Nemrégen tették közé Szlovákia 2020-ban legjobb kosarasainak névsorát. A nőknél hárman somorjai kötődésűek. A győztes Barbora Bálintová mögött Orosz Szabina (Alianz GEAS Sesto San Giovanni) a második, Slama Angelika (Arka Gdynia) a harmadik helyen végzett, és a legjobb tízbe tizedikként még belefért az 1984-es születésű és még mindig válogatott szintű Suja Tímea (ŠBK Šamorín) is.
Eddig egyetlen ankétgyőztes került ki sorainkból. Az 171 óta létező szavazáson 1981-ben Renertné Csicsay Beáta kapta a legtöbb pontot, és a női mezőny legjobbja lett.
Mi tudunk róla? Dunaszerdahelyen született, Somorján kezdett kosarazni, a pozsonyi Slovanban érett nagy játékossá. Ausztriában folytatta, majd újra visszatért Pozsonyba, s közben Somorján is megfordult, immár másodszor. A hetvenes évek nagy kosarasígérete volt.
Somorjai megállói közül az első mindössze három hétig tartott. Tizenévesen vitték a múlt század hetvenes éveinek második felében a második ligás női csapatba. Öregíteni kellett, hogy játszhasson, de nem sokáig öltötte magára a somorjaiak mezét. Elég volt egyszer edzőmeccset játszani a pozsonyi Slovannal, melyen vagy negyven pontot szórt a fővárosiak kosarába. Rögtön elcsalták Pozsonyba.
Pályafutása második felében, amikor már tizennyolcadik éve játszott az élvonalban, egészen pontosan az 1994/95-ös bajnoki évadban tért újra vissza Somorjára, ezúttal a pozsonyi Sporiteľňából. A szíve a Csallóközbe húzta. A többnyire fiatalokból álló csapatban ő volt az egyetlen profi játékos. Lejárt edzésekre, vagy Pozsonyban készült. Azt mondta akkor, öröm Somorján kosarazni a hozzáértő nézők előtt.
Húszévesen szülte fiát, Romant, az utóbbi években már Nelli unokája a mindene. Egy életre szóló nyomot hagyott benne a kezdet, amikor mindennemű családbeli sportolói háttér nélkül egyszer tornatanára besorolta az iskola csapatába. És még az sem zavarta meg, hogy az első edzésen az egyes számú kapusmezbe öltöztették, meg legelőször a saját kosarába talált be. Ezután már máshol is felfigyeltek rá, a Slovannak dobott negyven pont pedig egyenesen a fővárosba repítette.
Renertné Csicsay Beáta (szül. 1961) klubjai: Slovan Bratislava (1978–1990), GAK Graz (1990–93), Sporiteľňa Bratislava (1993–95), BK Šamorín (1995–97), Slovan (1997–99).