Egy szomorú történet a több mint 100 éves szenci futball két világháború közötti időszakából. Elmondja Piacsek Antal (1909–1991), a csapat balhátvédje, aki 1926 és 1931 között játszott ezen a poszton.
„Emlékezetes volt egy lévai mérkőzésünk. A jómódú hazai LTE számára nagy tétje volt a mérkőzésnek: a feljutás. Éppen csak ellenünk kellett győzniük. Csakhogy Csánó és Dömény góljaival mi vezettünk a félidőben 3:0-ra. Szünet alatt többen leültünk a pálya füvére, némelyek azonban az öltözőbe mentek. Fabarakkban volt az öltöző, így hallottak minden szót, amit a lévaiak mondtak. Szörnyű negyvenöt perc vár ránk, Tudjátok, mit mondott az edzőjük a játékosoknak? Őt nem érdekli, hogyan, de ezt a mérkőzést meg kell nyerniük. Értettétek? – hangsúlyozta az edző, jöttek közénk az öltözői játékosok a baljós hírrel. Mi azután történt a pályán, annak semmi köze nem volt a labdarúgáshoz. A játékvezető el sem mozdult a felezővonaltól, még a legkeményebb csapattársaink is visszahúzták a lábukat a felbőszült lévaiak elől. Végül 4:3-ra kikaptunk, és készültünk a visszavágni. Azt a meccset ugyan 2:1-re megnyertük, de csúnya törlesztés volt. És egyben Bakus csapattársunk pályafutásának végét jelentette. Törlesztési szándékkal erősen nyomorba vágta az ellenfelét. Nem várt a bírói döntésre, önként elhagyta a pályát, és már soha nem tért vissza közénk. Annyira bántotta az eset.”
(Forrás: 100 rokov futbalu v Senci)