Tagadhatatlan, elérte. Novota János 2023. november 29-én betöltötte a negyvenet. Kerek születésnap, lehetőség a visszapillantása, s ha megteszi az ember, akkor derül csak ki, mit hagyott maga után. A közel két méter magas focikapusunk, jelenleg kapusedzőnk azokban is emlékeket ébreszt, akik nem tartanak vele személyes kapcsolatot, de tudják, kiről van szó, nemegyszer látták őt a futballpályán, feldobta őket egy-egy bravúros védésével. Akárcsak engem.
Mert a Jani, az Jani. Rigmusokban kiáltották felé fénykorában a szurkolók Dunaszerdahelyen, mikor megörvendeztette őket. Szerették, kedvelték, sőt mi több imádták. Arra is emlékszünk, hogy Mohseni, az akkori tulajdonos kijelentette, hogy Novota többet nem véd a DAC-ban. Aztán a görög Panszerraikosznál tett kitérője után újra visszakerült Dunaszerdahelyre, és újra éltette a stadion közönsége. Megkedvelték a bécsi Rapidban is, még szerződést is hosszabbított. Amikor a Debrecenbe igazolt, ki merte volna gondolni, hogy gyorsan befejezi, nemcsak a DVSC-ben, hanem az élsportban is. Mert egészsége öt évvel ezelőtt megálljt parancsolt. Elég korán. Edzői pályára lépett, kapusiskolát nyitott, akadémiáskodott a DAC-ban, s napjainkban Komáromban ünneplik. Kapusedző a II. ligát tavaszig fölényesen vezető KFC-ben.
Négy felvonása volt a szlovák válogatottban történt szereplésének: Montenegró, Izland, Grúzia és Ausztria ellen. Jelenleg már teljesen máshol tart: a kapusokért felel a Francesco Calzona irányította és a jövő évi Eb-re kijutott szlovák válogatott szakmai stábjában. Biztosan ennél sokkal, de sokkal többet tud róla a Novota-rajongók tábora. És nem csak emlékeiből merítve, ha elolvasta a róla készült könyvet, amely 2021-ben jelent meg Novota címmel, és Bőd Titanilla írta. (bővebben itt). Ebben pályafutásának felemelő és megrázó pillanatait is feleleveníti. A napokban szlovákul is megjelent. Hogy a többségi szlovák világ még jobban megismerhesse.
Erőt, egészséget, Jani!
J. Mészáros Károly