Maximalista volt. Sokoldalú, sportra is nagyon fókuszált mindennapjaiban. Lakszakállasi fiatal pedagógusként került Diósförgerpatonyba, és nemcsak hogy ott ragadt, hanem nagyon sok nyomot hagyott maga után a csallóközi faluban, annak sportéletében is. Németh Ödön (1934–2023) sajnos már nincs köztünk, minap fejezte be életútját. Ő volt az első, aki Sporthonosítók rovatunkban felidézte életpályáját. Nyolcvanadik születésnapja alkalmából. (Itt megtalálja teljes terjedelemben az interjút) Honlapunk gondolataiból merített halála kapcsán. Nyolc idézet után közöljük azt a méltatást is, ami elhangzott róla 2018-ban a dunaszerdahelyi Diákolimpia megnyitóján, ahol életműdíjat kapott.

1. Nyolcvan évéről
„Ha visszatekintek a közel százéves időszakra, szinte pillanatnyinak tűnik az egész. Nem is tudom feldolgozni magamban azt, hogy nyolcvanéves időszakot ölel át az eddigi életem. Voltak állomásai, melyekre jó érzéssel, szívesen gondolok vissza. Nem panaszkodhatom. A szerencse is mellém állt, a sors is segített, akárcsak az emberek. De én is segítettem nekik, azzal, hogy tanítottam a gyerekeiket, edzettem őket különböző sportágakban, de vissza is kaptam ezt tőlük. Tiszteletben és segítségben... Szóval csupa jót mondhatok a leélt nyolcvan évemről, csak az a baj, hogy rettentő gyorsan eltelt.”

2. A Dunaszerdahelyi járás sportághonosítóiról
„Ők is és én is a szabadidőnk legnagyobb részét a sportnak, a nevelésnek szenteltük. Székely Pistát még a komáromi gimnáziumból ismerem, nagyszerű szertornász volt, de nem ebben, hanem a kajak-kenuban jeleskedett, országos szintre vitte fel somorjai versenyzőit. Vívásban Forgács Oszi bácsi is nagy egyéniség volt. Én nem tartom magamat ilyen nagy egyéniségnek, Az emberek tudják igazából megítélni, hogy hova soroljanak. Én többrétű tevékenységet folytattam, a sporton kívül kulturális munkát is végeztem.”

3. Sporttevékenységéről
„A sporton belül is megosztottam a tevékenységemet futballra, kézilabdára, s emellett főleg az atlétikai előkészítést végeztem a gyerekekkel, mivel ez az alapja mindkét sportágnak. A gyorsaság, a kitartás, az ügyesség, a rugalmasság…”

4. A kézilabda meghonosításáról
„A futballal már gyerekkoromban megismerkedtem, játszottam is Lakszakállason a felnőttcsapatban. A kézilabda onnan jött, hogy komáromi gimnáziumi diákéveim alatt volt egy nagyszerű tornatanárunk, Sarlós József. Ő képezte Székely Pistát és társait is. Vele kezdtünk el kosárlabdázni. Gimnáziumok kerületi versenye volt, akkor kerültem be az iskola csapatába. Ebben még jobb voltam, mint a fociban. Mikor Dióspatonyba kerültem, itt kosárlabdára nem volt tornaterem, nem voltak palánkok, megfelelő talaj se. Akkor kezdtem el kézilabdázni a lányokkal, a fiúkkal meg focizni.”

5. Első edzői sikereiről
„Elsősorban a patonyi lehetőségekből indultam ki. Itt sokkal fejlettebb futball volt, mint a mi vidékünkön. És elsősorban ez ragadott meg. Nagyszerű csapat volt a faluban. Miután 1960-ban ide kerültem, egy évvel később már átvettem az ifjúsági együttes felkészítését. Ebből a társaságból nőtt ki az élvonalban is megfordult Angyal Imi. Többen eredményesek voltak, szinte mindannyian bekerültek később az A csapatba. Egy éven belül járási bajnokságot nyertem a kilencedikes gyerekekkel. Az iskolabajnokságot és az ifjúsági bajnokságot is megnyertük, de nem mentünk feljebb, mert bonyolult lett volna a kerületi bajnokságban játszani.”

