Hat éve újra futball-lázban ég Dunaszerdahely, a Csallóköz és könnyedén kijelenthető, hogy egész Dél-Szlovákia is. A DAC a szlovák élvonal legjobbjai közé lépegetve immár a legmagasabb csúcsokra tör. Az ország stadionban megjelenő legnépesebb szurkolótáborával.
Bajnoki csatározásaik során eddig a 2018/2019-es évadban végeztek a legmagasabban a sárga-kékek. A bajnok pozsonyi Slovan mögött a másodikok lettek, s erre korábban még nem volt példa a száztizenöt dunaszerdahelyi futballév során. De ez még nem a csúcs. „1904 óta várjuk, hogy bajnok legyen a DAC” – jelentette ki elszántan egy riportban Bugár Ervin, a szurkolók dobosa, s ezzel azt is körülhatárolta, honnan indult a szekér, s mi a legnagyobb vágya a csallóközi klub népes táborának.
A klub jelenlegi neve, az FC DAC 1904 már magában hordozza a kezdetekre való utalást. A 20. század elejére kell visszamennünk, hogy felvázolhassuk, milyen közegben született meg a labdarúgás Dunaszerdahelyen. A mozgásra vágyó fiatalok körében az atlétika, a tenisz, a torna és a vívás hódított, s jelen volt a sakk is. Egyre többen tértek haza Pozsonyból, Pestről és Bécsből. Közülük kerültek ki az első labdarúgók, s megjelent a pálya szélén a szurkoló is.
„Ezt az újfajta rúgósdit csak mint kiegészítő sportot alkalmazták. A labdarúgás őskorában inkább csak a nézők voltak azok, akik jól szórakoztak a labdát nem mindig eltaláló, vagy elérni igyekvő játékosokon. A szkeptikus néző nemigen értette, mi a jó abban, ha több ember kerget egy labdát, hogy egyvalaki belerúghasson, és utána tovább rohanhassanak. Az első mérkőzések fokozódó érdeklődés mellett zajlottak, amelyeknek inkább propagandajellegük volt” – vezet vissza az indulás időszakába Brányik Sándor és Sidó Ferenc „A dunaszerdahelyi futball száz éve” című klubtörténeti könyvben. A szerzőpáros gyűjtői munkájuk tapasztalatairól azt is elárulja, hogy hiányzik az egyesületi krónika, amit sohasem vezettek a DAC-nál, az elbeszélések pedig pontatlanok. Nagy bizonytalanság veszi körül a klub történetét. Nemcsak a krónikák hiányoznak, hanem a háborúban elpusztultak az iratok, okmányok, megsárgult fényképek is. Mégis belevágtak a könyv megírásába, amivel értékes emléksort varázsoltak az olvasó elé.
A klubvezetés az 1904-es évet tartja a dunaszerdahelyi sportélet kezdetének. Abban évben a város képviselő-testülete először jelölt ki egy területet sportolási célra. Négy évvel később már a labdarúgóegylet megalakítása történt. A klub a Dunaszerdahelyi Sport Egylet, vagyis a DSE nevet vette fel. Ezt váltotta 1922-ben a DAC. Azóta tizenkétszer változott a klub neve, 2014 óta FC DAC 1904.
A kezdeti, majd a két világháború közötti időszakra a futballközegbe való beépülés jellemző. Mérföldkő volt 1926, amikor bevették a DAC-ot a szlovenszkói Magyar Labdarúgó-szövetség bajnokságába, amelynek vidéki csoportját 1930-ban meg is nyerte. 1946-ban farsangi táncmulatságon élesztették újjá a labdarúgást Dunaszerdahelyen. Szerény körülmények között kezdtek, a szertáros szobáiban volt az öltöző, az udvar közepén található rángatókútnál a tisztálkodás. Új pályára volt szükség, ami 1953-ra készült el, avatójára négyezer ember volt kíváncsi. Már akkor szerettek focira járni a csallóköziek.
Az ötvenes évektől a nyolcvana évek közepéig többnyire a kerületi bajnokságban futballoztak a dunaszerdahelyiek. 1985-ben tűnt fel először a csallóköziek és dél-szlovákiai magyarok kedvence a legmagasabb osztályú bajnokságban. Azóta háromszor lebukott mélyebbre, de 2013-tól folyamatosan a szlovák élvonal tagja.
„Az I. ligás DAC léte a Dunaszerdahelyi járás összefogásának szép példája volt egészen 1989-ig“ – olvasható az említett könyvben. Erre az időszakra esik a legnagyobb klubtörténeti siker, amikor 1987-ben előbb a Szlovák, majd a Csehszlovák Kupát is elhódította a dunaszedahelyi csapat. Kopřivnicében tizenegyesekkel 3:2-re győzte le a patinás prágai Spartát. Fieber Péter értékesítette a mindent eldöntő pontrúgást, s akkor már Pecze Károly ült a kispadon. Ezután léphetett ki az európai porondra a DAC. Számos kupamérkőzéséből kiemelkedik 1988-ban a Bayern München elleni párharc az UEFA-kupában, amelynek dunaszerdahelyi csatáját 15 572 fizető néző látta. Azóta sem voltak ennyien futballon a csallóközi városban. Ebben az évben volt harmadik a csapat a csehszlovák élvonalban, ami hosszú évekig a legjobb bajnoki helyezésének számított.
A DAC labdarúgóklub az 1989-es politikai fordulat után gyorsan a „ha lesz rá pénzed, futballozhatsz” helyzetben találta magát, fokozatosan elvesztette a pártállami utasításra bőkezűen adakozó támogatókat, a járás földműves-szövetkezeteit, állami gazdaságait, és szinte kényszerből indult el a profizmus útján. Négy évad a csehszlovák I. ligában, öt a szlovákban, aztán egy a másodikban, majd vissza az élvonalba. De ez a kitérő már jelezte, nincs kiút a mélybe zuhanás elől. 2000-ben a II. ligába süllyedt a csapat, nyolc évvel később már a harmadik vonalban találta magát. Azt ugyan megnyerte, de mégsem a II. ligában, hanem az elsőben indulhatott, mert a nyári szünetben fuzionált a szenci Kobával, és a szenciek rajtjogával mehetett a legjobbak közé. 2008 óta csak egyszer csúszott le a második vonalba.
Közben volt iráni és dubaji befektető, dunaszerdahelyi vállalkozói összefogás, de lényeges változást csak az hozott, amikor 2014-ben Világi Oszkár tulajdonába került a DAC. Elkészült a felújított MOL Aréna és Szlovákia legmodernebb futballakadémiája, miközben a csapat szurkolói hathatós támogatásával az ország három legjobbja között tartózkodik. „A DAC újra Közép-Európa színpadára lépett, egy év alatt bástyáink erősebbek, falaink vastagabbak lettek. És fokozatosan építkezünk” – jelentette ki a minap a beteljesült álmokról a klubtulajdonos immár hatodik évértékelőjében. Arról is beszélt, hogy akkor lesznek erősek, ha a DAC-szívükre hallgatnak. „Mert DAC csak egy van. Azok értik meg ezt, akik elmennek tőlünk nagy klubokhoz, és hiányolják azt a családias légkört, ami minket jellemez” – tette hozzá Világi Oszkár.
Napjainkban száztizenöt éves létének virágkorát éli a DAC-mezben viruló dunaszerdahelyi labdarúgás.
J. Mészáros Károly