A katalóniai Reus kórházából jött a hír 2018. február 26-án, hogy hatvankilenc éves korában elhunyt Branko Kubala, Kubala László legidősebb fia. Az egykori kiváló labdarúgó, majd edző három fia közül a legidősebb Branislav Hurtečák néven, 1949. január 10-én Ipolyságban született. Hogy miért ilyen néven, és hogyan került Spanyolországba, erről az alábbiakban lesz szó.
Branko Kubala már 16 évesen és 83 naposan profi labdarúgó lett az Espanyol Barcelonában, és 18 évesen apjával játszott egy csapatban a tengerentúlon – Torontóban. Később futballozott St. Louisban és Dallasban is, majd visszatért Spanyolországba. Nagyon korán, huszonnégy évesen visszavonult, később a hadseregben tevékenykedett. Halálhíréig nem sokat hallottunk róla. Alábbi írásomból családi környezetéről és róla is megtudnak néhány kevésbé ismert tényt. Az anyagot először 2010-ben az Új Szóban közöltem. Most itt újra elolvashatják.
Mire nem emlékszik pontosan Joan Laporta?
Nemrég Pozsonyban járt Joan Laporta, a világhírű FC Barcelona hónapokkal ezelőtt leköszönt elnöke. Nyilatkozataiban bőven kitért katalán klubja legnagyobbnak tartott személyiségére, Kubala Lászlóra, akinek emlékére 2009 szeptemberében ő avatta fel a Nou Camp stadion (1957-ben a kiváló labdarúgó népszerűsége miatt építették) előtti Kubala-szobrot. Beszélt a Barcelona másik szlovákiai származású, Ipolyságon született kiválóságáról, Ferdinand Daučíkról is. Egyik mondatában ezt mondta: „Emlékszem, hogy Kubalának éppen Daučík lánya, Anna Viola volt a felesége.”
Nos, Joan Laporta nem emlékszik pontosan a Kubala–Daučík családi kapcsolatra. Igaz, számos sporttörténetíró úgy tudja, hogy Kubala Daučík lányát vette feleségül. Januárban írt tanulmányomban még én is ezt állítom. Azóta azonban újabb kutatásom nyomán egyértelművé vált, hogy Kubala László Ferdinand Daučík húgát vette feleségül. Akit érdekel ez a családi múltba tartó kalandozás, tartson velem.
Van egy írásos bizonyíték erről, mégpedig az ipolysági anyakönyvi kivonatból. (Közlését sajnos, a személyi jogokról szóló törvény nem teszi lehetővé). Ebből kiderül, hogy Anna Viola 1949. január 10-én szülte Branislav nevű fiát, de akkor még Hurtečáková néven, ugyanis férjes asszony volt, így a születési bizonyítványon is apaként František Hurtečák van feltűntetve. Biológiailag azonban ő Kubala első fia. Később még két fiuk, László és Carlos született. Mindhárman Spanyolországban élnek. Laci tartja a kapcsolatot a szlovákiai rokonsággal, két éve járt Ipolyságon is.
Sikerült beszélnem Rusznyák Elenával, aki a népes Daučík család utolsó élő tagja. Az Ipolyságon lakó hetvenhét éves (1933-ban született) Rusznyák néni Ján Daučík gyermekei közül a legfiatalabb. Sok mindenre élénken emlékszik, közel egyórás kérdezősködésem során pontos kép alakult ki a családról, viszontagságos múltjáról, és korábban elhallgatott, titokban tartott tényekről is.
„Édesapámnak öt gyereke volt első házasságából. Négy fiú, Gustáv, Ľudovít, Ferdinand és Karol, akik a felsorolt sorrendben születtek. Utánuk jött a világra 1916-ban Anna Viola – sorolja a család egyik oldalának tagjait. – Édesanyám özvegyen, 1930-ban két bátyámmal került Nemeckáról Ipolyságra, és feleségül ment Ján Daučíkhoz. Három évvel később én is megszülettem. Tehát nyolcan voltunk testvérek. Anna Viola volt az egyedüli nővérem, csak az apánk volt közös, de ez nem befolyásolta kapcsolatunkat. Nagyon jól megvoltunk a többi Daučík fiúval is, szerettük, segítettük egymást. Ezt én tudom a legjobban. Persze voltak dolgok, amit nem mondtunk el, csak a családban maradt, s arról senki más nem tudott. Talán így fordulhatott elő, hogy elferdült tények láttak napvilágot.”
