Legújabb felemelkedése során 2025-ben a III. ligába kopogtatott be a 106. évében járó szenci futball. Magasabb, az élvonalba nyúló időszakai is voltak, kitartó, segítőkész sportvezetőkkel. Egyikük, Ján Janko, aki ötven éven át szolgálta a város labdarúgását, de klubelnök soha nem volt, inkább a háttérmunka mestereként ismerték. Egy kapusszerzési élményét adta közre Széher Mátyásnak a Szenc focimúltjának 100. születésnapjára megjelentetett füzetben.
„Emlékszem, hogyan vettük meg Szentgyörgyből Folrich kapust. Rezsnák Lacival közszájon Talian néven ismert öt liter nehéz vörösbort vittünk magunkkal az ottani pályára, ahol a klubgazda vár ránk. Hallani sem akart a kapus átigazolásáról, de fokozatosan, ahogy megittuk az öt liter bort, kezdte elveszteni tájékozódási képességét. Nem is tudta, hogy aláírta nekünk az átigazolási lapot. Mi összepakoltunk, és másnap kora reggel már a szövetség illetékes hivatalában voltunk. Elfogadták az aláírását, és átigazolták a játékost. Ezt akkor még meg lehetett csinálni, azóta már nem jönne össze ilyen huszárvágással.”
(Forrás – Matej Séher: 100 rokov futbalu v Senci)