A legnépszerűbb sportág, a labdarúgás kimagasló és eredményes szlovákiai képviselői közé tartozott. A válogatottban és klubcsapataiban is bizonyíthatta, hogy jól választott sportágat. Szlovákiai szereplése mellett külföldön is légióskodott, a legtöbbet, öt évet az angol élvonalban futballozott. Németh Szilárd Komáromból indult, és Pozsonyból pillantott vissza pályafutására. Az interjú rövidített változata az Új Szó 2020. júliusi 2-i számában jelent meg.

J. Mészáros Károly

Kétszer is lehetett volna az év játékosa

Fürgeségével, gyorsaságával, góljaival tűnt ki a futballpályán. Németh Szilárd befejező csatárként 109-szer volt eredményes élvonalbeli mérkőzésen, amit kevesen mondhatnak el magukról. 2000-ben az év játékosának választották Szlovákiában, s a következő évben is ő volt a legjobb, csak más lett az ankétgyőztes. Három szlovák csapatban ötször volt bajnok, öt évig az angol első osztályban futballozott, 59 meccsen játszott a szlovák válogatottban, 22 góljával a legeredményesebbek közé tartozik. Komáromból indult, jelenleg Pozsonyban él.

Úgy tudom, a jégkorong a kedvenc sportága. Egyáltalán jól választott, amikor labdarúgó lett?
A hoki gyors és dinamikus játék, de amikor elkezdtem Angliában játszani, megismerkedtem az amerikai focival, ami a jégkorongot a második helyre szorította.

Két kedvenc sportága mellett a harmadiknak, a labdarúgásnak lett jeles képviselője...
Így is lehet fogalmazni.

Nem bánta meg, hogy focista lett?
Kiskorom óta szerettem a labdát, megfogott már négy-ötévesen. A tévé előtt is képes voltam órákat ülni, és nézni bármilyen focimeccset. Ha visszapillantok arra, amit elértem, gondolom, jól választottam.

Gazdag játékos-pályafutást hagyott maga mögött. Az emberek leginkább góljaira, váratlan megmozdulásaira, parádés átadásaira emlékeznek. Mire emlékszik szívesen Németh Szilárd?
Elgondolkoztató, mert nehéz egy pillanatot kiválasztani. Mindenki azért sportol, hogy nyerjen. Annak örültem, hogy jól ment a játék, azon a szinten, ahol futballoztam. Nem voltam olyan topjátékos, mint Messi vagy Ronaldo, de szlovákiai viszonylatban, merem mondani, kimagasló voltam abban az időszakban. És annak is örülök, hogy eljutottam a világ egyik legjobb bajnokságába Angliába, és öt évet fociztam ott.

A legnépszerűbb sportág népszerű játékosa volt. Hogyan élt együtt ezzel a helyzettel?
Fiatalabb koromban nem is vettem ezt annyira figyelembe, minden nagyon gyorsan ment. Tizenöt évesen elkerültem Komáromból, s tekintélytisztelően felvetődött bennem, ugyanolyan leszek-e a Slovanban is, mint korábban voltam, nem leszek-e lemaradva a többiekhez képest. Aztán két-két és fél évig kopogtam a nagycsapat ajtaján. Megint elém tolakodott a tekintély, hiszen Szlovákia legjobbjai voltak akkor a Slovan öltözőjében. Mindig felbukkant bennem az a kis félelem, hogy sikerül-e. Jóval később, huszonhárom évesen, mikor az Interben fociztam, már tudtam, hogy kinőttem a szlovák bajnokságot, és tovább szeretnék lépni.

Ezután jött csak a hírnév. Milyen társa volt az életben?
Nem volt problémás. Az előzőekhez képest csak annyi változott, hogy felismertek az utcán, nem lehetett csakúgy kimenni, sétálni az üzletközpontokban, mert ismertek az emberek.

Ez zavarta?
Meglehet szokni. Fokozatosan jött, nem az egyik napról a másikra. Az is segített talán, hogy kikerültem külföldre, a Middlesborugh-ban voltak nagyobb sztárok, mint én. Angliában pedig nem szóltak bele a futballisták életébe. Normálisan viseltek bennünket. Adottak voltak a szurkolóknak a szabályok, mikor osztogatunk aláírásokat, eljöhettek utánunk az edzőközpontba, de ha véletlenül észrevettek az utcán, akkor nem álltak meg mellettünk. Tisztelték a magánéletünket.

Csatárként a hátvédek gyűrűjében, a kapu torkában töltötte a legtöbb időt a pályán. Milyen érzés volt lerázni magáról a tapadó védőjét?
Idővel minden labdarúgónak kialakul a saját játékstílusa. Én nem tartoztam a két méteres, száz kilós játékosok közé. Nekem a fejemmel és a gyorsaságommal kellett boldogulnom. Kiskoromtól kezdve megszoktam, ha helyzetbe akarok kerülni, először is le kell ráznom a hátvédet, nem szabad mellette állni, mert jön a rúgás, jön az ütközés, fizikailag ugyanis nem voltam erős a párharcokra. Ez volt az én játékstílusom, automatikusnak tűnt, hogy ezt teszem a pályán.

