Közel húz év elteltével 2023 tavaszán vonult vissza a profi labdarúgásból Saláta Kornél (szül. 1985). A kemény kötésű, jól fejelő középhátvád negyvenszer játszott a szlovák válogatottban. Kétszer volt eredményes, de azt is jegyzi a krónika, hogy kétszer öngólt is vétett a címeres mezben. Mindkét alkalommal barátságos, felkészülési mérkőzésen talált a saját kapujába.

1. Nagyszombatban
2011. március 29-én történt, amikor Nagyszombatban felkészülési mérkőzésen Szlovákia Dániát fogadta, és 1:2-re alulmaradt. Már a 3. percben a vendéglátók hálójába került a labda. Saláta Kornél egy lapos beadás után becsúszva próbált menteni, de a saját kapujába rúgta a labdát. „Nem ez volt az első öngólom, de remélem, ez lesz az utolsó! Nem így képzeltem az első válogatott gólomat... Nem láttam, ki jön mögöttem, azt hittem, hogy Bendtner, és muszáj közbeavatkoznom. Már a hálóban volt a labda, amikor láttam, hogy a dán játékos messze volt tőlem, s Pekarík futott a hátam mögött – mesélte Saláta az Új Szónak, s azt is elmondta, hogy miért töltött csak egy félidőt a pályán. – Vladimír Weiss szövetségi kapitány mindenkinek lehetőséget akart adni, s már előre jelezte, hogy csak egy félidőt fogok játszani. Az öngól miatt nem szidott meg, azt mondta, hogy megesik az ilyesmi, csak fel a fejjel. Játékostársaim sem rótták fel az öngólt, ők is tudják, hogy ilyen a hátvédek sorsa.”

2. Rotterdamban
2012. május 30-án Rotterdamban játszott Szlovákia az Európa-bajnokságra készülő Hollandia vendégeként, és 2:0-ra kikapott. „A szlovák futballválogatott második meccsét is elveszítette a Griga-Hipp egyenrangú edzőpáros irányítása alatt. A vb-ezüstérmes hollandok már a 7. percben vezetést szereztek a feyenoordi De Kuip-stadionban: Afellay lapos beadása után Saláta Kornél olyan szerencsétlenül ért a labdához, hogy az a saját kapujában kötött ki. A garamkövesdi származású védőnek ez volt a második öngólja a válogatottban” – írta a találkozóról az Új Szó.
Saláta hiába reménykedett, hogy nagyszombati öngólja lesz utolsó a válogatottban, Rotterdamban a második is megérkezett. De adott kettőt az ellenfél kapujába is. Véletlen egybeesés a mindkét kapuba lőtt gólok számában.

Ki ő?
Saláta Kornél, született 1985. január 24-én, Garamkövesden
Klubjai: Štúrovo, Púchov, Artmedia Petržalka, Banská Bystrica, Slovan Bratislava, FK Rosztov, Tom Tomszk, DAC, Szombathelyi Haladás, KFC Komárno
Válogatott: 40 mérkőzés/2 gól és 2 öngól
Sikerei: háromszoros szlovák bajnok (Petržalka: 2007/08, Slovan: 2010/11, 2018/19), négyszeres kupagyőztes (Petržalka: 2007/08, Slovan: 2010/11, 2017/18, 2018/19), játszott a 2010-es dél-afrikai világbajnokságon és a 2016-os franciaországi Európa-bajnokságon

(Forrás: Új Szó, szlomasport-archívum