Negyvenhét évbe fért bele az élete. Autóbalesetben szakadt meg a sikeres játékos-, majd edzői pályája. Nagyon korán elment. Máig tisztázatlan körülmények között lelte a halál az ausztriai Gattendorf és Kitsee között 1995 novemberében. Az útszakaszon található három fa egyikének ütközött. Mikroalvás? Elé került vad? Szívelégtelenség? Nem tudni, mi okozta a balesetet. A fákat már közben kivágták, de Gőgh Kálmán életét azóta csak emlékeinkben idézhetjük fel.
Kemény évtizedek köszöntek rá gyermekkorától. Ő azonban szívóssága, szerénysége és megbízhatósága révén a világ legjobbjai közé küzdötte fel magát a labdarúgópályán. Soha nem a könnyebb utat választotta, hitt az elvégzett munka eredményességében. Ezt életének számos epizódja is igazolja.
Már születésének helye is a sors furcsa fintorának következménye. Családjukat ugyanis Gútáról a II. világháború után kitelepítették a közép-csehországi Čičovicébe. Ott dolgozott az apja napszámosként, amikor 1948 januárjában a legközelebbi szülészeten, Kladnóban megszületett a Gőgh család ötödik gyermeke, Kálmán. Nem éltek ott sokáig, mert amint visszakapták a magyarok a csehszlovák állampolgárságukat, Gőghék visszatelepedtek Gútára. Ott nem volt hol lakniuk, ezért nagyapjánál szálltak meg. Öt testvérével együtt nevelkedett, s a foci már korán hatalmába kerítette. Jobbfedezetet játszott a gútai diákcsapatban, akkor még alig volt másfél méter magas, kicsi lába miatt egy futócipőből készítettek neki csukát. Apját tizenöt évesen elveszítette, s géplakatosnak ment tanulni a komáromi hajógyárba. Közben a helyi Spartakban futballozott. Sorköteles katonának Holešovba került, közben megnyúlt a fiú, s eredményes fejjátéka révén ott lett belőle középhátvéd. Maga kérte, hogy ejtőernyős lehessen az alakulatnál. Aztán az 1968-as politikai események és a közelgő Magas-Tátra-i északisí-világbajnokság miatt átvezényelték őket Poprádra. Ott figyelt fel rá a helyi Vagonka sportklub egyik vezetője, aki nyomban leigazolta divíziós csapatukba. Időközben már letelt a katonasága, de Gőgh Kálmán a Tátra alatti városban maradt.
1970-ben a pozsonyi Slovan hívta meg próbajátékra. Fővárosi bemutatkozása olyan jól sikerült, hogy rövidesen az égszínkékek tartalékcsapatában találta magát, ahol Ondrušsal, a későbbi Eb-sikerek egyik kulcsjátékosával kezdett. Középhátvédként került az A csapatba, s bár soraiban az 1969-es KEK-siker utáni nemzedékváltás zajlott, mégis hatalmas volt a konkurencia Gőgh posztján. Ezért Vičan edző kitalálta, hogy balhátvédet faragnak a szívós fiatalemberből. Kalmi pedig vette a lapot, és a rá jellemző szorgalommal érlelte tudását új posztján. Jóformán még beadni sem tudott bal lábbal, de a sok gyakorlás, kitartó edzésmunka meghozta a gyümölcsét. Három év alatt világszintű balhátvéd lett belőle. Áthághatatlan akadályként takarított a védelem bal szélén, s ha felment a támadással is, bal lábas beadásai sok zavart keltettek az ellenfél kapuja előtt.
Tíz kiváló évet töltött a pozsonyi Slovanban. Ezalatt 225 mérkőzésen lépett pályára az égszínkék színekben. Csúcs a csehszlovák válogatottban, hogy az 55 meccse közül 48-at zsinórban, kezdőemberként játszott le. Az elsőt 1975-ben Magyarország, a sorozat utolsó mérkőzését 1980-ban Svájc ellen. Tagja volt az 1976-ban Belgrádban Európa-bajnok csehszlovák csapatnak, majd négy évvel az Eb-bronzérmes gárdában is kitűnt. Kétszer volt csehszlovák bajnok a Slovannal, egyszer kupagyőztes.
Pályafutása alatt a megbízhatóság példaképe volt a védelem bal oldalán. Határozottan, kősziklaként őrizte területét, teljesítményére a külföldi média is felfigyelt. 1976-ban a csehszlovák–angol Eb-selejtező után a brit The Observer azt írta róla „Mintha az angol ligából húzták volna elő”. Majd a kontinensviadal után a tekintélyes francia sportlap, a L’Equipe még nagyobb bókot közölt Gőgh-ről: „A világ egyik legjobb szélső hátvédjét láttuk, nem feltűnő, de száz százalékra megbízható.”
S válogatottbeli csapattársa, a labdazsonglőr Antonín Panenka, aki a csehszlovák válogatott győztes tizenegyesét értékesítette a belgrádi Eb-döntőben, szintén találóan jellemezte Gőghöt: „Legjobban vele tudtam együttműködni a pályán. Egyszerűen játszott, nem bonyolított semmit, de belemenős, szívós és szorgalmas volt. Becsúszott, minden labdát elért, mindenre odafigyelt. Helyettem is gürizett, s én a támadással foglalkozhattam. Úgy érzem, jól kiegészítettük egymást” – mesélte a prágai Bohemians ikonja egy interjúban.
Gőgh Kálmán már ifi korában tudatosan küzdött, építgetve sportolói pályafutását. Nem ment az edzések és a meccsek után a kocsmába, inkább otthon pihente ki fáradalmait. „Tulajdonképpen akkor alapoztam meg a jövőmet, ezért sikerült jobban érvényesülnöm másoknál. Fokozatosan, lépésről lépésre jutottam előre az életben is, mindig elemezve tetteimet, s mindig felmérve, mit kell még tanulnom” – árulta el magáról, s ebbe már életének edzői időszaka is belefért. Benne a DAC-ban és a Slovanban töltött másodedzői időszakkal, majd az ausztriai Golsban töltött feledhetetlen játékosedzői és edzői évekkel. Az ausztriai faluban igazi futballboomot idézett elő, egyszeriben ezerháromszázra emelkedett a nézőszám, nagyon megkedvelték. Annál nagyobb sokként érte őket váratlan halála 1995-ben. Éppen tőlük tartott haza az utolsó bajnokiról, de Pozsonyba már nem ért vissza.
J. Mészáros Károly