És mikor lemaradt a védő? Azt hogyan élte át?
Ilyenkor csak olyasvalami jár az ember fejében, hogy ebben vagyok jó, erre van pont szüksége a csapatnak s nekem is. Gyorsaságommal nőttem fel, bennem volt, s kihasználtam ezt az előnyt.

Kevesen adnak száznál több bajnoki gólt az élvonalban. Németh Szilárd 109-nél állt meg, aminek csak örülni lehetne. Van hiányérzete is?
Hogy kevés volt a találatok száma? Ha visszanézek a pályafutásomra, többnyire a szlovák bajnokságban rúgtam a góljaimat, és volt nagyon sok helyzet is, amit kihagytam. Lehetett volna több találatom is. Az angliai statisztikám sem rossz, hiszen százhúsz mérkőzésen huszonhárom gólt szereztem, vagyis minden hatodik találkozóra esett egy. De utólag visszanézve, lehetett volna jobb is az eredményességem.

Bajnok és kupagyőztes csapatokban futballozott, 2000-ben az év játékosa volt Szlovákiában, két gólkirályi címet szerzett. Akad-e a sikerek között olyan is, ami jobban a szívéhez nőtt?
Ilyen nincsen. Minden sikernek örültem. Hogy az év focistája voltam, az elég szép dolog. Lehettem volna minimum kétszer is az, de máshogy szavaztak a szakemberek. Az 2001-es év is az enyém volt, mert úgyszintén bajnok, kupagyőztes és gólkirály lettem, mint egy esztendővel korábban. És sikerült az átigazolás is Angliába. Abban az évben is a legjobb voltam. Nem akarom, hogy ezt nagyzási mániának lássa valaki, de ez az én érzésem.

A rengeteg díj között szerénykedik, hogy 1996-ban az év szlovákiai magyar sportolója lett a Vasárnap hétvégi magazin ankétja alapján. Emlékszik még erre az olvasói támogatottságra?
Természetesen. Szlovákiában elég sok a tehetség, abban az időben magas szinten volt a sportélet is, ezért minden elismerés nagy örömnek számított.

Mesterlövészként emlegette, hogy a háló megzörgetése ugyanolyan érzés, mint a kapusnak a tizenegyes hárítása. Milyen is ez az érzés?
Nehéz ezt leírni. Focista, csatár voltam, gólt akartam rúgni, az volt az igyekezetem végeredménye. Ugyanúgy tettem, mint a kapus, ha hárítja a tizenegyest, a vágtázó, aki megnyeri a versenyét, vagy a tornász, akinek sikerül a gyakorlata. Munkám a góllövés volt. S ha ez megvalósult, jöhetett utána az öröm.

Tizennégy éves korában a Németh családban eldöntötték, hogy nem a DAC-ba, hanem a Slovanba megy futballozni. Onnan valóban rövidebb út vezetett a válogatottba. Klubváltásai idején máskor is szembesült hasonló dilemmával?
Mindig elgondolkodtam azon, hogy igen vagy nem. A Slovanból a prágai Spartába kerülésem nem az én kérésem, óhajom, hanem a két klub megegyezése volt. Aztán jött az újabb dilemma, hogy a Spartában maradni, vagy elmenni Kassára. Nagyobb elhatározás kellett ahhoz, hogy visszajövök-e Szlovákiába. Utólag megítélve jó döntés volt. Nem tudom, kaptam-e volna elég esélyt a prágaiaknál. Akkor úgy éreztem, hogy Chovanec edző nem fog megtartani, mint fiatal játékost, és inkább elmentem. Aztán már több dilemma nem is nagyon akadt, legfeljebb csak az, hogy mikor Angliában az utolsó évet töltöttem, volt két-három csapattól szigetországi ajánlatom, plusz a Strasbourg is jelentkezett. Egy kicsit rossz volt az a döntés, hogy elmentem Franciaországba, az a négy hónap nem volt sikeres, de hát megtörtént.

Játékosi értékrendjében az egészséget sorolta a legelső helyre. Mit juttat az eszébe a lábszártörés, a bokafájdalom vagy a tüdőembólia?
Nekem különösen szükségem volt az egészségre. Pályafutásomat is ehhez mérten tartom sikeresnek. Tizenkét évesen volt nyílt lábszártörésem. Akkor még nem tudtam felfogni, hogy mekkora ez a sérülés, Mindjárt azt kérdeztem, mikor kezdhetek újra focizni. Örülök, hogy lábam rendbe jött. Utána következett egy párszor a bokaficam, ami kisebb sérülésnek számított. Majd a pajzsmirigy jelentkezett, amivel fél évet kihagytam. S végül a tüdőembólia. Tehát két, nem a focival kapcsolatos egészségügyi gondom is akadt. Ki tudja, ha más valakinek lett volna ennyi problémája, sikerült-e volna újra kezdenie, és hozzám hasonlóan sikeresen szerepelnie.

