Bottlik László (szül: 1942) sajátos egyénisége a (cseh)szlovákiai vízipólónak. Eredményességében játékosként és edzőként egyaránt. Sikereit sokáig sorolhatnánk. De hogyan talált a vízilabdához az iskolában még futballozó kassai diák?
Nem teljesen sportos beállítottságú családból való, édesanyja tanítónő volt, de tudott vívni és horgolni is. Laci fia meg megtanult úszni. Olyannyira, hogy később már pólózott is. Közel laktak az uszodához, elég volt átnyomni magát a kerítésen, s máris ott volt. Inkább az idősebb fiúkkal tartott, nem volt vezéregyéniség. Önmagával és másokkal szemben is igényes volt. Később edzőként is ezt követelte meg védenceitől. Módszerei miatt akadtak olyanok, akik despotának nevezték.
Volt egy vízilabdás krédója, amit nemegyszer megismételt: „A pólós élet a növekedés és a fejlődés fokozatos szakaszaiból tevődik össze. Megtanulni úszni, szigorúnak lenni önmagunkkal szemben az edzésen, komolyan, de főleg kiválóan edzeni, nem becsapni magamat és másokat, s közben nem úgy viselkedni, mint egy automata. Ebből egy lépést sem lehet kihagyni!”
Szigorúan ehhez tartotta magát.
