Túl járt már a harmincon, mikor hazatalált légi anyaegyesületébe. Csölle József (szül. 1981) utána is futballozott, és egy évtizede már felső-csallóközi szülőfaluja futballklubját is vezeti. Tavaly négy iksszel a háta mögött végleg szögre akasztotta a csukát. Pepo (így ismeri a csallóközi futballvilág és környezete) honlapunknak visszapillantott játékos-pályafutására.

Sok megállója volt ennek az útnak. Hol mindenhol fordult meg?

Ötévesen Légen kezdtem el futballozni. Nagy Lajcsi bá volt edzőm. Tizenkét éves koromban elmentem Dunaszerdahelyre a Hviezdoslav utcai sportiskolába, amely abban az időben még létezett. Onnan a DAC-ba kerültek a futballisták, s az én karrierem is ott folytatódott. Takács Pista bá volt az edzőm, aki sokáig a fiatal tehetségeket edzette Dunaszerdahelyen. A DAC-nak abban az egyetlen korosztályos csapatában játszottam, amely szlovák bajnok volt teremben és szabad ég alatt, tehát nagypályán is. Tudtommal a dunaszerdahelyi klubnak egyelőre nincs több ilyen együttese. Együtt futballoztam Straka Gáborral, Németh Józseffel, Gasparovics Lászlóval, akik valamit letettek az asztalra. Tényleg egy jó gárdánk volt egy jó edzővel. Sokra vittük.

Hogyan talált vissza Légre?

Labdabűvölés DAC-mezben (a játékos archívumából)

Nagyon hosszú folyamat volt. Csak lényeges megállóit mondom el, nem az egészet. Amikor az U16-os korosztályba léptem, Dunaszerdahelyről elkerültem a Slovanba. A DAC nagy riválisától abban az időben megkerestek, és igent mondtam ajánlatukra. Első alkalommal négy évet húztam le a fővárosi klubban. Onnan tizennyolc évesen a Győri ETO-hoz kerültem, ahol Garami József volt az edző. Leigazoltak két és fél évre. Közbeszólt egy sérülés, és kiestem a csapatból, utána csak a juniorbajnokságban futballoztam.

Élvonalbeli mérkőzése nem volt?
Nem bizony. Csak a cserepadig jutottam. Egyszer sem léptem pályára. Jó két évet húztam le Győrben. Onnan ismét hazajöttem, elmentem Bacsfára, az akkori IV. ligás csapathoz, ahol Laco Hudec volt az edzőm. Fél év után a Slovanban kötöttem ki. Másfél esztendő következett a pozsonyiaknál a II. ligában, Štefan Horný, Tomáš Stúpala, Miroslav Svoboda edzősködése idején. Utána kaptam egy lehetőséget játszani a cseh II. ligában szereplő Xaverov Horní Počernice színeiben. Voltaképpen egy prágai csapatról van szó. Sikerült a próbajátékom, és lehúztam három és fél évet Csehországban. 2005-ben családi okok végett hazajöttem. Voltak próbajátékon Szencen, Jozef Valovič edzősködése idején, a Jammer-érában. Együtt mentem oda a Novota Jánossal, aki akkor kezdett a magasabb osztályban. Együtt laktunk a frankfurti edzőtáborban. Minden jó volt, meg is egyeztünk, csak sajnos a németországi kinnlétünk nem jól végződött számomra. A futás, a kondirész megment, de aztán jött a meccs, és megsérültem. Megint nem játszhattam, megint lecsúsztam a lehetőségről. Amikor hazajöttünk Frankfurtból, kiestem a keretből, s az edzőm azt mondta, nem biztos, hogy újra beférek, mert hoztak mást arra a posztra, külföldről. Onnan inkább továbbálltam. Gyorsan találtam csapatot, elmentem Bacsfára, ahol már II. ligát játszottak. Fél évig ott voltam, s utána újra megszólított a DAC. Akkor érkezett Dunaszerdahelyre edzőnek Tibor Mičinec, segítője Dušan Liba volt, és a II. ligában szerepelt a csapat. Lehúztam három évet, kettőt a második vonalba, aztán meg kiestünk a harmadikba. Nyugodjon Meszlényi Tibor lett az edzőnk. Vezettük a bajnokságot, de öt fordulóval a vége előtt elküldték őt. Helyén Fieber Péter és Simon Gyula folytatta.

Aztán a III. ligát megnyerték, a dunaszerdahelyi csapat meg két lépcsőfokot átugorva feljutott az élvonalba, mivel megvették a szenci klub élvonalbeli játékjogát...

A 2008-ban II. ligát (harmadik vonal) nyert DAC csapata, álló sorban jobbról az első a csapatkapitány, Csölle József (a játékos archívumából)

Akkor én voltam a legelső, a csapatkapitány, akit kidobtak abból a dunaszerdahelyi csapatból. Aztán jöttek az arabok, s úgy nézett ki, hogy mi, többiek leszünk a II. ligás B csapat, de ez túl nehéz teher volt a klubnak, és véget ért a történet.

Csak úgy hirtelen kegyvesztett lett?
Én tudom, hol rontottam el. Megnyertük a bajnokságot, és elmondtam az Új Szó munkatársának, hogy mi a helyzet a klubban. Őszinte voltam. Elárultam, hogy nekünk csak a futballra kell koncentrálnunk, semmi másra. Minden megvan, a jutalom időben érkezik, működik a II. ligás csapat, sok csallóközi gyerekkel. Németh Krisztián is velünk játszott akkor. Patasi Ferenc és társai irányították a klubot. De mikor az arabok átvették a DAC-ot, megmondták, hogy én szembenéztem velük, mert elárultam az újságírónak, hogy azelőtt nem ment minden zavarmentesen. Később bebizonyosodott, hogy mégsem volt minden tejföl, nem kapták meg a pénzt. De tőlem meg akartak szabadulni, és Meszlényi edző elcsalogatott Bősre, ahol másfél évig futballoztam. Utána jöttem haza Légre, harminc évesen.

A futbalnet.sme.sk játékosmozgást rögzítő listájából

Igazolások
TJ Lehnice

Slovan Bratislava 1996–1999

Győri ETO 1999–2001

Báč 2001–2002

Slovan 2002– 2003

SC Xaverov Horní Počernice 2003–2005

Báč 2005 2006

DAC 2006–2008

Gabčíkovo 2008

DAC felváltva Lehnice 2008–2013

Lehnice 2013–2022