Furfangos futballista volt Józsa László (1948–1999). Nemcsak rengeteg góljával tűnt ki a kassai Lokomotíva diószegi csatára, hanem szokásvilága is egyedi volt. Ha szabadrúgáshoz jutott, maga lőtte kapura, vagy megkérte Móder Józsefet és Ján Kozákot, hogy kicsit pöcköljék meg a labdát. Szinte észrevétlenül köpött egyet arra a helyre, ahova játékostársainak kellett juttatniuk a játékszert. Aztán picit félreállt, mintha nem érdekelné az egész. Csak utána következett a kapura zúduló nagy csapás. Erről Eser török kapus tudna sokat beszélni. Ugyanis a Téglamezőn játszott mérkőzésen a számára ismeretlen és nagy lövőerejű és nyurga játékos repülő bombája úgy eltalálta őt, hogy a játéktéren landolt. Öt percig tartott, míg a csapat orvosa visszaterelte figyelmét játékostársai világába.