2002 óta szállítják a világbajnoki és az Európa-bajnoki-érmeket a nagymegyeri veterán súlyemelők. Alig akad olyan esztendő, amikor nem gyarapodott újabb dobogós helyezésekkel hosszú gyűjteményük listája. Szóvivőjük és alapítójuk a helyi Lénárt Rudolf, aki közel negyvennégy évig versenyzett a csallóközi város színeiben. Honlapunknak adott interjújában róluk, világukról beszélt, és a világversenyeken elért érmes helyezéseik teljes tényanyagát is eljuttatta hozzánk. Sikersorozatuk nyolc veterán érdeme.

1961-ben Evald Krajčovič rakta le a nagymegyeri súlyemelés alapjait. Mikortól él a veteránok csoportja?
Egy kitérővel kezdem. Az első próbálkozás a hatvanas évek közepe táján szűnhetett meg, pontosabb időpontot azonban nem tudok. A klubot Lencse Sándor alapította újjá, ő néhány hete halt meg. Mi, az első versenyzői igazolványunkat 1972. január huszonegyedikei dátummal kaptuk meg. Ekkor Dynamo Čalovo néven indult újra a nagymegyeri súlyemelés. A veteránok úgy jöttek képbe, hogy 1996-ban, amikor elkezdtem, Buzgó Lajos, a jelenlegi klubedző egyedül indult el a veterán súlyemelő Európa-bajnokságon, Havířovben. Akkor még nem volt 35 és 40 év közötti korcsoport, csak negyventől felfelé, ezért én nem tarthattam vele. És kilencvenkilencben már együtt mentünk el Kazincbarcikára, az akkori Európa-bajnokságra. Buzgó Lajos utána abbahagyta, de én kilencvenkilencre úgy összeszedtem a csapatot, hogy kétezerre már öt versenyzővel indítottuk a veteránok csoportját. Tehát 2019-ben voltunk húszévesek.

Ön keltette életre az egész csapatot?
Kis jóakarattal biztos. Én jártam körbe a fiúkat, hívtam őket, hogy jöjjenek tornázni, kezdjük, csináljuk... És ennek a következményei lettek a következő jó eredmények. Akiket 1999-ben összeszedtem, azokkal korábban a csehszlovák ligában versenyeztünk. Ezért van nekünk ilyen sok Európa- és világbajnoki érmünk. Mert előtte magas szinten emeltünk Nagymegyer színeiben. Az lett az alapbázisa a város veterán súlyemelésének.

Huszonegy éve, 1999 óta hozzák az Eb- és vb-érmeket. A listán miért csak 2002-től követhetők nyomon?
A listán csak az érmek szerepelnek. Először 1999-ben Buzgó és én is negyedik lett. Első érmünk 2002-ben a stockholmi Eb-n jelent meg. Már előtte is voltunk az Eb-n, csak nem végeztünk dobogón.

Tizenhárman szerepelnek a Sinclair-pontosok, nyolcan az érmesek között. Öten nem járnak világversenyekre?
Nagyon érdekes dolog ez is. Van, aki újrakezdte, járt világversenyre, de érmes eredménye nem volt, viszont egészségi okokból abbahagyta a versenyzést. Én is két éve versenyeztem utoljára, mert a bal vállam már nem bírja a súlyemelést. De vannak olyan fiatalok is köztünk, akik annak idején nem emeltek a csehszlovák ligában, s a mai körülmények között nem tudnak hozzánk hasonló eredményeket felmutatni, hogy kvalifikálják magukat a világversenyekre. Az Eb- és vb-részvétel ugyanis eredményfüggő.

A mostani veteránok közül a múlt század nyolcvanas éveiben Juhász László, Patasi Oszkár és Szabó Ferenc már címeres mezben is emelt. A veteránok között is ők a csapat hangadói?
Ezt nem állítanám. Szabó Ferenc már nem versenyez, szintén egészségi problémái vannak. Patasi Oszkár egy önálló külön természet. És nem tagja a csapatunknak. Vagy hat éve nem versenyez velünk. Saját pénzből megy a versenyekre, azt csinál, amit akar. Én csak a többi nevében tudok beszélni. Juhász Lászlóhoz és Mezei Tiborhoz annyit tennék hozzá, hogy a csehszlovák súlyemelés TOP-listáján Mezei benne van az első ötvenben, Juhász László pedig az első százban. Ez ötven évre visszamenőleg érvényes.

Patasi Oszkár az eddigi Eb-k és vb-érmek egyharmadát, vagyis 62-ből 21-et szerzett, és a Sinclair-pontok tekintetében is csak ő lépte túl klubtársai közül a négyszáz pontos álomhatárt. Ő valóban külön kategória?
Igen is meg nem is. Patasi Oszi egy jól menő vállalkozó. Anyagiakban és időben ő osztja be a maga kis gondját. Rajtam kívül, én már nyugdíjas vagyok, a többiek három műszakban dolgoznak, a magas emelőstől kezdve a raktárosig. Az anyagi forrásaink miatt mi nem tudunk annyi versenyre eljutni, mint az Oszi. Hiába van eredményünk... A négy csúcsversenyzőből mindannyian dobogósok vagyunk a világversenyeken. Ezért van különbség Patasi 21 és Mezei 15 érme között. Mert mi egyszerűen nem tudtunk kimenni Törökországba, Amerikába, Oroszországba, Svédországba, Hollandiába...

