Csak emlékek maradtak, egyre halványuló emlékek. Ez az interjú azért készült, hogy bemutassam lányunk, Mészáros (időközben Rigó) Magdolna (szül. 1985) sportolói pályafutását, és maradjon emlék az utókornak tőrvívói éveiről. S egyszer a gyerekei vagy unokái is rábukkanjanak, mire volt képes a páston az anya vagy a nagyanya (vagy ahogy majd egyszer unokái fogják hívni). Sportújságíró apaként kihagyhatatlan helyzetnek tartom ennek a beszélgetésnek a megszületését, győztes találatnak.

A fürge, mozgásra éhes pozsonyi kislányt hogyan érintette meg a sport?
Rajtad keresztül természetesen érkezett az életembe. Mindig valamire jártam, s abban volt sport is. Először jött a balett, majd a vívás. Mindig élveztem a mozgást, szerettem azt, amit a kislányunk, Magdika szokott mondani: szereti, hogy mozog a testecskéje.

Fővárosi, lakótelepi gyerekként hogyan lopakodott be az életedbe a vívás?
Nem az akaratom vitt a pástra. Abbahagytam a balettot, mert a mozgást ugyan szeretem, de a zenés, táncos változatához nincs különösebb vonzalmam.

Hogyan lett vívás a balettból?
Kínálkozott egy lehetőség, és Farkas Lívia csoportjába kerültem a kezdők közé.

A kezdetekkor nem adtak rögtön tőrt a kezetekbe, nem öltöztetek vívóruhába. Ez mikor történt meg? Addig mivel készültél a vívásra?
Az időtartamára nem emlékszem, csupán arra, hogy erőnléti gyakorlatokat végeztünk, hangsúlyozottan a vívásban fontos kitartásra és a reflexfejlesztésre.

Amikor még nem volt a kezetekben fegyver, nem húztatok vívóruhát, mi tartott ott az edzéseken?
Láttam a nagyobbakat, tehát tudtam, mi vár rám. Megszoktam, hogy az iskola után mindig volt valamilyen elfoglaltságom. Mentem valahova. Igyekeztem, szerveztem a műsoromat, s mikor tudtam, hogy edzésem lesz, megjelentem. Ezen különösképpen nem szoktam gondolkodni, természetesnek tartottam. Nem járt a fejemben, hogy mikor fogok versenyre járni, folyamatosan bekapcsolódtam a felkészülésbe. Úgy vettem, ez a szabadidőmbe tartozik.

Emlékszel az első edződre?
Farkas Lívia vezetett be a tőr világába, később már gyakran a kezünkbe került a fegyver is. Kedvező hatással volt rám, hogy nő volt az edzőm, akinek eredményeire s arra is felfigyeltem, hogy családos anya. És tovább foglalkozik sportágával. Manapság is motiváló számomra, ha a nő példamutató is egyben. Mindig arra gondolok, hogy az ilyet a kislányok látnak, s utat mutat nekik. Az is ide tartozik, hogy például a nő is lehet köztársasági elnök, amit számomra óriási pozitívum, eltekintve attól, hogy kinek mi a véleménye róla.

Mit tanultál meg Farkas Líviától?
Akkoriban már vívómozdulatokat is végeztünk, iskolát szintén kaptunk, vagyis külön-külön foglalkozott velünk. Az edzéseken az erőnléti munka, az iskola és a közös gyakorlatok után szoktunk egymással vívni. És fokozatosan többet és többet.

Az induláskor mindig jóval a több a kezdő, de csak a legkitartóbbak maradnak. Mi marasztalt téged?
Soha nem szerettem gyorsan feladni valamit. Az élet bármely területére érvényes: ha még nem ismerek valamit, meg akarom nézni, hogy milyen, hogyan működik. Jelenlegi munkámról se tudtam semmit. Kipróbáltam, s manapság már olyan áttekintésem van róla, hogy elégedett vagyok. Soha nem voltak szimpatikusak számomra az olyan emberek, akik mindjárt az elején könnyen feladják a dolgokat. Én inkább először meg akarom tapasztalni, kipróbálni, eljutni egy bizonyos szintre, hogy tényleg jól dönthessek: igen vagy nem.

Eleinte Dévényújfaluban egy tornateremben készültetek. Ez volt az alapok elsajátításának időszaka?
Feltételezem. Erre már nem nagyon emlékszem. Az viszont előjön, mikor a pozsonyi Mladosť sportcsarnokba jártam edzeni, de hetente egyszer visszamentem a fővároshoz tartozó Dévényújfaluba iskolázni az edzőmmel.

Hogyan lettél a pozsonyi Slávai UK vívója?
Edzőmön keresztül jutottam a klubba.