Most már úgy érzi, érdemes erről beszélni, hiszen a népes család sok viszontagságon ment keresztül. „Apukám börtönőr volt, tehát állami alkalmazottként dolgozott. Szlovákok voltak a szüleim, de nem tudtak szlovákul. Mi testvérek pedig nagyon jól megvoltunk, tiszteltük, szerettük egymást” – ismételte meg sokadszor a magyarul beszélő néni, akinek szavai közé csak ritkán lopakodik szlovák szó.
Pozsony fontos állomása a családi kapcsolatok ápolásának, ezért érdemes ezt az időszakot is megemlíteni. „Ferdinánd bátyám a harmincas években a prágai Slaviában futballozott, 1938-ban megnősült – meséli Elena asszony. – 1942-ben azonban el kellett hagynia Csehországot, és Pozsonyba ment. Hirtelen jött a váltás, így nővéremnél lakott. Anna Viola akkor már férjnél volt, 1937-ben ment hozzá František Hurtečákhoz, és született egy lányuk. 1945-től egy évig én is Pozsonyban éltem. Mindig jöttek a testvérek, és beszélgettek. Sok mindenről szó esett, csak én hallottam, hogy miről. Daučík bátyáim legénykorukban Anna Violánál laktak, aztán megnősültek, és külön mentek. Mind Pozsonyban maradtak. Testvéri kapcsolataink kiválóak voltak.”
Ebbe az idillikus családi képbe jött 1946, amikor Ferdinand Daučík Pozsonyba csalogatta Kubala Lászlót, aki akkor 19 éves volt. A tehetséges labdarúgót Magyarországon besoroztak, ezért inkább Csehszlovákiába menekült. Hamis útlevéllel gyalogolt át a komáromi határon. A pozsonyi ŠK 15 ezer forintot fizetett érte az FTC-nek. „Nem volt hol laknia, így ő is nővéremékhez költözött – részletezi Rusznyák Elena a bohém Kubala megjelenését a családban. – Sógorom is befogadta, aztán jóba lett Anna Violával, aki nagyon csinos volt, a ságiak még sokáig emlegették. Tehát nővérem már férjnél volt, mikor összejött Kubalával.”
Ferdinand Daučík edzősködése alatt Kubala László két évig futballozott a ŠK-ban, s mikor úgy tűnt, hogy gondtalan élet vár rá, megkapta a csehszlovák katonai behívót is. Ekkor visszamenekült Magyarországra, a Vasas egy családi házat adott neki azért, hogy Angyalföldre ment játszani. „Kubala ekkor már készült nyugatra, majd 1948-ban kiszökött Ausztriába. Előtte Anna Violával már Pesten laktak – folytatja a legfiatalabb Daučík lány, aki arra nem emlékszik, hogy – mint az egyes forrásokban felbukkant – 1947-ben, még Budapestre kerülésük előtt megtartották volna Kubala László és Daučík Anna Viola esküvőjét. – Az nem lehetett akkor, nekik kinn, nyugaton volt az esküvőjük. Sokat leveleztem nővéremmel, így határozottan tudom. Itteni válási perében pedig bátyám, Karol képviselte. Anna Viola 1949-ben hazajött Ipolyságra, és megszülte Branko fiát. Később visszament Pozsonyba, és onnan szökött ki Kubala után Ausztriába. 1949 márciusában úgy menekült át a határon, hogy előtte fiát elaltatta. Nővérem 1989 után kétszer volt nálunk, Ipolyságon, én nem voltam náluk soha, de leveleztünk, így sokat tudok a család további sorsáról is.”
A történet innen már ismertebb: Kubala karrierje felfelé ívelt, ő lett az FC Barcelona kedvence, 1999-ben, a klub megalapításának 100. évfordulóján a csapat történetének legjobb játékosává választották, 2009-ben szobrot állítottak neki. Tisztelői még nem mondtak le arról, hogy egyszer stadion viselje híres játékosuk nevét.
A Daučík családból már csak Elena néni él. Ő Ipolyságon, a három Kubala fiú pedig Spanyolországban lakik. Nem leveleznek, mert a fiúk nem tudnak sem magyarul, sem szlovákul. Egészen pontosan a középső, Laci pár szót beszél magyarul, de az kevés a kapcsolattartáshoz. Elena néni unokája járt Barcelonában, látta Kubala szobrát is. Nagymamája, a legfiatalabb Daučík lány nem volt még, és nem is készül Spanyolországba. Emlékeit viszont megőrizte a Daučík és Kubala családról, hiszen nővérével sokáig levelezett. Visszaemlékezéseinek közreadása hozzájárulhat a sporttörténészek között is eltérően tálalt Daučík–Kubala családi kapcsolat tényeken alapuló, pontos látásához. És egyszer talán Joan Laporta fülébe is eljut, hogy Kubala László Ferdianand Daučík húgát, és nem lányát vette el feleségül.