Egyedülálló összeállításunkban csokorba gyűjtöttük paralimpikonjainkat. Azokat, akik a csehszlovák, majd 1996-től a szlovák érában indultak a hátrányos helyzetű sportolók négyévenként ismétlődő nyári játékain. Ismerkedjen meg ezzel a világgal.

 

Paralimpikonjaink a nyári játékokon

 

1960 és 2016 között kerek tizenöt nyári paralimpiát rendezett a sportvilág. A legelsőt 1960-ban Rómában, a legutóbbit 2016. szeptember 7. és 18. között Rio de Janeiróban. A paralimpiai sport gyökerei a II. világháborúba nyúlnak vissza, amikor a brit kormány rehabilitációs központot létesített a háborús veteránoknak. Ludwig Guttmann zsidó származású német idegsebész vezette az intézetet, és több próbálkozás után az ő víziója vált valóra 1960-ban, s máig él.

Már Csehszlovákia idején voltak magyar sportolók, aki kijutottak a nyári paralimpiára, sőt eredményességükkel is kitűntek. Kétségkívül e területen a legnagyobb egyéniség az ipolysági Gáspár László, aki 2004-ben Athénben asztaliteniszben lett paralimpiai bajnok, és a szlovák paralimpiai éra első évtizedében az évtized paralimpikonjává választották az országban. Ugyancsak paralimpiai bajnok lett 2004-ban Athénben a szepsí Lyócsa Imre, aki íjászatban utasította maga mögé a teljes mezőnyt. 2016-ban mindössze Csejtey Richárd volt a hírmondónknak Rio de Janeiróban, immár ötödik paralimpián indult a dunaszerdahelyi asztaliteniszező. Aranyérmes egyszer sem volt, de nemegyszer állt az ötkarikás dobogón.

 

Kik és mikor szerepeltek a nyári paralimpiákon. Nézzük a listát:

 

 

1992 (Barcelona)

 

Bogdán István – mozgássérült (született: 1942) – csehszlovák színekben indult

Atlétika – gerelyhajítás (kerekesszékesek, F4): 3. (22,68 m)

 

 

1996 (Atlanta)

 

Gáspár László – mozgássérült, (1970, Érsekújvár) – szlovák színekben

Asztalitenisz – nyílt verseny (TT6–10): 2., F9, egyes (TT9): 3., csapat (TT9–10, csapattársa: Emil Dovalovszki): 3.

 

 

2000 (Sydney)

 

Csejtey Richárd (1979, Dunaszerdahely) – szlovák színekben

Asztalitenisz – csapat (TT9, társa: Gáspár László): 2., egyéni: nem jutott tovább a csoportból

 

Gáspár László (1970, Érsekújvár) – szlovák színekben

Asztalitenisz – csapat (TT9, társa: Csejtey Richárd): 2., egyéni: kiesett negyeddöntőben

 

Lyócsa Imre – mozgássérült (1963, Kassa) – szlovák színekben

Íjászat – állók, egyéni: 3.

 

Szojka János – látáskárosult (1966, Kassa) – szlovák színekben

Kerékpár – pályaverseny, sprint (B2, vezetője: Juraj Petrovič): 3., tandem, 1 km (vezetője: Juraj Petrovič): 10. (1:08,291)

 

 

2004 (Athén)

 

Csejtey Richárd (1979, Dunaszerdahely) – szlovák színekben

Asztalitenisz – egyéni (8A): 3., csapat (8. kategória, társa: Miroslav Mitaš): 3.

 

Gáspár László (1970, Érsekújvár) – szlovák színekben

Asztalitenisz – egyéni (10D): 1.

 

Lyócsa Imre – mozgássérült (1963, Kassa) – szlovák színekben

Íjászat – állók, egyéni: 1., csapat (társa: Vladimír Majerčák): 4.

 

 

2008 (Peking)

 

Csejtey Richárd (1979, Dunaszerdahely) – szlovák színekben

Asztalitenisz – csapat (társa: Miroslav Jambor): 2.

 

Gáspár László (1970, Érsekújvár) – szlovák színekben

Asztalitenisz – egyéni: 21–30.

 

Lyócsa Imre (1963, Kassa) – szlovák színekben

Íjászat (kerekesszékes) – egyéni, negyeddöntő: Lyócsa Imre–Je-gang Csen (kínai) 95:98. Lyócsa kiesett, csapat: nyolcaddöntő: Szlovákia (benne: Lyócsa Imre)–Ukrajna 181:185. Szlovákia kiesett.

 

Mészáros András (1975, Nagylúcs)

Asztalitenisz – TT4: nem jutott túl a csoportkörön

 

 

2012 (London)

 

Csejtey Richárd (1979, Dunaszerdahely) – szlovák színekben

Asztalitenisz – TT8, egyéni: 2.

 

Kemény Viktor (1995, Érsekújvár) – szlovák színekben

Úszás – 100 m mellúszás: 7. (1:26,24 perc)

 

Lyócsa Imre (1963, Kassa) – szlovák színekben

Íjászat (kerekesszékes) – egyéni: 16.

 

Mészáros András (1975, Nagylúcs)

Asztalitenisz – TT4, csapat (társa: Peter Mihálik): 9.

 

 

2016 (Rio de Janeiro)

 

Csejtey Richárd (1979, Dunaszerdahely) – szlovák színekben

Asztalitenisz – TT8, egyéni: kiesett a csoportban

 

Írta és összeállította: J. Mészáros Károly

 

Kapcsolódó írás:

 

Tudja-e, hogy Lyócsa saját kertjében...