2020. április 14-án ünnepelte 65. születésnapját legnagyobb sportolóink egyike: Bugár Imre, aki Csallóközkürtről indult, és évtizedek óta Prágában él. A férfidiszkoszvetés nagy alakjai közé tartozik, a szám első világbajnoka. Köszöntőnek szántam az alábbi interjút, melynek rövidített változata az Új Szó 2020. április 14-i számában jelent meg.
J. Mészáros Károly
Csallóközkürtön túlszárnyalta Helsinkit
Messzire repítette a diszkoszt, s a diszkosz meg őt vitte a világhírnév felé, mióta visszavonult, nem is akarja látni. A csallóközkürti tehénpásztor fiúból, aki a helyi tóba dobálta kedvetelésből a köveket, az atlétika nagy alakja lett. Bugár Imre, a férfi diszkoszvetés első világbajnoka, három olimpiám indult, Moszkvából ezüstöt hozott, és Európa-bajnok is volt. Prágában él.
Április közepén volt hatvanöt éves, tehát nyugdíjaskorban van. Még dolgozik is?
Igen. A prágai Duklában vagyok, mert szeretem a sportot, és nyugdíjasként bejárok. A duklások külföldi utait intézem, ha kimegy valaki, tudnom kell róla.
Már korábban is a Duklában dolgozott. Maradt a munkaköre?
Huszonöt éve vagyok ebben a beosztásban, amikor befejeztem a versenyzést, ide jöttem. A nemzetközi osztály vezetője vagyok. Minden duklás, aki külföldre megy, arról tudnom kell, hol van, miből fedezi a kiutazási költségeit. Ez vonatkozik a versenyekre és az edzőtáborokra is. Létszámban kétszáz ötven sportoló van, tavaly négyezer-hatszázszor mentek külföldre. Az a feladatunk, hogy felkészítsük a válogatott sportolókat a nagy versenyekre. Nálunk van Ledecká, Samková, az atléták és sokan mások, 1919-ben százhúsz érmet hoztak sportolóink a nemzetközi versenyekről. Mi vagyunk Csehország legjobb sportklubja.
Egykori élsportolóként, olimpikonként gyakran megfordul a fiatalabbak között. Mit szokott elmondani nekik önmagáról?
Elsősorban azt, hogy falusi gyerekként hogyan kerültem a sportéletbe. Iskolában kézilabdáztunk. Mikor jártam legeltetni a tehenet, vagy célba, vagy távolba dobáltam, mi mást csinálhattam volna a két óra alatt. A faluban krikettlabdával átdobtam a futballpályát, Egyszer a Matus Gyuri azt mondta, hogy próbáljam meg a diszkoszt... Azt is elmesélem, hogyan versenyeztünk az iskolák között. Emlékszem, hogy Nyárasdon egyszer nyertünk 32:3-ra, és huszonnyolc gólt dobtam. Beszélgetési témámat mindig az is megszabja, kik közé megyek, az alsó tagozatos vagy felső tagozatos alapiskolásokhoz, vagy máshova.
Mire kíváncsiak a nyugdíjasok?
Ők arról faggatnak, hogyan éreztem magamat a táncparketten, mikor részese voltam a Stardance 2013 népszerű tévés versenynek. Meg azt kérdezik, hogyan mozgok. Ami a válaszom erre: nem sportolok, csak azzal törődöm, hogy karban tartsam a testemet, futkározok, ugrálok, s inkább a kertben foglalatoskodom.
És ha csak magának készítene mérleget életéről, mit nem hagyna ki belőle soha?
Nagyon jó volt, hogy sportoltam, Édesapám azt mondta: ha valamit csinálsz, adjál bele mindent. Villanyszerelőnek tanultam ki, de az nem érdekelt különösebben. És jött a sport, ez lett a célom. Mindig javulni akartam, minél nagyobbat dobni, minél erősebbnek lenni, s gondoltam, ha sikerül, kijuthatok külföldre, járhatok versenyekre. Akkor az volt a fontos. Gyorsan bekerültem az ifjúsági válogatottba, ami jó impulzust adott a kezdéshez. Az iskolában szerettem a földrajzot, később versenyzőként bejárhattam a világot, igaz, legtöbbször csak a repülőteret, a stadiont és a szállodát láttam. De ha maradt idő, egy órára azért mindig benéztem a városba is.
