Méhes Tibor in memoriam életműdíjat kapott 2018. október 5-én a IV. Diákolimpián, amit özvegye vett át. Előtte a következő méltatás hangzott el az ünnepélyes megnyitón:
Méhes Tibor a fiatal tehetségek gondozásával foglalkozó dunaszerdahelyi sportközpont alapítója és elnöke, a triatlon csallóközi meghonosítója.
Évente húsz-huszonkét rajtja volt a triatlon- és duatlonversenyeken. 1994-ben pedig ötödikként zárt a szlovák duatlonbajnokságon, magyar korosztályos triatlonbajnok lett a 35–40 évesek között.
Testnevelő tanárként az egykori Gorkij, ma már Szabó Gyula nevét viselő alapiskolában dolgozott. Sokat foglalkozott a sport iránt elkötelezett, főleg a kézilabdában tehetséges gyerekekkel. az iskolai sportközpont megszűnése után hozta létre a Talent Sportklubot, amellyel szintén kiváló eredményeket ért el, többek között három év alatt kétszer volt szlovák bajnok diáklányaival. A magyarországi és csehországi nemzetközi tornákon általában az első három helyezés valamelyikét foglalták el.
Méhes Tibort szakmai körökben elismert szaktekintélyként tartották számon. 2011-ben az SK Talent elnökeként vette át a Pro Urbe-díjat, egy évvel később a Szabó Gyula Alapiskola testnevelés szakos tanáraként az év pedagógusa lett.
2017 februárjában súlyos betegségben hunyt el. Ötvennyolc évet élt.