Érdekes egyénisége a csehszlovák, majd az amerikai vívósportnak. Kogler Aladár (szül. 1933) sportvezető, válogatott edző, Csehszlovákiában Rácz Katalin, Jaroslav Jurka és Jirka Douba személyi edzője volt, 1981-től az USA-ban él, ahol folytatta edzői munkáját, húsz amerikai olimpikont nevelt. 2006-ban beválasztották az USA Vivó Hírességek Csarnokába. Kiváló barátja, Székely István (szül. 1933), aki meghonosította Somorján a kosárlabdát, majd a kajak-kenut. Tőle tudtunk meg újabb részleteket az elismert amerikai magyar szakember életéről, arról, hogyan jutott el Sárospatakról New York Manhattan negyedébe, ahol – információink szerint – napjainkban is él.
Barát mondta barátjáról, vagyis Székely István Kogler Aladárról – honlapunknak:
„Sárospatakra ment a II. világháború után. Előtte is ott volt. Angol internátusban lakott, mindent csak angolul tanult. Olyan volt, mint a mi iskolánkban a központi diákotthon. Mert Miskolcon volt egy gyengébb színvonalú is. Ugyanígy volt Sárospatakon az angol meg a közönséges. Ali is odajárt, ezért tudott már akkor angolul. Ott más nyelven nem ment a dolog. És Komáromban találkoztunk, de mi ismertük már azelőtt is egymást. Tornai fiú volt. És a komáromi gimiből is kidobták, mégpedig azért, mert az apjának volt malma meg valami, s kapitalistának minősült. Ő is osztályidegen volt, mint én. Csak én megúsztam. Igaz, hogy intrit én sem kaptam azután, de ő meg kitették. Annyira ügyes fiú volt, hogy elment Brünnbe, és elvégezte a Tyrš-féle kétéves edzői iskolát. Utána elment Prágába, és megcsinálta a testnevelést a Károly-egyetemen. Akkor én laktam is vele, mert ott tartózkodtam egy különbözetin. Csak úgy viccből... Mi nagyon jóban voltunk, és Pozsonyba jött tanítani. A Mély úti gimiben tanított. Voltam is nála, még tornáztunk is. Mert ő is versenyszerűen tornászott. Nem magas szinten űzte. Jól felszerelt tornatermük volt a suliban, én is elmentem hozzá gyakorolni. Utána ment felfelé a karrierlépcsőkön, még a kommunista pártba is belépett, be is vették. Elment a pozsonyi testnevelési főiskolára tanítani. Műugrást tanított, pedig soha nem ugrált. Meg nem is vívott. Ő tornával kezdett. Amikor már nem műugrott, elkezdett az úszással foglalkozni. Mikor vittem a Horváth Kálmánt felvételire, – jó atléta, gerelyvető, csehszlovák serdülő csúcstartó volt – , s mondtam Alinak, hogy fel kell venni a fiút. Ali volt az úszásnál, azt mondta, itt a stopper, akkor nyomod meg, amikor akarod. Meg a Diósi Bertit is felvittem. De ő úgy úszott, hogy nem kellett semmiben segíteni, levert mindenkit. Tehát Ali úszással foglalkozott. Mi több, hallom, hogy vív. És akkor jött a nagy eredménye a kassai származású Rácz Katival, aki női tőrben világbajnoki ezüstérmes és háromszoros olimpikon lett... Ali egyszer meglátogatott engem Somorján, akkor még a panelban laktam, a fiát, Attilát is elhozta. Ő a fiammal kiment a csónakházba. Mi meg beszélgettünk. Már akkor mondta, hogy lelécel. Úgy történt, hogy elment Ausztráliába valamilyen versenyre, és már nem jött vissza... Később többször találkoztunk. Egyszer egykori somorjai tanítványa, Érsek Árpád elhozta hozzám, már a rendszerváltás után. Akkor már be lehetett ide jönni. Aztán találkoztam a somorjai vívás újjáalapítójával, Forgács Oszival, s mondja nekem: itt volt a barátod, négy hajszála van, és a válláig ér átfésülve. Ezen felakadt az Oszi. Mert az Ali szeretett divatosan öltözködni, valamikor ezeket jampecoknak hívták. Háromszögű nyakkendő meg jampikalap, különleges mozgás... Ali meg én is benne voltunk ebben a világban. Meg mindnyájan, akik azt hittük magunkról, hogy mi vagyunk az elit. Mert ilyesmi volt mindig, a diákság körében is. Tornászok, táncosok... Pesten is találkoztam Alival. Két néger nővel jött. Furcsa ember volt, családi élet semmi. Mikor Pozsonyban tanított, egyszer mutatta félmeztelenül, hogy ez a felesége. És hol van? – kérdeztem. Pöstyénben hagytam. Nekem furcsának tűnt. Ali érdekes fiú volt, belevaló gyerek. Egyszer az Érsek Árpival telefonáltunk neki New Yorkba, de már nem tudtuk elérni. Aztán Árpi lehozta még egyszer, de nagyon siettek, csak a tornateremnél találkoztunk. Nem is olyan nagyon régen lehetett. Árpi akkor még nem volt ilyen nagy politikus, de már törte a fejét rajta.”