6. Diákjai csehszlovákiai elsőségéről
„A rátermettségi verseny – ebben lettünk országos elsők – az alapját képezte annak a sporttevékenységnek, amit a futballban és a kézilabdában folytattam. A legjobb eredményt a rúdmászásban értük el. Volt egy tanulóm, Gátffy Béla, aki két másodpercen belül mászott fel a négyméteres rúdra. Jöttek hozzánk az újságírók az egész országból, s míg nem látták, nem akarták elhinni. Külön bemutatót tartott nekik a fiú. Három fogással felért… Abban az időben egy-két testnevelésből felmentetten kívül mindenki felmászott a rúdra. Mi ezzel lettünk csehszlovák bajnokok, annyira kiugró volt ebben a számban a teljesítményünk. De nemcsak a rúdmászásban lettünk elsők, hanem az 1500 méteres futásban is kitűntünk. A többi számban elért átlagon felüli eredmény is elég volt ahhoz, hogy mindenkit megelőzzünk. A déli, falun nevelkedett gyerekek valamennyivel érettebbek voltak a többieknél, ami szintén közrejátszott sikerünkben.”

7. Maximalizmusáról
„Nekem példaképeim voltak a falusi típusú tanítók. Lakszakállason a tanító nemcsak tanított, hanem művelt, a kultúrával törődött, színdarabokat tanított be, leventeoktató is volt. Valamikor valóban lámpás szerepe volt a tanítónak. Ezt próbáltam modern eszközökkel csinálni, más viszonyok között, ahogyan a szociban lehetett. Tanítóként és edzőként is maximalista voltam. Tantárgyakban, testnevelésben is. Különösen azokból próbáltam kihozni a maximumot, akikben láttam a tehetséget. Jeleztem neki, hogy abból megélhet, ha mindent elkövet a sikerért. A rátermettségi versenyben is elsősorban szép szóval, példaképpel próbáltam meggyőzni a gyerekeket, sokszor a magyarságra is utaltam. Próbáljuk megmutatni, próbáljuk meg, hiszen jobbak vagyunk…”

8. Arról, mit sportoljanak diákjai
„A lányok akkoriban nem voltak focira alkalmasak, a szülők sem vették volna jó néven, ha elkezdek velük futballozni. A fiúk meg rátermettek voltak, anélkül is fociztak, ha én nem foglalkoztam velük. A lányokat kézilabdában, a fiúkat futballban lehet egyenértékűvé tenni. Fiúkkal csak azért nem kézilabdáztam, mert nem akartam a futballtól elvenni a tehetséges gyerekeket. Ne kézilabdázzanak, inkább futballozzanak… Felnőttcsapatot soha nem edzettem. Visszafogottságom nem csak ebben mutatkozik meg. A felnőtteknél nagyon nehéz eredményesen edzeni, annyira belebeszélnek a vezetők, a közönség. Sokszor nehezebb is a játékosokkal boldogulni, volt időszak, amikor mindenki a jutalmazásra áhítozott. A gyerekkel jobban lehet dolgozni, köztük éreztem magam otthon... Volt egy krédóm, hogy télen az ember a kultúrával foglalkozzon, nyáron meg a sporttal.”

9. Életműdíja átadásakor hangzott el
„Lakszakállasi születésű, eredetileg történelem-földrajz szakos pedagógus. A futballt már gyerekkorában megkedvelte, játszott a lakszakállasi felnőttcsapatban is. Gimnáziumi évei alatt Komáromban tagja volt az iskola kosárlabdacsapatának. Diósförgepatonyba 1960-ban került, ahol sokoldalú életet élt és él a mai napig, több mint nyolcvanévesen. Volt alpolgármester, sportvezető, edző, színjátszó. Tanítóként és edzőként is mindig maximalista volt. Szabadidejének legnagyobb részét a sportnak, a nevelésnek szentelte. Futball, kézilabda és főként atlétikai edzéseket vezetett. Diósförgepatonyban meghonosította a kézilabdát, labdarúgást és több más sportágat. Alapiskolás tanítványaival kétszer, 1985-ben és 1987-ben is országos elsők lettek Csehszlovákiában a rátermettségi versenyben. Olyan neves, országos hírű labdarúgókat indított el pályájukon, mint Angyal Imre, Miklós Imre, valamint fia, Németh Krisztián.”

Írta és összeállította: J. Mészáros Károly

Németh Ödön temetése 2023. november 21-én, kedden 14 órakor lesz a diósförgepatonyi temetőben.

Nyugodjon békében!