A Csallóközből, Csallóközkürtről származik, de 1974 óta Prágában él. Akkor még Csehszlovákia volt, azóta két részre szakadt az ország. Ez milyen változást hozott az életében?
Máig nem tudom, miért mentünk szét, hiszen Európa országai közös útra törekednek. Politikai döntés volt, két politikus akarata. Engem úgy érintett, hogy el kellett döntenem, hogy hol éljek tovább. Akkor még sportoltam. Mivel Prágában akartam maradni, cseh állampolgár lettem. És Csehország színeiben versenyezhettem. A haverok Szlovákiában maradtak. Mikor mentünk versenyre, nekem Czech, neki Slovakia volt a hátukra írva, nemegyszer egymás mellé álltunk, hogy láthassák a nézők: Czech Slovakia.
Hosszúra sikerült a pályafutása, már elmúlt negyven, amikor végleg hátat fordított a dobókörnek. Beszélték akkoriban, azt várja, hogy az utódok közül valaki túlszárnyalja a hatvan métert. Valóban így volt?
Legjobb diszkoszvető voltam az országban, ezért a válogatott maradhattam. Közben még kilencvenkettőben eljutottam harmadik olimpiámra is, mert teljesítettem a kiküldetési szintet, ám az eredmény már nem volt valami fényes, kiestem a selejtezőben. De mégis ott voltam. Harmincöt éves korom után már nagyon fájt az edzés, és a méterek is elfogytak a versenyeken. Érett bennem a döntés, ami 1995-ben bekövetkezett. Végre megszületett a lányunk, és abban az évben szeptember tizenhetedikén utoljára eldobtam a diszkoszt, s azóta nem is akarom látni. Addig vártam, hogy valaki túlszárnyaljon, de nem jött. Bevezették akkoriban a három hónapos edzőtáborozásokat is, nem akartam olyan sokáig távol lenni a családtól. Edző sem lettem emiatt, inkább elmentem az irodába. Ez volt a legjobb, utólag is nagyon jó döntésnek tartom.
Hogyan szolgál az egészsége? Azt olvastam valahol, hogy magas vérnyomása és térdbántalmai miatt hagyta abba...
Más is előfordult. Befejeztem, és nem csináltam semmit. Kell mozogni, mondták az orvosok, és azóta minden rendben van. Még a térdcsere is belefér. Minden évben járok ellenőrzésre, nincs semmi gondom.
Egyéni csúcsát, ami 71,26 méter, azóta sem dobta túl senki Csehországban, de még Szlovákiában se. Hol vannak az egykori nagyok, Bugár és Valent utódai?
Akik utánunk jöttek, hatvanhét méternél nem jutottak messzebbre. Ígéretesen fejlődnek a cseh Forejt ikrek, akik tizennyolc éves korukban két-három méterrel jobb eredményeket érnek el, mint én. De jön a változás, két kilós diszkoszra váltanak egyhetvenötösről, s nem tudni, hogyan sikerül nekik a csere. Mi másfél kilósról két kilósra váltottunk. Utóbbival dobtam egyéni csúcsomat is, ami még most is tizenegyedik a világon, hárman megosztva állunk ugyanazzal az eredménnyel. Nekem sok hetven méter meg hatvankilenc körüli dobásom volt, de olyan nem jött össze, hogy a szélbe belekapaszkodva két-három méterrel messzebbre szállt volna a diszkosz. Akkor én is dobtam volna hetvennégyet, ami világcsúcs közeli eredmény. A brüsszeli viadalon még mindig a 69,96 méteres teljesítményem a rendezvénycsúcs, szélcsendben dobtam. Úgy néz ki, hogy idehaza még sokáig nem fognak túldobni.
Atlétikai dobószámban, a diszkoszvetésben tartozott a világ legjobbjai közé a nyolcvanas években. Mit vitt az élversenyzők közé magával abból a világból, amit gyerekkorában otthon átélt, amikor tehénpásztorként dobálta a követ a közeli tóba?