Edzőváltásra is sor került?
Előbb Sasváry Andrea volt az edzőm, majd Kacor Béla vett át.

Megmaradt az első vívótermi élményed is?
Nem, de az előttem van, mikor láttam a nagyobbakat a fegyverrel bánni. Tiszta jók! – gondoltam magamban. Foglakoztatott, hogy leszek-e év valamikor olyan, mint ők.

Nem csak fegyvert adtak a kezedbe, be is kötöttek, vagyis össze voltál már kapcsolva a találatjelzővel, vívóruhába öltöztetek, sisak kerül a fejedre…
Rögtön láttam, külsőre is szép sportról van szó, az egyik legmutatósabbról. Mi a mutatósabb: a vívás vagy a foci? Szerintem a vívás, mégis a focit nézik többen. Például a sakk is szép, de azt meg nem érti más, csak aki játssza. A vívást azonban tudja az is élvezni, aki nem is ismeri a szabályokat, elég csak odanézni, figyelni a történéseket… Később olyan is előfordult, úgy vívtunk egymással, hogy nem voltunk rákötve a vezetékre, mert nem volt elég pást, aztán várni kellett, míg felszabadult valamelyik. Máskor a fegyverek nem működtek megbízhatóan. Mikor Somorjára kerültem, láttam, mindenki meg tudja javítani a fegyverét, ami újdonság volt számomra, mindig várnom kellett, míg valaki odajött a tőrömet megigazítani.

A pozsonyi Slávai UK-ban többnyire párbajtőröztek, belőled miért lett tőröző?
Első edzőmet, Farkas Líviát követtem, aki korábban tőrözött. Amint a Sláviába kerültem, éreztem, hogy a párbajtőr felé nyomnak. Érsek Árpád vezetőedzőnek az volt a vesszőparipája. Azt is jelezte, ha maradunk, nem lesz kivel vívnunk, mert kevesen vagyunk tőrözők. A párbajtőrben előny a magasabb testalkat, én ennek nem feleltem meg, mert közepes növésű vagyok. Nem vonzott a másik fegyvernem, így aztán idővel, mikor valóban fogytán voltak a tőrözők a klubban, váltanom kellett.

De előbb kivédted a párbajtőrbe csalogatást…
Nem is kellett nagyon védenem a fegyvernememet, mert láttam, hogy Érsek edző azokat próbálja leginkább átcsalogatni, akik alkatilag is jobban megfelelnek. Olyanok is átkerültek hozzá, akik nem voltak elég jók a tőrben, de elmondta nekik, hogy párbajtőrben jobbak lehetnek.

Emlékszel első csörtédre, versenyen bevitt első találatodra, netán győztes asszódra?
Ezek eltűntek belőlem, még a versenyekre sem emlékszem. Annyit tudok, hogy víváskor ellentétes érzéseim voltak. Egyfelől nagyon izgultam, nem nagyon örültem egy versenynek, másfelől viszont abban láttam vívásom értelmét, hogy ne csak edzésekre járjak, hanem eljussak a megmérettetésekre is.

Ezek után sem jön elő semmi az első versenyről?
Részleteket nem tudok, de az megmaradt bennem, hogy először találkoztam olyan tőrözőkkel, akik máshonnan érkeztek. Egyéni és csapatversenyek voltak, korosztályos besorolással.

Mi történt 1998. június 20-án Pozsonyban?
Akkor lettem szlovák bajnok, tizenkét évesen. A fiatalabb diáklányok között.

Hogyan ment aznap a vívás? Könnyedén hoztad a csörtéket?
Voltak kiélezett csatáim is. Jó erőnlétben, motiváltam tőröztem, minden összejött. Ennél több nem jön elő.

Hozott valamilyen változást az életedben, hogy bajnok lettél?
Éreztem, hogy még többet kellene edzenem, még jobban oda kellene figyelnem, vagyis komolyabban kezdtem vele foglalkozni. Gondolkoztam azon, mit tudnék javítani a vívásomon, a technikai elemek végrehajtásán, otthon is időt szenteltem ennek. Tovább építgettem versenystratégiámat. Voltak olyan ellenfeleim, akik erőben felülmúltak, s azért nem tudtam nyerni velük szemben. Minden pengeérintésnél éreztem a fölényüket, nem volt esélyem, hiába volt elképzelésem arról, hogyan akarok vívni. Én csak az ügyességemre építhettem, mert a kezemben nem volt túlságosan sok erő.

És környezeted hogyan fogadta a fiatal bajnoknőt?
Mindig mindenhol nagyon kedvezően. Az iskolában, ahol bekerültem az évkönyvbe, a családban, az ismerősök között… Megtiszteltek.

