/, Sportmúlt/Kassára kerültek Stoffan Rudolf hamvai

Kassára kerültek Stoffan Rudolf hamvai

Sajátos egyénisége volt a (cseh)szlovák vízipólónak Stoffan Rudolf (1936–2001). Játékos-, majd edzői pályafutása leghosszabb időszaka Kassán játszódott le. Ott nevelkedett, s ott érte el igazi nagy sikereit. Szülővárosában háromszor volt a helyi ČH-val csehszlovák bajnok, öt évig csehszlovák válogatott. Edzőként a ČH-ban kezdte: tíz év után két esztendőre Nováky, majd majdnem tízre a pozsonyi UK következett. Közben 1965 és 1992 között nemegyszer a csehszlovák és egyszer (1995) a szlovák válogatottat is irányította. Kassán tízszer vezette bajnoki címig csapatát.
Imádta a vízilabdát, mindennél fontosabbnak tartotta. És igazi lokálpatrióta volt. 1991-től szívritmus-szabályozóval élt. Nyugdíjba vonulása után romlott egészségi állapota. „Kétszer műtötték, gyenge szélütést is kapott. Nem volt ideális beteg. Egyszer bevette az orvosságot, máskor nem – elevenítette fel férje utolsó éveit a Šport napilapnak felesége. – Egyszer a szívritmus-szabályozó elemcseréje közben fertőzés került a szervezetébe, baktérium támadta meg a szívbillentyűjét, s ez végzetessé vált számára. Pozsonyban éltünk, a krematóriumban volt a temetése. Amikor még egészséges, erőtől duzzadó volt, arra kért, ha valami történne vele, otthon, Kassán legyen eltemetve. Nem tudtam nem teljesíteni ezt a kívánságát.”

2024-03-24T19:49:59+00:002024.03.24.|Kategória: Címlap, Sportmúlt|Sportág: |