A labdarúgás 75 éve Tejfalun 1934–2009
Ozogány Ernő a Somorjához tartozó település, Tejfalu focimúltját dolgozta fel a jubileumi kiadványban. Előbb a sportág rövid története található a könyvben, aztán a tejfalui változata, emlékezetes mérkőzéseket is felidéz a szerző, nem feledkezve meg azok hőseiről, főszereplőiről. És belekerült a pálya, az anyagiak felvázolása is, majd az, mit írtak a tejfalui fociról. A magyar nyelven kiadott kiadványt, rövid szlovák összefoglaló és képgaléria egészíti ki – korabeli felvételekkel.
A borítólapon található szövegben ezt olvashatjuk: „Már akkor tudtam, amikor megkaptam a megtisztelő felkérést e kis kötet összeállítására, hogy nemcsak főszereplői, de szerzői is tejfalusiak lesznek, azok az egykori résztvevők, emlékezők, adatközlők, akik háromnegyed évszázadon keresztül megőrizték emlékezetükben a hőskor eseményeit, azét a korét, amikor Tejfalun megszületett, a világban pedig felnőtté vált a labdarúgás. Azét a korét, amelyben e felső-csallóközi faluban megismerkedtek ezzel a különös, magával ragadó játékkal; a labdarúgás „fővárosában”, Párizsban pedig eldöntötték az első világbajnokság megszervezését. A múlt század húszas-harmincas éveinek fordulójáról van szó. Ebben az időben már jól ismert volt a környéken a futball, tekintve, hogy a közeli Somorján 1914-ben megalakult a Somorjai Testgyakorlók Köre (STK), amely rendszeresen játszott futballmérkőzéseket. Tejfalun viszont várni kellett még két évtizedet, hogy a grundfociból megszülessen a labdarúgás” – írta Ozogány Ernő.