Akkoriban már Somorján is edzettél, ahol Nagy József foglakozott veled, de a pozsonyi Slávia Uk színeiben vívtál. Az mit váltott ki az edzéseken, hogy kiénekelted a somorjai lányok szájából a bajnoki győzelmet?
Nem éreztem semmilyen haragot, irigységet. Nem ott edzettem folyton, csak hetente egyszer, mintegy felépítményként a klubomban végzett edzésmunkához. Somorján jól éreztem magamat, ráadásul belekóstoltam a sportfegyelembe is, amit korábban nem mindegyik vívótársamnál tapasztaltam. Soha nem jelezte Somorján senki, hogy ukásként vagyok köztük.

Miért jártál Somorjára is edzeni?
Pozsonyban a Slávia UK-ban már nem maradt jóformán senki, aki a tőrrel foglalkozott volna.

Két évvel később, 2000-ben újra érmes voltál egyéniben a szlovák bajnokságon, mégpedig az idősebb diáklányok között lettél harmadik. Ugyanakkor csapatban is bronzérmet szereztél, történetesen Somorján. Erre hogyan emlékszel?
A csapatversenyt szerettem, az biztos, de más részlet nem jut eszembe erről. A tények magukért árulkodnak, az oklevelek meg őrzik helytállásomat.

Nem egy döntős eredményed volt kupaversenyen vagy az országos bajnokságon. Melyik viadal maradt meg benned egy életre szólóan?
Egyértelműen az, amikor bajnoki címet nyertem. Az jó érzés, örülsz, hogy meglett a sok edzés eredménye. Egy sportdiadal nemcsak egyetlen dolog eredménye, összetettebb annál, lelkileg, erőnlétileg, koncentráció tekintetében is jónak kellett lennem. Az nem foglalkoztatott, hogy somorjai volt-e az ellenfelem a döntőben vagy nem. Mindegy volt, ki ellen vívok, lényeg az volt, hogy első lettem. Akkor olyan felkészültségem volt, hogy tudtam, ha jól vívok, minden várható ellenfelemet megverhetem.

Az se számított, hogy a somorjai lányok többet edzettek, képzettebbek lehetnek...
Azon én nem gondolkodtam, ilyen soha nem jut az eszembe más élethelyzetekben sem. Nem foglalkoztat, ki mit csinál. Próbálom magamhoz képest a lehető legtöbbet elérni, és kész.

Az is egy szokatlan helyzet volt, hogy Nagy József személyében somorjai edződ volt, miközben a pozsonyi Slávia UK színeiben indultál a versenyeken. Ez hogyan volt lehetséges?
Mivel Somorján jóval többet edzettek a lányok, én meg csak hetente egyszer jártam közéjük, maradt a pozsonyi klubhoz való kötődés. A Slávia UK-ban voltak erőnléti edzéseim, Somorján maga a vívás.

Nem emlékszel, szóba jött egyáltalán a klubváltás kérdése?
Pozsonyban szinte mindegyik klubtag részt vett az erőnléti edzésen. A tőrözőkkel aztán már nem törődtek, mert a párbajtőr élvezett előnyt.

Olyan nem merült fel, hogy több edzésre járjál Somorjára, de nem tudtál…
Számukra ismert volt, hogy nem ott lakom, el kell jutnom valahogy hozzájuk. Ezért nem firtattuk ezt a dolgot.

Elég korán abbahagytad, voltaképpen még diákként. Meguntad a vívást?
Nem, én ezt úgy látom: eljutottam egy pontra, amikor eldöntöttem magamban, és tudtam is, hogy nem akarok olimpiai bajnok lenni. Ugyanis nem szeretek semmi olyat csinálni, amiben úgy érzem, hogy nem lehetek a legjobb. Az nem ad motivációt. És tudtam azt is, hogy nem leszek hivatásos sportoló. Egyrészt nem akartam annyi energiát ebbe belefektetni, másrészt tudatosítottam azt, hogy ez számomra nemigen megvalósítható. Gondolok itt arra, hogy pozsonyiként Somorjára kellene napi szinten járnom. Akkor lettem bilingvális gimnazista, nehéz iskola volt, óriási váltásként a Duna utcai Alapiskola után. Összes tantárgy németül ment, nagyon megerőltető volt. Életemben mostanáig ott kellett a legtöbbet tanulnom. Elsős gimnazistaként még jártam vívásra, de aztán éreztem, hogy ez már sok. Akkoriban már többet utaztam Somorjára, úgy emlékszem, hogy csak ott edzettem. De többet kellett volna, hogy külföldi versenyekre is eljussak.

Hány évig tőröztél?

Vívószerelésben szobájában

Tízéves koromban kezdtem, és hat évet vívtam.

