Kerek öt éven át (1984 – 1989) ült a DAC futballcsatának kispadján. Pecze Károly harmincöt éves edzői pályafutásának tizenhat állomása volt, s ennek egyik legszebb és legeredményesebb időszakát éppen Dunaszerdahelyen élte át. Sziklákat mozgatott meg a csallóközi városban, két-három ezerről tízezerre nőtt a hazai bajnokik látogatottsága, háromszor hosszabbított szerződést...
A szepsi származású Pecze Károly a pozsonyi Slovanból érkezett a DAC-ba, amely akkor a csehszlovák második vonalban futballozott. „Megdöbbentem az első edzésen, amikor megláttam a 400 férőhelyes fatribünt. Hová jöttem, kérdeztem magamtól, és akkor a 40 ezres téglamezei stadionra gondoltam” – árulta el visszaemlékezéseiben, de rögtön hozzátette, hogy az akkori klubvezetés, amely harmadik éve a feljutásról álmodozott, minden óhaját teljesítette. Edzői pályafutásának itthoni magaslatait járta meg a DAC-cal. Az első nagy dunaszerdahelyi sikere az volt, hogy végre az élvonalba vitte a csapatot. Úgy nyerték meg a Szlovák Nemzeti Ligát, hogy megpróbálták elérni az I. ligás szintet. Minden ehhez igazodott. „Keveset beszéltünk, sokat dolgoztunk” – fűzte hozzá a megbecsült szakember feljutásukhoz. A csapat játékmodora már sz előző edző, Szikora György érájában kialakult, s Pecze is a támadó focit vitte tovább. „Leginkább az felelt meg az elképzeléseimnek, s a közönség is erre áhítozott. A védekezés során megszerzett labdával azonnal támadásba tudtunk lendülni, akár otthon, akár idegenben” – öntötte szavakba a pályán látottakat.
Mindez az 1984/1985-ös bajnoki évadban történt, amikor a Szlovák Nemzeti Ligában harminc forduló alatt 44 pontot gyűjtött a DAC, öttel többet, mint a nyitraiak, és fennállása során először léphetett a csehszlovák élvonalba.
