Élete forgott kockán 2006 novemberében. Németh Szilárd (szül. 1977) szlovák válogatott labdarúgó nem teljesen egészségesen tért vissza a csehek elleni selejtező-mérkőzés után akkori klubjába, a német Alemannia Aachenbe. Az orvosi vizsgálat során kiderült, hogy tüdőgyulladása van. Három hetet kihagyott a komáromi származású kiváló csatár. Utána erőnlétileg még nem volt rendben, de igyekezett visszakerülni a csapatába. Egyszer arra panaszkodott, hogy szúrást érez a tüdejében. Szerencsére rögtön orvoshoz ment, s ott kiderült, hogy a térde alatti vérrög idézte elő a baját. Egészen a tüdejébe került, ami nagyon veszélyes. „Érgyulladása volt. Ennek ellenére edzett, ami nem jó. Elmélyült a gyulladása, ami igazán rossz. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a vérrög nem volt nagy. De az is légzési zavarokat okozott neki, és ez az állapot veszélyes, akár életveszélyes is lehet” – nyilatkozta az eset kapcsán a Šport napilapnak Viliam Fischer a legismertebb szlovák kardiológusok egyike, akihez tanácsért fordult a kétszeres szlovákiai gólkirály. A gyors orvosi beavatkozás, és a megfelelő gyógymód kiválasztása meghozta az eredményét, s az akkor 29 éves Szili felépült, és később még játszhatott is a német bundesligás csapatban.
Nem véletlen tehát, hogy játékosi értékrendjében az egészséget sorolta a legelső helyre. Mit juttat az eszébe a lábszártörés, a bokafájdalom vagy a tüdőembólia? – kapta a kérdést abban az interjúban, mely 2020-ban honlapunkon is megjelent. S az egykori játékos válasza? „Nekem különösen szükségem volt az egészségre. Pályafutásomat is ehhez mérten tartom sikeresnek. Tizenkét évesen volt nyílt lábszártörésem. Akkor még nem tudtam felfogni, hogy mekkora ez a sérülés, Mindjárt azt kérdeztem, mikor kezdhetek újra focizni. Örülök, hogy a lábam rendbe jött. Utána következett egy párszor a bokaficam, ami kisebb sérülésnek számított. Majd a pajzsmirigy jelentkezett, amivel fél évet kihagytam. S végül a tüdőembólia. Tehát két, nem a focival kapcsolatos egészségügyi gondom is akadt. Ki tudja, ha más valakinek lett volna ennyi problémája, sikerült-e volna újra kezdenie, és hozzám hasonlóan sikeresen szerepelnie.”
Szerencsére Németh Szilárdnak sikerült. Játékosévei után edzői pályára lépett, 2021 júniusától a II. ligában újonc Rohožník vezetőedzője.