Váratlanul távozott a kassai gólzsák. A múlt század hetvenes éveiben Strausz János ontotta a gólokat a VSS mezében. Hetvenöt éves korában hunyt el a kiváló labdarúgó. Rá emlékezünk.
Johann 115 gólt adott, a legtöbbet fejjel, de gólkirály egyszer sem volt
Mikor Kassára került a munkácsi születésű (1942. november 16.) Strausz János, gyorsan ráragadt a Johann becenév. A zeneszerző Straus ihlette a névadót, aki aligha sejtette, hogy telitalálat ez az elnevezés. „Gyakran húzta el a kapusok nótáját, góljai ma is muzsikálnak a szurkolók szívében” – írja róla Batta György Tizenöt sportriport (1973, Madách) című könyvében.
És ez így zajlott egy évtizeden át. Száztizenötször vette be az ellenfelek kapuját, amivel bekerült a Százgólosok Klubjába (rajta kívül a szlovákiai magyarok közül Németh Szilárd – 109 és Józsa László – 108 van ebben az előkelő társaságban). A mindössze 176 centi magas gólvágó (hol volt még akkor ez az elnevezés) találatainak döntő hányadát (74) fejjel szerezte, és valamennyit a kassai VSS mezében. Mindegyik játék közben esett, tehát nem büntetőből, vagy szabadrúgásból. A századik 1974. május 10-én a pozsonyi Inter ellen született – szintén fejjel. Gólkirály azonban egyszer sem volt. „Tíz éve játszom az első osztályban, azóta mindig a legjobb öt éleslövész között végeztem. A gólkirályi koronától egyszer egyetlen gólocska választott el, a bajnoki aranyéremtől 1972 tavaszán egy lépcsőfok: másodikok lettünk a Spartak Trnava mögött” – olvasható a Strausz-idézet a már említett Batta-könyvben.
Gólzsákunk Kassán élt, a legtöbbet az akkor aranykorát élő VSS-ben futballozott (1962–65, 1967–75), de játszott a prágai Duklában (1965), a komáromi és a novákyi Duklában (1965–67), a Tatran Prešovban (1975–77) és a rozsnyói Baníkban (1977–78) és még a kassai VSŽ-ben, valamint Čaňán is.
Egyetlen alkalommal szerepelt hivatalos mérkőzésen a csehszlovák válogatottban (1965. május 30., Bukarest: Románia–Csehszlovákia 1:0, vb-selejtező). „Mikor meghívták a válogatott keretbe, remek formában volt. Az előkészületi mérkőzésen egymaga hét gólt szerzett. Bukarestben, Románia ellen állt először országa színeiben először csatába” – írja Batta György könyvében. „A vereség után a csapatot aztán szélnek eresztették, én pedig nem kaptam újabb meghívót” – tette hozzá Strausz, aki egyszer volt csehszlovák bajnok (1966, Dukla Praha) és egyszer Szlovák Kupagyőztes (1972, VSS Košice). Őt tartották Kassán a XX. század helyi gólgyárosának.
Készült rá, de hetvenötödik születésnapját már nem ünnepelhette meg a Kassai Olimpiai Klubban. 2017. november 29-én váratlanul elhunyt.
Isten nyugosztalja, Johann!
J. Mészáros Károly