Soraimat nem ellenkampánynak szántam, csak figyelmeztetésnek.
A lehető legrosszabb lenne, ha az emberiség még jobban bedőlne ennek a csaléteknek, mármint az e(lektronikus)-sport cselekedetek (számítógépes játékok) vonzalmának, térhódításának, mozgásunk, sportolásunk ezzel való pótlásának. Különösen most, a hazai karanténba kényszerülés heteiben, hónapjaiban hatalmas a kísértés, könnyebben rátalál bárki erre az útra.
A világháló behálózza a földet, de közben rabul ejti rengeteg embertársunkat is. Napjainkban szinte kihagyhatatlan kapocs az összetartozás demonstrálásában. Rendben, éljünk is vele, a haladás vívmánya, fogyasszuk gyümölcseit. De ne feledkezzünk meg arról, hogy milyen veszélyei vannak amúgy is elkényelmesedett életünkben.
Szinte egy iparággá nőtte már ki magát az e-sport. Éltetői biztosan dörzsölik a markukat, milyen fogásban van részük a világjárvány idején. Mert hogy oda menekült a bezártság tüneteit magán viselők egy, s talán jelentős hányada. Nem szívesen írom le, hogy milliós pénzdíjak, nem akármilyen kikapcsolódás hullámával nézünk szembe. Mindig a mozgás szószólója voltam, ezért többet nem kívánok erről a táborról szólni, nehogy úgy tűnjön, hogy már én is bedőltem nekik. Mindössze érzékeltetni akarom, mennyire összemosódik minden a kényelem sugárútjain.
És az e-sport belopakodik a média sportoldalaira is. Szép köntösben, világhírű vagy jelentéktelen csapatok és játékosok nevébe burkolódzva, bajnokokat bemutatva. Van ezeknek helyük a sportoldalakon? Ha sportfogadásnak vesszük, akkor még elmegy, azok csak számok, eredmények, és nyerő hőseik inkább inkognitóban maradnak. De az e-sport hősei már kirakatba emeltetik magukat szinte semmi fizikai munka nélkül, vagyis nem a testi fizikummal kell teljesíteniük, fogalmazta meg e világ tudora.
És itt kezdődik a bajom. Mert a billentyűk bajnokai is lehetnek kiválóak, s nem is veszem el tőlük ezt a címet akkor, ha ez nem szűkül be csak az e-sportban átélt óráira, napjaira. A mozgás nincs, billentyű van egyeduralmára. Mert a világ ennél sokkal, de sokkal gazdagabb. A koronavírus jelenség is arról győzi meg az emberiséget, hogy ha a földünk lakóinak a körmére néznek, ő is képes rápillantani arra, hogy van-e valami alatta. És csodálatos kincsekre talál.
Például arra, hogy még mindig megéri mozogni. Ha nem közösen, a pályákon, akkor otthon, zegzugos helyiségből átalakított alkalmi termekben és természetesen legnagyobb kincsestárunkban, a természetben. Gyalogolni, futni, s ha ez nem megy, legalább végtagjainkat (nem csak ujjainkat) megmozgatni, s edzeni, ha a test azt kívánja. Gondolom, a sportembernek ezt nem szükséges bizonyítani, neki életeleme a sport, de rá is leselkedik az e-sport veszélye, talán még jobban, mint arra, aki nem sportol. Számos ígéretes sportpálya tört már derékba amiatt, hogy a hivatásos versenyző, játékos rátévedt az e-sport függőségbe vezető ösvényeire, és ottragadt a virtuális világ karmai között. Családi tragédiák, vagyonelvesztés, a hozzátartozók hatalmas becsapása lett belőle. Pedig minden olyan reményteljesnek tűnt.
Az e-sport nem a nyilvánosság előtt szedi áldozatait. Az onnan való visszatérés sem látványos. Csendes menekülés a virtuális világból.
J. Mészáros Károly