Patasi Oszkár Mezei Tiborral az érmek felét hozta a világversenyekről, vagyis a hatvankettőből harminchatot. Miért nekik megy a legjobban?
Mezei Tibor profi súlyemelő volt. Onnantól kezdve olyan fizikális alapja van, hogy edzés nélkül is képes olyan eredmények hozni, amit tapasztalunk az öregfiúk között. Patasi Oszkár nemzetközi szinten nem volt csúcsversenyző, és szlovák szinten is, mikor berukkolt katonának, nem tudta felülmúlni korábbi eredményét. Ilyen óriási a különbség köztük, Oszinak van ideje edzeni, Tibi idén még nem is volt a tornateremben.

Hányan vannak edzésben, és mi tartja össze a nagymegyeri veterán súlyemelőket?
Jelenleg nyolcan edzenek. Van olyan versenyzőnk, aki idén lett harmincöt éves, vagyis éppen belépett az öregfiúk kategóriájába, én pedig hatvankettő vagyok, tehát a gyerekem lehetne. Amikor az apáknak kicsit több idejük marad a gyereknevelés után, nem kell annyit dolgozniuk, foglalkozniuk csemetéikkel, mert felnőttek, akkor szoktak visszajönni a veteránok közé. Legfiatalabb versenyzőnk 1971-es születésű, vagyis jövőre lesz ötven éves. De vannak fiatalabb társaink is, akik már veterán korba léptek.

És mi tartja össze a társaságot?
Egyértelmű, hogy a sportszeretet. Nem lehet úgy mondani, hogy jómagam tartom össze a csapatot, függetlenül attól, hogy én próbálom a kezemben összefogni a szervezést, mindent. Mindegyikünk máskor tud bemenni edzeni. Szinte csak akkor találkozunk, mikorra megmondom nekik, hogy egy időpontra jelenjenek meg, mert megyünk valahova versenyezni. Legközelebb ez 2020. augusztus 29-én lesz, amikor megyünk Brünnbe a cseh liga második fordulójára, és újra meg akarjuk nyerni ezt a ligát. Akkor találkozunk. Közben telefonon, SMS-ben, e-mailben kommunikálunk, mindenkinek saját kulcsa van a tornateremhez, és úgy jár edzeni, ahogy az ideje adja. Ezt nem lehet másképp összefogni.

Tehát Lénárt Rudolf kezében futnak össze a szálak...
És próbálom azokat nem elengedni.

J. Mészáros Károly

Nagymegyeri érmek a veterán világversenyeken

Patasi Oszkár

Világbajnokságok és Világjátékok (4 arany, 3 ezüst, 2 bronz)
2008 (Kefalónia), 94 kg: 3., 246 kg (összetett, lökés+szakítás)
2011 (Limasszol), 94 kg: 1., 248 kg
2013 (Torino), 84 kg: 3., 238 kg – WMG (Világjátékok, egyben vb is)
2014 (Koppenhága), 94 kg: 2., 242 kg
2015 (Rovaniemi), 94 kg: 1., 233 kg
2016 (Heinsheim), 105 kg: 1., 229 kg
2007 (Kazincbarcika), 94 kg: 2., 250 kg
2018 (Barcelona), 94 kg: 1., 241 kg
2019 (Montreal), 96 kg: 2., 210 kg

Európa-bajnokságok és Európai Játékok (8-1-3)
2004 (Kolobrzeg), 94 kg: 2., 255 kg
2005 (Dolný Kubín), 105 kg: 1., 257,5 kg
2008 (Bohumín), 94 kg: 1., 246 kg
2010 (Linz), 85 kg: 3., 234 kg
2011 (Heinsheim), 85 kg: 3., 237 kg
2011 (Lignano), 94 kg: 1., 235 kg – EMG (Európai Játékok)
2013 (Kusadasi), 94 kg: 3., 236 kg
2014 (Kazincbarcika, 94 kg: 1., 237 kg
2015 (Bangor), 94 kg: 1., 242 kg
2015 (Nizza), 94: 1., 245 kg – EMG (Európai Játékok)
2017 (Halmstad), 105 kg: 1., 232 kg
2018: (Budapest), 94 kg: 1., 235 kg

Mezei Tibor

Világbajnokságok és Világjátékok (2-3-2)
2007 (Kazincbarcika), 105 kg: 2., 260 kg
2008 (Kelafónia), 105 kg: 3., 260 kg
2010 (Ciechanów), 105 kg: 3., 275 kg
2011 (Limasszol), 105 kg: 1., 275 kg
2013 (Torino), +105 kg: 2., 265 kg – WMG
2016 (Heinsheim), 105 kg: 2., 253 kg
2018 (Barcelona), +105 kg: 1., 220 kg

Európa-bajnokságok és Európai Játékok (7-1-0)
2009 (Togliatti), 105 kg: 1. 280 kg
2010 (Linz),+105 kg: 1. 280 kg
2011 (Heinsheim), +105 kg: 1. 283 kg
2014 (Kazincbarcika), 105 kg: 1., 260 kg
2015 (Bangor). +105 kg: 1. 260 kg
2017 (Halmstad), +105 kg: 1. 239 kg
2018 (Budapest),+105 kg: 2., 232 kg
2019 (Torino), 109 kg: 1., 220 kg – EMG

Szabó Ferenc

Juhász László

Megály János

Lénárt Rudolf

Bugár László

Németh Vince

Megjegyzés: A lista az eredmények feldolgozás folytán fokozatosan bővül