Egy adatközlő mesélte az alábbi pikáns történetet a DAC százéves futballmúltjáról könyvet írt Brányik Sándor, Sidó Ferenc szerzői kettősnek. „A sztori egészen a Horthy-időkbe (akkoriban DTC, majd DLE néven szerepelt a dunaszerdahelyi csapat – a szerkesztő megj.) nyúlik vissza, amikor a dunaszerdahelyi gárda a győri kerületi II. osztályban futballozott. Vonattal utaztak a fiúk, s közben kiderült, hogy a csapat legfiatalabb tagjának még, ahogyan szokták mondani, nővel nem volt dolga, Meghallotta ezt a csapatvezető is, aki rögvest leszögezte, hogy ezt a tarthatatlan állapotot fel kell számolni. Elhatározását hamarosan tett követte, mert amíg a többiek a győri állomáson a mosonmagyaróvári csatlakozásra vártak, ő elkísérte, majd befizette a fiút az egyik piroslámpás házba. Bent azonban az ifjú focista férfiassága csődöt mondott. Mégis letelepedett az ágyra, a szertartás papnőjétől várt volna némi segítséget, de az inkább anyáskodó hajlamának adott teret: teát főzött és mellé alma-mákos rétest és pogácsát tett az asztalra. A fiú meg evett-evett, mintha csak azért jött volna. S miután jóízűen elpusztított mindent, még egy puszit és simogatást is kapott az útra. Aztán kint az utcán magabiztosan átkiáltott a túloldalon várakozó csapatvezetőnek: »Nem hoztam szégyent a csapatra!«”
(Forrás: Csallóköz)