Minden verseny előtt tudtam, milyen formában vagyok, így nyugodt voltam. Ha fel voltam készülve, dobtam, előfordult, hogy nem jött ki a lépés. Ha egy hónapig nem edzettem, akkor sem veszítettem el az erőmet. Ez jó volt. Nagyon szerettem versenyezni edzés nélkül, ősszel. Abban az évszakban szép versenyeim voltak, még szülőfalumban, Kürtön is túldobtam a hatvankilenc métert. Laza voltam, tiszta fejjel indultam. Akárhova mentem, verseny előtt nem altatót vettem be, hanem megittam két-három deci fehér borocskát. Utána jót aludtam, és másnap minden rendben volt. A sört nem szerettem, attól nehezebbek a lábak.
Volt két tanítója – Matus György, aki diszkoszt adott a kezébe és Vendégh Vince, aki elsőként leigazolta – , akiknek sokat köszönhet. Ha ők nincsenek, merre vitt volna a csallóközkürti fiú útja?
Nem tudom. Biztosan Pozsonyban maradtam volna, a Slovnaftban, de a villanyszerelés nem fogott meg. Viszont a sportolás összejött, s ahogy édesapám mondta: mindent bele, ha csinálsz valamit, és én ehhez tartottam magamat.
Már említette, hogy a pozsonyi Slovnaft szakmunkásképzőjében tanult, végzett. Hogyan került innen Prágába?
Pozsonyban az SVŠT klubban kötöttem ki, ott találkoztam Vladimír Hurtoň edzővel, hozzá jártam, sokat segített. Megvolt a jó alap. Mikor berukkoltam volna katonának, Besztercebányára nem vittek el, és jelentkezett a prágai Duklából Miroslav Vlček edző, és azt mondta, ha nem akar senki, megpróbálom veled. Hetvennégy októberében rukkoltam Prágába, és azóta itt vagyok.
Említette, hogy szülőfalujában is nagyot dobott, mikor világbajnoki elsősége után fogadták. Felelevenítené?
Csináltak a tiszteletemre egy versenyt. Készítettek dobókört is, csak kevés cementet tettek bele, mert nagyon porolt, 1983 augusztus 24-én történt, és 69,36-t dobtam, ami nagy eredmény volt.
Vladimír Hurtoň és Miroslav Vlček edző vezetésével ért a csúcsra: 1983-ban a férfi diszkoszvetés első világbajnoka lett Helsinkiben. Még melegítőben volt, amikor 67,72 méterre szállt a kezéből a sportszer. Biztonsági kísérletnek szánta, győztes dobás lett belőle. Aztán már mintha csak szórakozott volna a többiek között. Nem is számított arra, hogy valaki megelőzheti?
Előfordulhatott volna, mert minden verseny más. Az volt a jó, hogy mindjárt első próbálkozásomra 67,48-at dobtam, és akkor a többieknek kellett jönni. Második dobásomra sikerült a 67,72, és utána vártam, hogy mit tesznek a vetélytársak.
Ezt tartja az egyetlen csúcsnak versenyzői pályafutásában?
Igen. Mert nyolcvannégyben, mikor meg akartam nyerni az olimpiát, arra nem vittek el. Habár a moszkvai ötkarikás ezüst is jó, de az arany az arany.
Világbajnoki címe előtt egy évvel korábban Athénben Európa-bajnok lett. Kontinenselsősége nyitotta meg a kaput a nagy győzelmek felé?
Nem teljesen. Huszonhárom évesen a prágai Európa-bajnokságon mutatkoztam be. Négy sorozat után vezettem, de ketten megelőztek. Másnap meg megvertem Brünnben a világcsúcstartó Wolfgang Schmidtet. Megéreztem, hogy lehet a legjobbakkal is versenyezni. Nagy lökést adott. Ha megy, akkor megy, és jöhetett a többi verseny. Az athéni Eb-n nehezen született a győzelmem, mert két dobás után 46 méterem volt csak, a harmadikkal kellett a legjobbak közé kerülnöm. Sikerült találnom egy száraz helyet az esőtől felázott dobókörben, és 63,18-al felzárkóztam. Ötödik dobásra pedig jött a győztes 66,64 méter.
Három olimpián indult 1980 és 1992 között, de lehetett volna négy ötkarikás rajtja is, 1984-ben azonban a kelet-európai szocialista tábor bojkottjának az áldozata lett, s kimaradt az életéből a Los Angeles-i játékok. Tudom, nagy sebet szakítok fel vele, de mégis megkérdezem: három és évtized távlatából milyen emlékeket hoz elő Bugár Imréből az akkori félreállítása?