Az imént felsorolt esetei kemény próbatételek voltak?
Igen. A lábtörésnél fiatalságom miatt még nem tudatosítottam annyira, mivel jár az, ha a csont kijön a lábból, vagy négy helyen eltörik. A pajzsmirigynél az volt a probléma, hogy nem vagyok orvos, s nem tudtam, mi a következő lépés. De elmagyarázták, s jött a meglepetés, hogy ki kell venni a pajzsmirigyet. Az is visszatartott, de mindig elmagyarázták, hogy nem veszélyes a helyzetem. Elég jól viseltem. A tüdőembólia volt a legrosszabb, mert nagyon későn jöttünk rá, és már csak pár óra maradt a megmentésemre.

Irtózott a sérüléstől?
Nem. Az hozzátartozott a focihoz. Életem két legkomolyabb egészségi problémája nem a pályán, ütközés során történt.

Évtizedek óta a futballal, a futballban és a futballból él. Mit tett Németh Szilárddal a labdarúgást is egy időre lebénító koronavírusos időszak?
Mindannyian elkezdtünk azon gondolkodni, hogy valóban az egészség a legfontosabb. Láthattuk, milyen sok fertőzött ember van, milyen sokan nem élték túl. Leállt az élet mindenhol, otthon kellett maradni. Egy hónapig nem mehettünk munkába, aztán kisebb csoportokban elkezdtük az edzéseket, most már örülünk, hogy lassan visszajön az az élet, ami előtte volt.

Megváltoztatta valamiben a világjárvány?
Mindenkinek az eszébe juthatott, hogy milyen szabadon élünk, s a kicsinek tűnő tiltások, csak annyi, hogy nem szabad kimenni, mennyire megváltoztatják az életet.

Vagyis Németh Szilárdét is megváltoztatta.
Senki sem volt ahhoz hozzászokva, hogy otthon kell maradni, és csak üzletbe lehet menni, mindenki szabadon élt, akkor ment el otthonról, amikor akart, a világjárvány mindenki, így az én életemben is egész nagy változás volt.

Komáromból indulva a Slovanban érett nagy játékossá, és jelenleg is a pozsonyi klub kötelékében, a B csapatnál edzősködik. Ilyennek képzelte el a játékosévei utáni életét?
Nem tudtam, mi vár rám a pályafutásom után. Aztán automatikusan jöttek a dolgok. Mikor befejeztem a focit Németországban, eléggé be volt gyulladva a hasizomzatom, meg az ágyékom is rossz állapotba került, úgyhogy a féléves szünet mellett döntöttem. Pont abban az időszakban jött a Manchester United ajánlata, hogy keresnek valakit az utánpótlás figyelésére. Elkezdtem csinálni, megfogott, elég érdekes volt főnökömmel járni a mérkőzéseket. Ő más szemmel nézte a focit, mint ahogy megszoktam. Mert kívülről teljesen más, mint a pályán. Plusz maradt időm, és hozzáláttam az edzőképzésnek. Eljutottam a legmagasabb szintű Pro-licences minősítésig. Mikor a Manchesternek dolgoztam, újra Galis volt a Slovan nagycsapatának az edzője, és akkor sikerült a B csapathoz jutnom mintegy hét évvel ezelőtt. Azóta vagyok edző a pozsonyiaknál.

Említette a manchesteri játékosmegfigyelői éveit. Ez az Alex Fergusson-érához kötődik?
Igen. Egy évvel Alex után mi is befejeztük a játékosmegfigyelést, mivel az ő beosztottjai voltunk. S mikor kicserélték a klubnál a sportigazgatót, megváltoztatták a megfigyelői hálózatot is. Távozhattunk.

Mindkét fia, Dávid és Lucas is belekóstolt a fociba. Apai ráhatás is kellett hozzá?
Nem. Dávid kétéves volt, mikor szétmentünk a volt feleségemmel, lehet hogy azért választott így, mert Komáromban élt, ahol csak a foci és a kajak-kenu dominál. Lucas tenisszel indított, négyévesen mást még nem űzhetett, aztán mellette elkezdett focizni is, de sokáig nem ment a kettő együtt. Mondtuk neki, hogy csináljon, amit akar, csak a sportnál maradjon.

Szóval az volt az óhaj, hogy sportoljon?
Igen. Mindegy, hogy mit választ, csak legyen sport is az iskola mellett. Dávid időközben abbahagyta, Lucas pedig a Slovan U13-as csapatában futballozik.

 

Ki Németh Szilárd?

Németh Szilárd (szül. 1977) volt válogatott labdarúgó, jelenleg edző. Komáromban kezdett, a pozsonyi Slovanban robbant be a legjobbak közé, játszott a prágai Spartában, a kassai 1. FC-ben, a pozsonyi Interben, külföldön a Middlesbrough-ban, a Strasbourgban, az Aachenben, majd a Hainburgban. A válogatottban 59 meccs, 22 gól. 2000-ben az év játékosa Szlovákiában, kétszer gólkirály (2000, 2001), ötször szlovák bajnok (1995, 1996, 1998, 2000, 2001), háromszor Szlovák Kupagyőztes (1997, 2000, 2001), Angol Ligakupagyőztes (2004, Middlesbourgh). 109 bajnoki találattal tagja a Százgólosok klubjának.

Írta: J. Mészáros Károly