Abba a tardoskeddi futballnemzetékbe tartozott, akiket lelkesedésük, szeretetük, tenniakarásuk vitt nap mint nap a helyi stadionba. Fél életüket ott töltötték, Ha kellett kaszáltak, ha kellett, intézkedtek, máskor meg együtt élve a csapattal az anyagi háttér megteremtésén munkálkodtak. Egy közösségben, azonos hullámhosszon pörögve. Szabó László (szül. 1947) két időszakban együttvéve közel tizenöt évig vezette a tardoskeddi futballklubot. Volt mire emlékeznie.

1983 és 1993, valamint 1999 és 2001 között volt a klub első embere. Csak elnök volt az egyesületben?
Az egységes földműves-szövetkezetben voltam alkalmazva, de szabad beosztású állásom volt. Napközben is tudtam intézkedni, de dolgoznom is kellett. Az életemet a pályán töltöttem, sokat jártam Pozsonyba meg a járási székhelyre.

Mi mindent csinált még a klubban az elnöki teendők mellett?
1983-ban vettük át a klubvezetést a régiektől. Menő szövetkezet volt a faluban, többnyire onnan jöttek a vezetők is. Amikor a klub élére kerültem, akkor kezdődött a stadion átalakítása. Bekerítettük a pályát, elkezdtük a játéktér készítését, a vízelvezetés akkor már meg volt oldva. Jött a fűvetés, s ahogy nőni kezdett a pályán a gyep, gépünk nem volt, ezért kézi kaszával vágtuk. Már az új vezetőség. Eltelt pár év, mire vehettünk korszerű fűkaszálót.

És a klubelnök is kaszált?
Perszehogy, én voltam mindig az első. Más lehetőség nem volt, nekünk kellett csinálni. Mikor nőttek a gyomok, kénytelenek voltunk kézzel kivagdalni. Ezzel besegítettünk a pályagondnoknak. Nagyon jó volt akkoriban az újonnan megválasztott klubvezetőség. Nagyjából negyven év körüliek lehettünk, szerettük a futballt, elkísértük a csapatot idegenbe is. Ezt nem is tudom ilyen gyorsan elmondani. Voltak néhányan köztünk a régi vezetőségből is. Megpróbálom felsorolni a tagokat: Bara Pityu, aki már meghalt, volt a titkár, Sváb Magdika volt a pénztáros a szövetkezetből, Balogh Sanyi, ő sem él már, Szvetko Laci és Gyula, három Balogh Laci, ketten idősebbek voltak, már nem élnek, a Vanya Laci, azaz Címer még igen. Már csak hárman maradtunk abból a klubvezetőségből.

Mire emlékszik még?
Mikor átvettük a klubot, Gyurek Pista, aki a négy legismertebb tardoskeddi játékos közé tartozott, s a kassai Lokomotívában is futballozott, ő volt akkor nálunk az edző. Hoztunk két focistát Vágsellyéről, Janko Hlavatýt és Janko Valentet. Megszereztük Vili Pappot is, kiváló szélső volt, ő rugdalta a gólokat. Egy évad alatt a járásiból felkerültünk a kerületi bajnokságba. Mikor feljutottunk, hoztunk kapust is Vágsellyéről. Őt Recska Józsefnek hívták, és később Szabó Gabi volt még Vágsellyéről kapus Tardoskedden. Ivicsics Laci bácsi volt a járási szövetségben a gazdasági ember, aki rengeteget segített nekünk a pályaépítésben és a szomszédos fürdő átalakításában. A pálya és a fürdő Juhász Pál nagybirtokos telkén épült fel, ahol egy nagy kiterjedésű angol park és egy kastély is volt. A kastély nagy része lebontásra került, s a park helyén épült fel a stadion a lelátóval, a fürdő és a fürdőhöz tartozó nagyterem. Ott aztán különböző rendezvényeket tartottunk. Odajárt a jónép. Előfordult, hogy falai között kétszáz főnél nagyobb lakodalmakvoltak. Kultúrház híján kihasználtuk a létező létesítményt.

