A múlt század hatvanas éveinek elején járunk. Jól működő földműves-szövetkezet a háromezer lelket számláló csallóközi faluban, Nyárasdon. Az növekvő jólét a gyerekvállalásban is megmutatkozik. Egyre több diákja volt a helyi alapiskolának. Tettre kész fiatal pedagógusai között található Németh Pál is, aki a felső-csallóközi Bélvatáról került a községbe. A fiúk a focinak hódoltak, de mit sportoljanak a lányok?
Németh Pál a kézilabdát ajánlotta, valami hasonlót, mint a foci, csak azt kézzel játsszák. Az iskola udvarán kezdtek, tanulták a játékot, szabályait, elindult az iskolai bajnokság, estek a gólok. 1969-ben megalakult a helyi kézilabda-szakosztály. Innentől jegyzik a sportág születését a csallóközi településen.
Németh Pál két könyvben írta meg a nyárasdi női kézilabda történetét. A tanítóból lett edző és csapata statisztikai adatainak lelkes gyűjtője. Mindkét kiadványában (Kézilabda szívközelből, Nap Kiadó, Dunaszerdahely, 2001 és „Hejrá Nyározsd”, Tempo Topoľníky Polgári Társulás, 2018) rengeteg ténnyel, a visszaemlékezések egész sorával szolgálja ki az olvasót a 2019. augusztus 21-e óta 80 esztendős szakember. A másik idei kerek évforduló pedig a kézilabda-szakosztály megalakulásának fél évszázada.

Emlékezzünk Németh Pál adattára segítségével:

o A női csapat az 1969–1999-es időszakban 1814 mérkőzést játszott, 38 372 gólt dobott, 1187-szer hagyta el vesztesen a pályát.

O Mérkőzéseiken két millió embernek szereztek örömet.

O Európa 124 csapatával találkoztak.

O Huszonkét nyárasdi játékos szerepelt a csehszlovák válogatottban.

O 1978. június 25-én Pozsonyban megnyerte a csapat a Csehszlovák Kupát, pedig akkor még csak a második vonalban kézilabdázott. Nem volt ez akármilyen fegyvertény, hiszen abban az évben Csehszlovákia negyedik lett a világbajnokságon, tehát a világ élmezőnyébe tartozott, és a kupában valamennyi csehszlovák női csapat indulhatott. Később még kétszer volt kupagyőztes a csapat.

O Összesen tizennyolc bajnoki évadot (1979/1980, 1981–1998) töltött a női együttes a hazai élvonalban, a páratlan sorozat 1998. május 20-án ért véget.

O Bajnokok egyszer sem volt a nyárasdiak, négy élvonalbeli ezüst- és két bronzérem fényesíti sikereik listáját.

O Európai kupát sem szereztek, egyszer volt másodikok, kétszer harmadikok.

Tegyük hozzá: 2019-ben is él a női kézilabda Nyárasdon, a hölgyek csapata már évek óta a legalacsonyabb osztályú bajnokságban, a II. ligában játszik.