1977-et írtunk, egy évvel azután, hogy az Európa-bajnokságon váratlan elsőgéet szerzett a csehszlovák futball-válogatott. Erős csapata volt akkor a Václav Ježek, Jozef Vengloš edzőpárosnak, nem volt könnyű még a keretbe se kerülni. Mégis egy barátságos mérkőzésen négy magyar fiú is futballozott a címeres mezben. A tátrai edzőtáborból tartott haza a válogatott, s közben Pozsonyban összecsapott Törökországgal, szeptember 7-én 1:0-ás hazai győzelem született.
Ez volt első és utolsó válogatottbeli mérkőzése a farkasdi származású Kovács Sándornak (1950–1989), aki főleg Trencsénben tündökölt. Az ördöngösen cselező szélső a szünetben Marián Masný helyét foglalta el. „Nagyon jól emlékszem Kovácsra – kalandozott vissza a hetvenes évekbe a Šport megkeresésére Pavol Michalík, aki azon a mérkőzésen kezdett a kapuban. – Csodálatos cselei voltak, végigsprintelte az egész mérkőzést. A törökök ellen is rengeteget futott. Paradox módon az edzők éppen a támadójátékot nem nagyon dicsérték a mérkőzés után. Egyszer több mint 500 perces kapott gól nélküli sorozatomat éppen Kovács szakította meg az ostravai Bazaly stadionban.”
A további három magyarról annyit, hogy Gőgh Kálmánnak (1948–1995) biztos helye volt a védelem bal oldalán már az Eb-győztes csapatban is, a törökök ellen szintén végig játszott. Móder József (szül. 1947) is tagja volt az Eb-keretnek, korábban az oroszok elleni Eb-negyeddöntőben hívta fel magára a figyelmet, Pozsonyban az első félidőben volt a pályán. Őt váltotta Józsa László (1948–1999), akinek ez volt az első és utolsó mérkőzése az A válogatottban.
Mai szemmel nézve a négy fiú szereplése a címeres mezben már igazán kuriózum, hiszen még az élvonalbeli klubcsapatokban sem játszik ennyi magyar egy mérkőzésen, nem beszélve a válogatottról...