Hogyan mutatkozott meg ennek a hatása a fociban?
Ebből voltak a bevételei a klubnak, amiből aztán az egész sportot finanszíroztuk. Nem nagyon volt, aki adjon nekünk. A Szövetkezet adott, amit adott. Gépekkel, munkával segített bennünket. És akadt egy-két támogató is. Így tudtuk fenntartani a tardoskeddi sportéletet. A tardoskeddi születésű Brokes Béla vezette a járási futballszövetséget, ő is mindig gondolt ránk, sokat köszönhetünk neki. A nyolcvanas évek második felében már kaptunk a járási forrásokból támogatást, amiből megvehettük a fűkaszálót, az öntözőberendezést. Kutat fúratott a falu a stadionban, s abból öntöztük a pályát. Átalakítottuk a lelátót, s alatta a zuhanyozót, öltözőket, s a különböző helyiségeket.

És mi történt eközben az A csapattal?
Felkerültünk a kerületibe, utána kiestünk, majd újra felkerültünk. És kerületi osztályt játszottuk, amíg én voltam az elnök. Nagy vonzereje volt a focinak a faluban: hétszáztól ezerötszázig mozgott a nézőszám. Ennek nagyon örültünk.

Két klubelnöki időszakot élt át. Hogyan zárult az első?

Szabó László – túl a negyvenen – klubelnöki éveinek kezdetén

Amikor 1989-ben megjött a demokrácia, a falu átvette a tardoskeddi sportot. Úgy tudom, másutt is így volt. Aztán már a község hatáskörébe tartozott minden, a képviselő-testület hagyta jóvá a sportra szánt pénzösszeget. És a falu térítette meg a pályagondozás költségeit is. Elégedettek voltunk akkoriban, de lassacskán szétszéledtünk. Azután, hogy falu vette át a sportélet finanszírozását, egy évet voltam még elnök. Aztán átadtam Szabó Zolinak az elnökséget, ő sem él már. Hat-hét éve már nem járok futballra, még a stadionba se. Nekem hiányoztak a tardoskeddiek a pályáról. Tele van a csapat idegenekkel. Mikor tönkrement az ificsapat, azt mondtam: Elég volt!

Miért döntött így?
Lehet csinálni, de aki nem szívből csinálja, az nem az igazi.

1993-ban befejezte az első elnöki időszakát. Mi késztette arra, hogy 1999-ben újra átvegye a klubot?
Mert nem volt, aki csinálja. Kele Lajos polgármester rászedett, hogy még egyszer vállaljam el. Egy darabig.

Három évre…
Nem úgy ment már, mint először. Azt a nemzedéket már annyira nem ismertem, mint a miénket, sokkal fiatalabbak voltak a többiek. A klubvezetést egy azonos korosztálynak kell felvállalnia. Három-öt évnyi korkülönbséggel. Ráadásul szeretetből kell csinálni a sportot, nem lehet csak erővel. Ha valaki nem szereti, úgy is néz ki.

Mikor visszapillant arra, hogy Szabó László milyen klubelnök volt Tardoskedden, akkor mi jut az eszébe? Hogyan sikerült kitartania közel tizenöt évig?
Én szeretetből csináltam mindent az eltöltött évek alatt. Szerettem és ma is szeretem a futballt. Akárcsak azok, akik körülettem voltak. Nem volt olyan nap, amikor ne mentünk volna ki a pályára. Mindegyik vezető előtt egytől egyig le a kalappal! Szívből, szeretetből csináltuk. A játékosok is érezték, hogy állandóan van mellettük valaki. Majd elfelejtettem. Úgy kezdtünk, hogy futballszakosztályt alapítottunk. Annak voltam a vezetője. Heti szinten tanácskozott a vezetőség, az edzés után behívtuk a játékosokat, s az edző jelenlétében megbeszéltük, hogyan lesz a hétvégi meccsen. A hazai bajnoki előtt másfél órával kötelesek voltak focistáink megjelenni. Valamennyien. Akkor beszéltünk meg mindent, ami a helyi futballhoz kötődött.

