Kétszer játszott kupadöntőt a szenci futballcsapat: az elsőt 2002-ben megnyerte (Vágbesztercén 1:1 után tizenegyesekkel verte a Púchovot), a másodikat 2007-ben alaposan elbukta (Pozsonyban 0:4-re alulmaradt a ViOn Zlaté Moravce csapatával szemben). Pillantsunk az utóbbira.
Nagy várakozás előzte meg a két kiscsapat fináléját. A szenciek szinte tizenegyesek hátán jutottak a fővárosi összecsapásra: a 2. fordulóban ugyan 1:0-ra nyertek, de utána a 3. fordulóban, a negyeddöntőben és az elődöntőben csak jobb pontrúgásokkal kerekedtek felül ellenfelükön. És következett a döntő, ami totális szenci kupakudarccal ért véget, ritkán tapasztalt különbségű vereséget szenvedtek Jozef Valovíč védencei. Már akkor Szencen védett Novota János, a DAC, majd a bécsi Rapid kiváló kapusa, s nemegyszer neki köszönhette csapata, hogy túlélte a kupafordulót. A döntőben azonban ő is négyszer tehetetlen volt. Talán ha megint eljutottak volna a tizenegyesekig, de ennek már nincs jelentősége.
„Lényegében az első, számunkra balszerencsés gól döntött. Elindultam Choma 25 méteres jobb sarokba tartó nem túl erős lövésére, amely sajnos Guldanon irányt változtatott. Próbáltam gyorsan visszavetődni, de pechemre elcsúsztam, így már csak tehetetlenül néztem, miként pattan a kapu közepébe a labda. Ezután nyeregbe kerültek az aranyosmarótiak, s második találatuk után már csak a csoda segíthetett volna rajtunk” – nyilatkozta a kupadöntő után az Új Szónak Novota János.