Az volt a legrosszabb, hogy én, Valenttel együtt Los Angelesben edzőtáboroztam, mikor lemondták a részvételt. Tavasszal három versenyt megnyertem, s reménykedtem. Idehaza azt írták, milyen veszélyes Amerikában, de nem láttam ott semmi veszélyt. Tőlem nem kérdeztek semmit, azt se kérdezték, hogy beleegyezek-e. Jeleztem a sport nagyfőnökének, hogy engem aligha keresnek fel az újságírók, mert amit én mondanák, azt nem írják meg. Így is történt.
Azért ennél fájóbb volt...
Nagyon ártott, mert abban az évben kiváló formában versenyeztem. Leggyengébb dobásom is 65 méter fölötti volt. Az olimpián harmadik helyet ért volna. Az ötkarikás győztes, Danneberggel 1984-ben tizenegyszer versenyeztem, és egyszer sem került elém. Ráadásul abban az évben összes versenyem átlaga 67,30 m volt. Nem állítom, hogy nyertem volna, de biztosan beleadtam volna mindent, hogy közel legyek az aranyhoz. Előre nem lehet tudni, hogyan alakul a verseny. Nem olyan, mint az ébresztőóra, felhúzom, és pontosan jelez. Nagyon fáj a mellőzés, és nyomot hagyott bennem, mert utána már nem sikerült nagy eredményt elérnem. Rányomta a bélyegét a pszihikámra, ami versenyzés közben gátként jelentkezett.
Olimpiai bajnok nem lett, de Moszkvában ezüstérmes volt 66,38 méterrel. Valóban annyit dobott az akkori szovjet fővárosban? Utána ugyanis később kiderült, a bírók nagyon a hazai Raszcsupkin javára mérték a többiek dobásait...
Láttuk a felvételeket a versenyről, azokból kiderült. Másnapra nyomuk támadt, azóta nem látta senki. Még a KGB sem tudja, hol vannak. Biztos, hogy a legnagyobb dobása a kubai Delisnek volt, aztán én következtem, a harmadik legjobb Schmidt lehetett, és Raszcsupkin negyedikként végzett volna, ha azt mérik, amit dobáltunk.
Ezt szemmértékkel állapították meg?
Láttuk, az eredményben ez nem nyilvánult meg, mert a bíró nem a földet érés helyére szúrta le a mérőt. Nekem fél méterrel kevesebbet mértek, de az orosznak egy métert hozzáadtak. Elektronikus mérés volt, ahova szúrták a jelzőtáblát, azt mutatta a tábla. Esetemben nem lehetett látni a sportszer helyét, mert nem használtam magnéziumot, de Delis használt, és ahol leesett a diszkosz, ott maradt a fehér folt. Szóba került, hogy másnak visszatérnek az esethez, de nem csináltak semmit, mert eltűntek a felvételek.
Akkor Bugár Imre 66,38-a fél méterrel lehetett hosszabb?
Nem láttuk pontosan. Én azonban elégedett voltam, mert egyéni csúccsal lettem második az olimpián. Főleg a kubaiak és a németek voltak felháborodva, de felvétel híján nem csinálhattak semmit.
Végül is Moszkva volt a legemlékezetesebb a három olimpiája közül?
Valóban. Először voltunk együtt az összes cseh sportolóval az olimpiai faluban, állandóan nyitva volt az étterem. Ha akartunk, akár éjfélkor is mehettünk jó husikára, zöldségre, az volt a szép benne. És az első olimpiám volt. De nagyon tetszett Barcelonában és Szöulban is. A katalán fővárosban ott volt az amerikai Dream Team kosarasai is. Addig azt hittem, magas, nagy ember vagyok a magam százhúsz kilójával, de ők is százharmincat nyomhattak, mikor találkoztam velük. Szöulban én voltam a zászlóvivő a megnyitón, amire rá is fizettem, mert már egy hónappal korábban kiutaztunk, és nekem ez nagyon hosszú volt. Nem is sikerült olyat dobnom, mint amit akartam.
Amellett, hogy a férfi diszkoszvetés első világbajnoka, az is a nevéhez fűződik, hogy először dobta túl a hetven métert, mégpedig 1983-ban, 1985-ben a világranglistát is vezette. Tehát van mivel büszkélkednie. Hol szokta ezt emlegetni?