Játékosként milyen emlékei vannak a tardoskeddi futballévekből?
Többet az ifiben, a B csapatban játszottam, az A csapatban csak itt-ott.

Milyen poszton?
Csatár voltam, jobbszélső.

Hogyan ment a gólgyártás?
Ment. Nehéz ezt részletezni. Idő kellene hozzá, átgondolni, elmondani…

Nincs ezzel semmi gond. Eddig is már sokat visszapörgetett a történtekből…
Máris eszembe jutott még valami. Mikor beindítottuk a snack bárt, Bogdány Zsuzsanna felelt érte. Neki sokat köszönhet a sportszervezet és az egész falu is. Ez is hozzájárult a sportélet anyagi hátterének megteremtéséhez, akárcsak a fürdő, az étkezde, a szövetkezet. Ezért tudtunk ott lenni, ahol voltunk.

Visszatérve a játékoséveire. Mennyit ideig tartott?
Már az iskolacsapatban is futballoztam, s közel harminc lehettem, amikor abbahagytam. Bő tizenöt év biztosan volt.

Már akkor járt a fejében, hogy más is lehet a klubban, akár vezetheti is?
Játékoskoromban is már a vezetői szerepet szerettem.

Csapatkapitány, netán csapatvezető volt?
Csak játékos.

Mit jelent Szabó László számára a tardoskeddi foci?
Megmondom őszintén: nagy örömöt hozott az életembe. Szerettem, szeretem Tardoskeddet. Itt születtem, itt nőttem fel, minden a községhez köt. Engem nagyon vonzott a sporttevékenység, akárcsak a velem egyidős kollégákat. Mi szeretetből csináltuk. Kijártunk a stadionba. Nem volt olyan edzés kedden, csütörtökön vagy pénteken is, hogy ne lett volna akár nyolcvan–száz szurkoló jelen. Más világ volt akkor, összehasonlíthatatlan a maival.

Már bőven benne van a nyugdíjas éveiben...
Hetvennyolc esztendős vagyok, 1947-ben születtem. Osztálytársaim voltak az alapiskolában falunk négy legnevesebb egykori labdarúgói közül a Kassán élő Móder Józsi és a korán elhunyt Szikora Gyuri, a Fehér Pelé, akárcsak a volt járási focielnök, Brokes Béla. És a tavaly meghalt Pósa Laci is, ő elment játszani a pozsonyi Slovanba, pár évig ott volt, aztán abbahagyta a futballt.

Négyen jutottak a legmagasabb szintre a Tardoskeddről indult labdarúgók közül: Szikora György, Móder József és László, valamint Gyurek István. Milyen közös emlékeket őriz róluk?
Iskolatársaim voltak mindannyian. Amikor Móder Józsi, vagyis Dodesz, a kassai Lokomotívával Nyitrán futballozott, ment megnézni őt a tardoskeddi csapat, a vezetőség, mindenki. Szikora Gyurit szintúgy, szerettük őt is. Elnöki éveimben, mikor hazajött, mindig megállt a stadionban, érsekújvári edzősködése során meg szinte naponta megjelent nálunk. Megfürdött, elbeszélgettünk, és ment vissza. 1966 és 1967-ben Pozsonyban dolgoztam. Nem volt olyan Slovan-edzés, amikor ne jelentem volna meg a lelátón, így  Móder Lacival sokszor találkoztam. Ott lakott a családjával a stadionban. A Szikora Gyuri meg akkor az Interben futballozott. És miatta az Inter-meccsekre és -edzésekre is jártam. Látogattam őket. Barátok voltunk, sokat beszélgettünk. Már csak Móder Józsi él közülük, meg a volt osztálytárs, Brokes Béla.

És a nagy tardoskeddi négyesből Gyurek Istvánról mit jut az eszébe?
Ő idősebb volt, 1941-es születésű, már nem él. A kassai Lokiban focizott. Rengeteget jártak haza, mind a négyen. És időnként búcsúra megjelentek csapatukkal is: jött az Inter, a Slovan, a Loki. Mindig jó kapcsolatban voltunk. Egy búcsúi meccsre közel háromezer néző is kilátogatott.