Húszezer néző látta a stadionban Németh Szilárd (szül. 1977) első és egyben utolsó német élvonalbeli gólját. Akkori csapata, az Alemania Aachen a Wolfsburgot fogadta, és csak 2:2-re játszott vele, ami egy fordulóval a vége előtt az aacheni futballcsapat búcsúzását jelentette a Bundesliga I-től. Akkor még azt mondta Szili a Šport napilapnak, hogy megnyitotta góljainak sorát, de rögtön le is zárta, legalább egy évre. Több év is lett belőle, mert csapata ottléte végéig a Bundesliga II-ban ragadt.
Betegségéből felépülve Németh Szilárd harminc percre került a pályára azon a 2007. május 12-i bajnokin. „Szünet alatt jelezték, hogy melegítsek be. Frontzeck edző megkérdezte, hogy beszállok-e harminc percre. Azt válaszoltam neki, hogy még akkor is, ha a füvet fogom felszántani... S a gól? Befutottam a kapu elé egy baloldali beívelésre, fejjel rásóztam, már annak is gólnak kellett volna lennie, de a kapus kiütötte, én azonban közelről a hálóba pofoztam a labdát” – részletezte a szlovák sportnapilapnak.
A komáromi származású kiváló csatár utána még 2010-ig maradt a német klubban. A 2007/2008-as évadban kilenc találattal klubja legeredményesebb játékosa volt, együttvéve 17 aacheni gól fűződik a nevéhez. Négy ország élvonalában összesen 109-szer talált a kapuba, beleértve az egy aacheni gólt is.