Van mire emlékezni, már eddig is gazdag életpálya áll mögötte. És még sok kihívás vár rá. Lokšáné Rácz Katalin nem tétlenkedhet, mert a sport tisztasága nincs olyan állapotban amilyenben kellene, hogy legyen. Szép emléke a vívóidőszak is. Számtalan interjú készült vele tőrversenyzői pályafutása után az olimpiai és fair play-mozgalomban végzett tevékenységéről. Gondolataiból csemegéztem 2020. október 3-ai életjubileuma kapcsán. Hét évtized, hét meglátás.
A hamburgi (1978) vb-ezüstéremről
Bizonyos fokig az elégtelen taktikázás miatt nem lettem világbajnok. Az életben sem tudok taktikázni, vívásban sem tartozott az erősségeim közé. Ha úgy gondolom, hogy igazam van, megyek a cél felé. Ahelyett, hogy várnék a másik hibájára. Az volt az általános vélemény, hogy a győztes találatot is bevittem, csak a zsűri nem adta meg. Hogy miért? A zsűri magyar volt. Mindenki tudta, hogy én hova tartozom, és Magyarországon edzem. Levezette a támadást, ám nem ítélt találatot. De ez a víváshoz tartozik.
A főiskolai világbajnoki címről
Abban az időben a főiskolai világbajnokságra a szocialista országokból mindenki ment, aki válogatott volt. Kapott egy leckekönyvet, abba beírtak egy-két vizsgát. Akkor, amikor Universiadét nyertem, a teljes élvonal ott volt Szófiában. Talán két hónappal előtte rendezték a vívó-vb-t Buenos Airesben, oda viszont nem küldtek ki. Szófiából hazajövet az akkori sportvezetés úgy fogadott, hogy ők világbajnoknak tekintenek. Ezzel ugyan nem vigasztalódtam...
Az olimpiai részvételekről
Örülhetek, mert három olimpián vettem részt, de 1984-ben Angelesbe már nem jutottam el. Azóta többször felkínálták nekem, hogy mint látogató menjek ki megnézni az olimpiát, de mindig visszautasítottam. Senki nem értette meg, hogy miért. Ha még egyszer valaki azt mondaná, hogy sportolóként elindulhatok, mennék azonnal, akár négykézláb. Bevonulnék a vívóterembe, s ki se jönnék onnan elutazásig.
Sportolói múltjáról
Az megtörtént, nagyon szép volt. Ha valaki megkérdezné, mit csinálnék másképp, akkor megint csak azt mondanám, hogy vívnék. Többet edzenék, holott azt mondták rólam, nagyon szorgalmas, kitartó voltam. Egész életemben mindenhova későn járok, de edzésre elsőként érkeztem, és utolsóként hagytam el a vívótermet. Rengeteg hibám van, ám ha mondták, hogy edzeni kell, akkor biztos első voltam, és ha azt mondták, hogy ezt a gyakorlatot ötször végezzük el, akkor azt tízszer megcsináltam.
Az szlovákiai és európai fair play-mozgalmi tevékenységéről
A rendszerváltás után találtak meg, leporoltak, és visszahívtak. Magát az ötkarikás mozgalmat a legszebbnek, a legnagyobbnak tartom, ami egyáltalán létezik. Egy pillanatig nem tűnődtem az ajánlaton, mert nagy megtiszteltetésnek tartottam, hogy megtaláltak, és visszahívtak a Csehszlovák Fair Play Bizottságba, majd később folytattam a munkát a szlovákban is. 2000-ben beválasztottak az Európai Fair Play-mozgalom végrehajtó bizottságába, melyben jelenleg ötödik négyéves választási időszakát töltöm. 1999-től pedig az Európa Tanács szlovákiai sport-, tolerancia és fair play-küldöttje vagyok.
Az élsportról
Állandóan arról beszélünk, hogy válogatott, élsport, élsportoló. Szerintem nekünk nemcsak az élsportot kellene támogatni, hanem minden gyereket. Nem lehet mindenkiből olimpiai vagy világbajnok, de minden gyereknek tudnia kellene úszni, síelni és a labdát kézbe fogni. Mindjárt kevesebb lenne az elhízott fiatal, a problémás fiatal. Statisztikailag bizonyított tény, hogy az, aki bizonyos fokig sportol, annak jobb tanulmányi eredményei vannak az iskolában, a sportoló felnőtt pedig jobban dolgozik, és kevesebbet beteg. Igen, jó dolog legjobbjainkat kiküldeni az ifjúsági olimpiára, de közben minden gyereknek lehetőséget kellene adni a sportolásra, akkor is, ha nem lesz belőle világbajnok. De a sportszövetségeknek ez nem nagyon érdekük.
Arról, hogy minden idők legjobb szlovákiai vívónője
Jó érzés azt hallani, hogy Szlovákia legeredményesebb vívója vagyok, de lelkem mélyén szeretném, ha ezt már nem rám vonatkoztatnák, és lenne valaki a fiatalok között, aki többet elérne a vívásban, mint én. És ha valaki túlszárnyalna, azt úgy venném, hogy egy kicsit az én érdemem is, mert még mindig járok a gyerekekkel edzeni, vagyis valahol az én munkámat is dicsérné a siker.
Meglátásait köszönjük, születésnapja alkalmából honlapunk is gratulál.
(Az Új Szóban és a Vasárnapban megjelent interjúkból összeállította: J. Mészáros Károly)