/, Sztorik/Pálkovács könnyedén elbánt a fákkal

Pálkovács könnyedén elbánt a fákkal

Javában készült a londoni (2012) nyári olimpiára, Szlovákia egyik legjobb dzsúdósaként. Versenyről versenyre, vereségek, nyerések közepette. Éppen a tuniszi nagydíjversenyről érkezett haza Pálkovács Zoltán (1981–2010), amikor edzője, Ján Gregor előhúzta az alábbi történetet, csakhogy valamelyest enyhítse a csalódást, miután védence rögtön első összecsapásán veszített a világelső japán Takamasa Anai ellen. És hozzátette: van még lehetőség bőven a javításra a következő versenyeken: Madridban, Lisszabonban…
„Lehetett volna jobb sorsolása is – jegyezte meg Pálkovács mestere a besztercebányai Duklában a TASR hírügynökségnek. – Zoló jó formában van. Edzőközpontunk takarítása, területének rendezése közben a fákat sem kímélte. Törte azokat, s ha kellett, gyökerestől tépte ki a fölöslegesen növekedőket. Nálunk, a duklás dzsúdósok között a társadalmi munka lélekfrissítő cselekedet, évente így tesszük rendbe környezetünket. A tuniszi tornán újra bebizonyosodott, hogy miben húzza védencem a rövidebbet. Nincs sok torna mögötte, s ha megjelenik, nem kiemelt versenyző, ezért a sorsolásnál már első fordulóban a világelsővel találkozhat. Nem szokta meg olyan dzsúdósokkal harcolni, mint a japán Anai.”
Sajnos, a következő négy hónap során sem nyílt meg Pálkovács Zoltán előtt az újabb olimpiai kapu Ennél szörnyűbb dolog történt vele. A rimaszombati kiválóság egy versenyről hazafelé tartva Bécs mellett autóbalesetben életét vesztette. Huszonkilenc éves korában.

2024-03-15T19:37:37+00:002024.03.15.|Kategória: Címlap, Sztorik|Sportág: |