Tíz évvel ezelőtt, 2010. június 20-án szerepelt második világbajnoki mérkőzésén Szlovákia a labdarúgó-világbajnokságon, mégpedig az F csoportban Paraguay ellen. A 2:0-ás dél-amerikai sikerrel végződött összecsapás sokáig emlékezetes marad Saláta Kornél számára. Kezdőként lépett pályára a középhátvéd posztján, és 83 percet játszott, akkor is csak azért cserélték le, mert id.Weiss vezetőedző a hajrában a támadójátékot erősítette. A csoportküzdelmekben sem előtte Új-Zéland (1:1), sem utána Olaszország (3:2), majd a nyolcaddöntőben Hollandia ellen (1:2) nem kapott lehetőséget, így ez volt Saláta Kornél egyetlen vb-szereplése hosszú, napjainkban is tartó pályafutása során.
Két momentumot említenek a futballkrónikák a garamkövesdi hátvéd világbajnoki perceivel kapcsolatban. Az első gólt megelőzően ifj.Weiss labdavesztése után Barrios Saláta lábai között gurította el a labdát, majd Vera a kapuba perdített. Saláta nevéhez fűződik a szlovák válogatott egyetlen komoly helyzete a mérkőzésen: a 37. percben Kozák szöglete után nyolc méterről fejelt fölé. Felugrása után már lefelé tartó ágban volt, mikor eltalálta a labdát, s így nem tudta a kapuba továbbítani a kiváló ívelést.

(Saláta Kornél – szül. 1985 – összesen negyven alkalommal játszott a szlovák válogatottban, kétszer volt eredményes. Szülőfalujában, Garamkövesden kezdett futballozni, később Párkányban folytatta. A szlovák élvonalban a Matador Púchov (20005–2006), az Artmedia Petržalka (2006–2009, közben 2007 Dukla Banská Bystrica – vendégjáték) és a Slovan Bratislava (2009–2010) játékosa volt. 2011-től az orosz élvonalban szereplő Rosztov futballistájaként jegyzik, 2013-tól 2014 nyaráig Tomszkban szerepelt vendégjátékon. 2014 őszén a DAC-ban volt ugyancsak vendégjátékon, ezúttal a pozsonyi Slovanból, ahol később 2018-ig folytatta, 2019-ben a Szombathelyi Haladás játékosa lett, de korán megsérült. 2019 őszén a II. ligás komáromi KFC-ben folytatta pályafutását, s jelenleg is a Duna-parti város klubjának játékosa.)