Ammar Ramadan mesterhármasa a DAC Skalica elleni bajnokiján (3:2) a Niké Liga 21. fordulójában a futballstatisztikusok érdeklődését is felkeltette. Nem mindennapi triplázásnak voltak szemtanúi a MOL Aréna nézői. A hazaiak szír játékosának góljai ugyanis mindössze hét perc alatt születtek, ami csúcseredményességnek számít, de csak a szlovák élvonal légiósai között. Eddig a szlovén Vrsic tartotta, aki a 2006/2007-es bajnoki évadban a zsolnaiak játékosaként nyolc perc alatt háromszor talált be a pozsonyi Artmedia kapujába.
Ám az abszolút csúcsidő továbbra is Kysela István (szül. 1970) csatár nevéhez fűződik. A kassai Lokomotíva színeiben a diószegi gólvágó a Corgoň Liga 1994/1995-ös évadjának 10. fordulójában a 75., 78. és 81. percben elért találataival 0:2-ről 3:2-re megfordította a DAC elleni bajnokit. Ez volt az első mesterhármas a szlovák élvonalban, s mindössze hat perc alatt született. Ennél rövidebb idő alatt háromszor még senki nem volt eredményes ebben a bajnokságban.
„Az elsőt egy, a tizenhatosból leadott keresztlövéssel rúgtam, a másodikra nem is emlékszem, a harmadikat közelről vágtam a kapuba egy balról jött beadás után” – nyilatkozta annak idején a Šport napilapnak találatairól a rekordér gólvágó, akit egy másik ismert diószegi gólgyáros, Józsa László ajánlott annak idején a kelet-szlovákiai klubba.
Kysela István abban az évadban még kétszer ért el mesterhármast a Lokomotíva mezében, de nem rekordidő alatt. Az egykori gólerős csatár napjainkban időnként nyugat-szlovákiai alacsonyabb osztályú csapatoknál edzősködik.
Előkerült az is, hogy kinek sikerült a csehszlovák ligában a leggyorsabb idő alatt mesterhármast elérnie. Ennek a csúcsnak Dušan Ujhely, a kassai Lokomotíva egykori csatára a birtokosa, aki az 1975/1976-os bajnokságban a Jablonec elleni mérkőzésen (10:1) 210 másodperc alatt rámolt be három gólt az ellenfél hálójába.