Néha a kapusélet sem éri el a korban kitolható határait. Novota János is még védett volna, ha nem szól közbe a mértéktelenül kitágult aortája. Élsportolói terhelésre alkalmatlanná vált, és 2018 februárjában Jani kénytelen volt kimondani, hogy vége szép kapuspályafutásának. A galántai születésű hálóőr novemberben lesz harmincöt éves. Utolsó klubja, a Debreceni VSC téli távozóinak listáján ez a bejegyzés szerepel: Novota János (Szlovákia, visszavonul). Pillantsunk vissza a népszerű, a médiában is gyakran feltűnő labdarúgó pályafutására, kiragadva belőle néhány emléket.
Kezdjük szenci feltűnésével, megjegyezve, hogy szülőfalujában, Taksonyon kezdett, majd két időszakot (1999–2002, 2005–2008) töltött a Napfényes-tavak városában, s közben három évig a párkányi csapat mezét viselte. Novota János nevét akkor ismerte meg a honi futballvilág, amikor sorsdöntő büntetőket hárított és lőtt be a Szlovák Kupa 2006/2007-es kiírásának negyeddöntőjében, majd elődöntőjében. Előbb Mocsonokon, majd Rózsahegyen hajtotta végre ezt a kapus-lövő kombinációs bravúrt. Csak azt sajnálta később, hogy a döntőt már nagyon elbukta az akkori szenci FC-vel az aranyosmaróti ViOn ellen (0:4).
Emlékezetes, kifelejthetetlen pályafutásából a dunaszerdahelyi időszak (2008–2011 tavasz). A DAC szurkolóinak kedvence lett a magas termetű mátyusföldi fiatalember. Kapusbravúrjai után és a meccsek végén is gyakran zúgott a lelátóról a „Jani, a Jani, a Novota Jani!” rigmus a csapatkapitánynak. Miatta jártak akkoriban sokan focira a Csallóköz központjába, már akkor megtapsolták, amikor kifutott melegíteni, és plusz ajándéknak tartotta, ahányszor együtt tapsolhatott a mérkőzés után a nézőkkel. Jól érezte magát köztük, és ők is örömmel voltak a társaságában, feldobta őket kapusteljesítményével.
2011-ban Jani váltott, érezte, hogy tovább kell lépnie. Panszarraikoszi kitérővel a bécsi Rapidban kötött ki. Hatéves klubhűség és örökös klubtagság lett belőle. Kétségkívül ez hozta a csúcsot pályafutásában, kikerültek az európai kupaporondra, bekerült a szlovák válogatottba. S bár a záróidőszak a légiós korlátok kelepcéjébe sodorta, sokáig kitartott a bécsieknél. Mert ők is ragaszkodtak hozzá, sérülésekor is szerződést hosszabbítottak vele, csak az utolsó évad kevés bizonyítási lehetősége vezette rá az újabb klubváltásra. „Danke Jan” feliratú transzparenssel búcsúztak tőle a szurkolók, élete végéig szóló belépőt kapott a klub VIP-páholyába.
2017 nyarán Novota Debrecenbe igazolt. Az ősz folyamán egyetlen NB I-es mérkőzésen védett: december 9-én Diósgyőrött, ahol 3:2-re kikapott a DVSC. A szokottnál kevesebbet hallottunk róla az utóbbi hónapokban, mígnem elő nem huzakodott pályafutása végének bejelentésével.
Kár, hogy vége, de így is szép volt, Jani!
J. Mészáros Károly
Négyszer a szlovák válogatottban
Novota János négyszer öltötte magára a címeres mezt, mindannyiszor felkészülési mérkőzésen (vesztes nincs köztük), de ezért is rendkívül hálás volt Ján Kozák szövetségi kapitánynak, amit nemegyszer el is mondott nyilvánosan.
Novota mérkőzései a címeres mezben:
2014. május 23., Szenc: Szlovákia–Montenegró 2:0 (45 perc)
2015. november 17., Zsolna: Szlovákia–Izland 3:1 (90 perc)
2016. május 27., Wels: Szlovákia–Grúzia 3:1 (30 perc)
2016. november 15., Bécs: Ausztria–Szlovákia 0:0 (45 perc)