Gútán a kézilabda Mahor Mihály műve. Amióta lerakta az alapjait, nemzedékek egész sora nőtt fel a keze alatt. A mester 2016. január 25-én volt 70 éves. Emlékképek róla.
Gyula szülötte Gútán lett sportághonosító. Annyira összenőtt a város kézilabdasportjával, hogy elválaszthatatlan tőle. Évtizedek óta ismerem Mahor Mihályt, s bár ritkán találkozunk, minden beszélgetésünk örömteli. Ő beszél kedvenc sportága legújabb helyi hullámcsapásairól, én meg örömmel hallgatom, s esetenként tolmácsolom is mondandóját olvasóimnak. Azok közé tartozik, akik életpályája még feldolgozásra vár. Közeledünk felé, s remélem, még megkapjuk ezt a lehetőséget a sorstól. Addig is egy apró ajándék az olvasóknak...
Életrajzot húzhatnék elő, számokkal, évekkel érvelhetnék, de nem teszem, mert a leírtak Misi bátyánkról a lényeget elárulják: a kézilabda megszállottja volt már évtizedekkel ezelőtt is, s még ma is az. Néhány jellemző mondatát idézem 1982-ből, amikor Gúta sportjának feltérképezésekor felfedeztem a kézilabda ottani meghonosítóját. Akkoriban sportága volt a sikersportág a városban, még a nézőket is elszippantotta a labdarúgástól.
Idézetek az Új Szóban (1982. november 12.) megjelent riportomból: „Már Érsekújvárott játékos koromban megszállottja voltam a sportágnak. Sokáig odajártam játszani, mert a kézilabda nélkül már akkor sem létezhettem. Egyszer a gútai pionírházba hívattak, s felajánlották, támogatásukkal alapítsak kézilabdaszakkört. Elvállaltam, legjobban az vonzott, hogy a lányok számára addig nem volt sportolási lehetőség a városban, s én erre építettem. 1975 májusában láttunk hozzá, két évvel később már beneveztünk a bajnokságba... Legnagyobb örömöm, ha látom, sikerült olyan kollektívát összehoznom, amely a pályán kívül is összetart. És ez a jelenlegi gárdára érvényes. Felépítettük magunknak a kézilabdapályát, együtt járunk dolgozni, kirándulni, no meg edzőtáborozni. De nem a Balatonhoz, oda nem akarnak menni. A Gúta közelében fekvő Nagyszigeten érzik a legjobban magukat... Régebben csupán az eredményeink felől érdeklődtek az emberek. Aztán, mikor hallottak a sorozatos győzelmekről, elkezdtek kézilabdára járni, majd itt maradtak focira. Tavaly, amikor a labdarúgóknak nem ment a játék, a kézilabda után hazamentek...”
Ez volt 1981–82-ben. Azóta is él a gútai kézilabda, csak időközben ez a labdajáték bevonult a sportcsarnokba. Női vonalon a II. ligában, vagyis a legalacsonyabb osztályban játszik a csapat, az ötödik helyen telel a nyolctagú mezőnyben, s ki más, mint Mahor Mihály az edzője. De mindenki tudja, ennél sokkal több ő a város kézilabdasportjában. Nem véletlen, hogy annyian összesereglettek hetvenedik születésnapjára.
Isten éltessen, Misi bátyám!
J. Mészáros Károly