Napjainkban már el sem képzelhető idegenlégiós nélkül a Győri Audi ETO KC. Európa női kézilabdacsúcsain járva egyre-másra érkeznek a külföldiek a csapatba. Kevésbé ismert, hogy ki volt az első közöttük. A Csallóközben, Nyárasdon találtam rá. Ő pedig Németh Jolán, a híres helyi női csapat erőssége, egykori csehszlovák válogatott és olimpikon. Elmesélte honlapunknak, hogyan került Győrbe, milyen emlékei vannak szerepléséről.
„A győriek akkoriban idősebb játékosokat is szerződtetnek, jöttek Budapestről, a Fradiból kézilabdázók, miközben elment Kocsis Böbe a Dunaújvárosba. És érkeztek tehetséges fiatalok is, mint Nagy Anikó, Csendes Edit. Ekkor engem is megszólítottak, hogy segítsük a fiatalokat, jó ötvözet lesz belőlünk. Vanyus Attila volt a klubfőnök. Úgy nézett ki, hogy Németh Helga is jön, de abból nem lett semmi (erre a képen mellékelt cikkben is van utalás – a szerző megj.). Én voltam az első idegenlégiósuk. Ezt később tudtam meg, akkoriban még ők sem voltak járatosak az ilyen ügyintézésben. Attila mondta, hogy mivel Németh Jolánnak hívtak, ez nem volt gond a leigazolással. Voltaképpen nem idegenlégiósnak jegyzett a szövetség. Adtak a nevemre egy játékosigazolványt, és kész. Úgy vettek, hogy magyar vagyok, akkor magyarországi is egyben. Három évet játszottam Győrött, és szépen feljöttünk. Horváth Lajos vezetésével a tizenegyedik helyről indulva negyedikek lettünk, és már európai kupát játszottunk, akkor én elmentem Németországba légióskodni. Egy olyan csapathoz, amely mindig felkerült, aztán kiesett, csak ezt nem tudtam meg, hogy a negyedik és az ötödik liga között pendliznek. Ez csak Németországban derült ki. Kész átverés volt, mert nekem magasabb osztályt említettek. Abszolút amatőr csapat volt az V. ligában. Végül játékosedző lettem, eleinte németül sem tudtam, de nekiálltam tanulni, közben dolgoztunk, és végül feljutottunk a harmadik Bundesligába. Szuper dolog volt! Ez is három évig tartott, akárcsak győri álcázott légióskodásom.”

J. Mészáros Károly