Egy edző olyan mint a hadvezér: csapata a pályán, ő pedig vezeti őket a kispadról, s várja, hogy a megadott taktika szerint boldoguljanak védencei. A hetvenen túl járó Pecze Károly is számtalanszor volt ilyen szerepben, idehaza és külföldön egyaránt. Kívülről mindig nyugodtnak tűnt. Belülről is ilyen? – szegezték neki a kérdést aktív futballedzői évei alatt. Hitvallásszerű monológ lett a válaszból. „Egy edzőnek mindenre kell készülnie. Még a legnagyobb múltú együtteseknél is törvényszerű egy-egy válság. Sok múlik a hadiszerencsén. Sohasem árulom el, mi zajlik bennem, kétszer is megfontolom, mit mutatok meg magamból, mit mondok másoknak. Néha én is robbanok, ha nem bírom tovább, s ha nincs más megoldás. Az edzői munka lényeges része: a kiesett kulcsember helyére villámgyorsan be kell állítani a megfelelő tartalékjátékost. Nem szabad megengedni, hogy a meggyengült csapat lelkileg összeroppanjon.”