Nevelt és vívást oktatott. Előtte sokáig vívott, s azon belül is főleg kardozott. Forgács Oszkár (1919-ben született) sajátos alakja volt a szlovákiai vívásnak. Nem tartoztam a tanítványai közé, de volt alkalmam leckét venni életiskolájából. Számtalan beszélgetésünk során kedvenc sportágáról, védenceiről és minden másról szívesen mondott véleményt, énjébe azonban csak ritkán adott betekintést. Nyolcvanadik születésnapja előtt is hetekig győzködtem, míg kötélnek állt, pedig volt és még lett volna miről kérdezni. Utólag derült ki, hogy versenyzői évtizedeiről csak szerény emlékfoszlányok maradtak meg.
Kétéves vívás után csehszlovák bajnok
Húsz éven át (1938–58) volt az országos válogatott tagja, de hogy hány csehszlovák bajnoki címet szerzett, azt nem sikerült megtalálni. Legkiemelkedőbb nemzetközi eredményét az 1954-es luxemburgi világbajnokságon érte el: elődöntős volt, ami a 9–12. helyet jelentette. Versenyzőként még többre is vihette volna, de pályafutását visszafogta a II. világháború „Kétéves vívás után csehszlovák bajnok lettem, elindultam a vb-n, és nem szerepeltem rosszul – utalt születésnapi interjújában tehetségére, feltörési lehetőségére. – Ha nem jön közbe a háború, egészen biztosan töretlenül fejlődöm tovább. Szlovákia bezárkózott, alig mehettünk külföldre, így versenyzői mozgásterem is beszűkült.”
Sportága megszállottja
Oszi bácsi versenyzői éveivel azonban kevesen foglalkoztak, ő azzal vonult a köztudatba és a szlovákiai vívás történetébe, hogy 1962-ben Somorján lerakta a sportág alapjait, ami közreműködésével évtizedek során fellegvárrá épült a csallóközi városban. Visszaemlékezéseinkben csak ritkán merészkedtünk ennél korábbi időszakra. Annyi azért kiderült, hogy a háború alatt vívósikerek helyett hadifogságba esett, majd a világégés után szüleinek magyarságuk miatt családjukkal Pozsonyból Somorjára kellett költözniük. De ő tizenhárom évig naponta járt a fővárosba edzeni.
„Megszállottja voltam és vagyok a vívásnak. Gondolja, hogy ebben a korban még csinálnám, ha nem volnék ilyen? – mondta nyolcvan évesen e sorok írójának. – Ha már egyszer leraktam Somorján a vívás alapjait, ott van a helyem a folytatói között.”
Kirúgta, majd visszahívta a hatalom
Külön kitérőt érdemel 1962, a somorjai nyitás éve. „Kertészeti gyalogmunkás voltam, és akadt egy ember, a járási párttitkár, aki felismerte, hogy lehetőség kínálkozik és van, aki csinálhatja – olvasható Oszi bácsi válasza az előkerült interjúból. – Engem nem segített anyagilag senki. Adtak negyven gyereket, és velük kezdtem el foglalkozni az ifjúsági házban. A furcsa csak az volt az egészben, hogy ötvennyolcban egy általam nem látott rossz kádervélemény miatt rúgtak ki a válogatottból, négy év múlva pedig ugyanaz a hatalom hívott vissza. S mikor összejött a sok gyerek, láttam, hogy fejlődnek, aztán már nem lehetett abbahagyni.”
Becsületesség, kitartás, sportszerűség
Forgács Oszkár közel hatvanöt évig tevékenykedett a vívásban, és nem csak a somorjaiak körében, hanem családjában is megszerettette a pengeforgatást, fia, unokái is vívtak, vívnak. Közben rengeteg (cseh)szlovák bajnokot nevelt. Mindegyik tanítványa megkapta tőle útravalóul a becsületességet, a kitartást és a sportszerűséget. Nyolcvankét éves korában hagyta el végleg a vívótermet. De a munka, amelyet elkezdett, ma is folytatódik a szlovákiai tőrvívás egyik bástyájában.
Forgács Oszkár 2003-ban hunyt el.
J. Mészáros Károly
(Megjelent 2011-ben a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumának Magyarok a sztálinista Csehszlovákiában 1948–1963 című kiadványában)
Lexikonsorok róla
FORGÁCS OSZKÁR, vívó, később edző (1919. 12. 9., Fél–2003. 7. 9., Somorja). Húsz évig (1938–1958) volt csehszlovák válogatott kerettag. Elődöntős lett az 1954-es luxemburgi világbajnokságon. Meghonosította Somorján a vívást, közel negyven évig nevelte tanítványait, bajnokok sokasága került ki a keze alól.