Jelen van még valamilyen formában életedben a vívás?
Nem követem a versenyeket. Esetleg csak az olimpiaiakat. Ha tudom, hogy valahol elérhető, megnézem. Mert érdekel. Abban hiszek, hogy a gyerekkorban fizikailag megalapozott izomrendszert tovább viszi az ember magával. Nekem például soha nem kellett fogyókúrázni. Jelenleg szinte semmi sportolást nem végzek, mégsem látszik a mozgáshiány az alakomon.

Vagyis már nem sportolsz?
De érzem, hogy kellene. Otthon nem szeretnék tornázni, máshova eljárni két gyerekkel viszont körülményes. A vírusjárvány előtt jártam Pilatesre. Hetente háromszor, az nagyon jó volt. Érdekelt is. És éreztem a hatását is. Korábban jártam edzőterembe egy személyi edzővel, azt nagyon utáltam. Nem láttam értelmét, csak azért csinálni, hogy jól nézzél ki. Szeretem ha a sportolásnak van olyan célja is, ami számokkal kifejezhető.

Mit vittél magaddal a versenysportolás utáni életbe a tőrözésből?
A pontosságot, a szervezettséget. Soha nem voltak üresjáratok a gyerekkoromban meg később se. Mindig jól be kellett osztanom az időmet, s ez most is úgy van. Erősségem a szervezettség, mindent úgy beosztani, hogy meg legyen csinálva. Aszerint, hogy mi éppen a fontos. Magammal hoztam a kitartást is, mert a sport engem is arra nevelt.

Mozgás közben nem köszönnek néha vissza a sajátos vívómozdulatok?
Azt másnak kellene megmondania, de szerintem nem.

Más sportágba is belekóstoltál a víváson kívül?
Balettoztam, de más versenysportot nem űztem. Az iskolai teszteken az összes lány közül mindig én szereztem a legtöbb pontot. Később jártam edzőterembe, azt nem szerettem, a Pilátest viszont nagyon. A gyerekekkel most már körülményesebb lenne a rendszeres fitneszterem-látogatás. Futni viszont szeretek, már eltökéltem, hogy ki megyek kocogni a Duna-partra. Nem a férjemmel, Zsoltival, aki gyorsan fut, én lassabban, hogy közben körülnézhessek, élvezhessem.

Előkerült a családi ereklyék közül egy játszmalapod a Sakkozó Magyarok Világtalálkozójáról. Játszottál a tornán?
Én? Nem tudok sakkozni. Felsorakoztatom a bábukat, ismerem a lépéseket, de semmi mást nem tudok a játékból. Pedig benne van a családban a sakk, hiszen férjem, Rigó Zsolt és öcsém, Mészáros Mihály is nemzetközi mester.

Most mivel foglalkozol?
Főállásban anya vagyok, két kisgyerekem van, a nyolcéves Félixke és a négyéves Magdika. Velük töltjük el a legtöbb időt. A legnagyobb öröm számomra a család. Úgy is mondhatnám, hogy az életem értelme. A munkát sem találtam soha ennél fontosabbnak. A család az első. Dolgozok is, de annyit, hogy ne menjen a gyerekek vagy az szabadidőm rovására. Nyolcadik éve egy svájci munkaközvetítő cégnél vagyok, Németországba és Svájcba keresünk CNC-gépekre embereket. Magyarországról, Szlovákiából, Csehországból.

Kérdezett: J. Mészáros Károly (történetesen az apa, aki edzői-tanácsadói szerepkörben élte át lánya egyetlen országos bajnoki címének megszületését)

Mit őrzött meg a tőrvívókrónika?
(A megmaradt oklevelek alapján)

Bajnoki érmek

Oklevél a bajnoki címről

O Szlovákiai tőrbajnok egyéniben a fiatalabb diáklányok mezőnyében (1998. június 20., Pozsony)

O Bronzérem csapatban a kadett lányok között (1998. március 15.)

O Bronzérem egyéniben a szlovák bajnokságon az idősebb diáklányok között (2000. május 27., Somorja)

O Bronzérem csapatban a szlovák bajnokságon az idősebb diáklányok között (2000. május 27., Somorja)

Helyezések a szlovák bajnokságon

O Nyolcadik hely egyéniben a szlovák bajnokságon a kadett lányok között (1999. március 13.)

O Hatodik hely egyéniben a szlovák bajnokságon a junior lányok között (1998. május 16.)

O Hetedik hely egyéniben a szlovák bajnokságon a diáklányok között (nem ismert a dátum)

További versenyek

O Szlovák Kupa-verseny egyéniben az idősebb diáklányok között: 3. hely (1998. december 19., Somorja)

O Szlovák Kupa-verseny egyéniben az idősebb diáklányok között: 7. hely (1998. október 10.). Somorja

O STU Díja egyéniben a diáklányok között: 6. hely (1999. november 13.)