Mi akar ez lenni? Mi köze egy régen nyugdíjas edzőnek a focicsukához? Járjon más cipőben, gondolhatná bárki, mikor a címben leírtakról értesül. Pecze Károly (szül. 1946) valóban már kinőtte a játékoséveket, sőt az edzői pályafutása is már bő egy évtizede lecsengett. Mégis ez a történet az övé, még abból az időből, amikor szülővárosában, Szepsiben játékosként a focival kacérkodott.
Egyszer sebes talppal, véraláfutásokkal, vízhólyagokkal a lábain tért haza a Pecze-gyerek az ifjúsági csapat edzéséről. Nem a társak durva játéka idézte elő állapotát, valami más: a kínzó focicsukája.
„Abban az időben a világért sem lehetett igazi, eredeti futballcipőt kapni. A mérkőzéseket egyszerű tornacipőben játszottam le – vezet a történetbe a rövid játékos-pályafutás után kiteljesedett edzői pályát befutó sportember. – Átmentem a szomszédomhoz, aki a kassai VSS játékosa volt, és könyörögtem, fűt-fát ígértem neki, ha szerez nekem valamilyen focicsukát, vagy legalább adjon tanácsot, hogy honnan tudnék keríteni egyet magamnak. Elgondolkodott, és azt mondta, hogy újabban a kerékpározásra használt lábbeliket alakítják át focicipőkre. Könnyűek, de a talpuk kemény, stoplikat szerelnek rájuk. Útnak eredtem tehát klubunk szertárosához, és megkérdeztem tőle, találna-e valami hasonlót a raktárban. Ki is kotort egy egészen kopott párt. Amikor a belsejébe dugtam a kezem, éreztem a kiálló szegek végeit. Egy számmal biztosan nagyobb volt, ennek ellenére hazavittem. Szüleim sokáig töprengtek azon, hogyan lehetne enyhíteni a csuka valószínűsíthetően kellemetlen hatását. Már nem is tudom, mivel bérelték ki, azt hiszem, kartonból vagy dobozból vágtak ki talpbetétet.”
A fiatal Károlyt az iménti eset sem tántorította el a játékok játékától. Két fronton akart virtuózzá válni: a fociban és a zongorázásban. De ez már egy más történet.
(Forrás: Pecze Károly: A futball – szenvedélyem és sorsom)