Vannak csúcsok, melyek sokáig élik a világukat. Ilyen, napjainkban is egyedülálló teljesítmény Kysela István (szül. 1970) labdarúgócsatár legrövidebb idő – mindössze hat perc – alatt elért mesterhármasa.
A kassai Lokomotíva színeiben a diószegi gólvágó a Corgoň Liga 1994/1995-ös évadjának 10. fordulójában a 75., 78. és 81. percben elért találataival 0:2-ről 3:2-re megfordította a DAC elleni bajnokit. Ez volt az első mesterhármas a szlovák élvonalban, s azóta ennél rövidebb idő alatt háromszor még senki nem volt eredményes ebben a bajnokságban.
„Az elsőt egy, a tizenhatosból leadott keresztlövéssel rúgtam, a másodikra nem is emlékszem, a harmadikat közelről vágtam a kapuba egy balról jött beadás után” – nyilatkozta a Šport napilapnak találatairól a rekorder gólvágó, akit egy másik ismert diószegi gólgyáros, Józsa László ajánlott annak idején a kelet-szlovákiai klubba.
Kysela István abban az évadban még kétszer ért el mesterhármast a Lokomotíva mezében, de nem rekordidő alatt. Az egykori gólerős csatár napjainkban időnként nyugat-szlovákiai alacsonyabb osztályú csapatoknál edzősködik.