Mindenhol, ahova megyek, és érdekli az embereket. Járunk beszélgetésekre, időnként a tévébe is, emlékezetes versenyek évfordulóin szoktunk találkozni versenytársainkkal. Két éve szerveztem találkozót az atlétáknak a prágai Eb emlékére, nyolcvanöten összejöttünk. Először Helsinki harmincéves jubileuma lakalmából találkoztunk. Van rá igény a volt sportolók között, csak a szövetség nem ad rá egy fillért se. Őket a múlt nem érdekli. Szlovákiában jobb a helyzet, mert ott legalább van Hírességek Csarnoka.
Családjával Prágában él. Évekkel ezelőtt, mikor felhívtam éppen az állatkertben volt Olinka lányával. Mostanában hova szoktak együtt elmenni?
Lányom azóta anyuka lett, én meg nagypapa. Sofie unokám egyéves. Egyelőre a koronavírus miatt nem járunk sehova. Legfeljebb kimegyek a kertbe, vagy a családi házunk udvarára. Amúgy előtte, még kiskorában, Olinkát a nyakamba ültettem, és mentünk versenyeket nézni. Remélem, ezt az unokámmal is megismételhetem.
Versenyzői pályafutása után sok mindent átélt. Doppingvádak is érték. Ezt hogyan zárta le magában?
2006-ban jöttek Jablonecből, és becsalogattak a politikába. És akkor az ellenlábasok kitaláltak valamit, azt állították, hogy engem versenyzőként doppingvétségen értek. Olyan papírt húztak elő, ami nem lehetett rendben. Azt állították, 1987-ben elkaptak a doppingellenőrök. Én azonban abban az időpontban, amit felhoztak éppen a világbajnokságon voltam Rómában. Hetedik lettem, és minden rendben volt a vizsgálaton. Valaki meg kitalálta, hogy engem itthon kaptak el. Hogyan kaphattak el itthon, mikor én akkor a vb-n voltam. Az az újságíró, aki ezzel előjött, nem tudott a felvetésemmel mit kezdeni. Mondtam neki, mutassa meg az eredeti jelentést, de az nem tudta megmutatni, mert nem volt neki ilyen irata. Azóta nincs semmi, mert rosszul találkák ki az egészet. Talán megrendelésre készült, nem tudom. A nyolcvanas években minden gond nélkül járhattam a világba, volt olyan év, amikor huszonhétszer indultam külföldi versenyen, s abból huszonötször estem át doppingvizsgálaton. A skandináv államokban még önként is mentünk az ellenőrzésre, mert tudtuk, hogy adnak sört, és jót ihatunk belőle. De manapság már nem így van.
A doppingvádak időszaka összefüggött a politikával, mert abba is belekóstolt. Volt értelme?
Megtudtam, a politika nem fair play. Ahova mentem, mindenhol azt közölték, nem leszel jó politikus, mert nem tudsz hazudni. Habár tudod, hogy azt nem lehet végrehajtani, mégis ígérgetni kell az embereknek. De nem ígérgethetek, ha nem tudom, hogy úgy lesz-e, mondtam. Erre az volt a válasz, hogy ez a politikában nem megy. Csak a politika küszöbére léptem, de nekem az elég volt. Azóta nincs hozzá semmi közöm.
Hogyan telnek a hétköznapjai?
Hétfőtől péntekig munkába járok, kedden és pénteken hamarabb végzek, hogy a ház körül is dolgozhassak. A hétvégén elmegyek a közeli nyaralónkba. És így eltelnek a napok. Közben bejön egy-egy beszélgetés, vagy elmegyek a cseh olimpiai klubba, ahol vezetőségi tag vagyok. A Duklában is rendezünk sportnapokat. Ha szabadon van, kimegyek sétálni az unokámmal. Ő az én agytisztítóm.
A koronavírus Csehországban is szedi az áldozatait. Miben korlátozza Bugár Imrét?
Csak abban, hogy nem szabad kijárni, szájmaszkban megyek munkába és haza. Csupán a kertben lehet sétálni. Már javában kellene tartani az olimpiai felkészülésnek, de nincs hol edzeni, sportolni versenyzőinknek. Mindenhol bezárják a pályákat, és sorra jönnek haza sportolóink a karanténba. Az a baj, hogy nem találkozhatunk az ebédlőben, nem lehet ünnepelni, nem lehet semmit együtt csinálni. Otthon kell lenni, és vigyázni magunkra. Nagyon veszélyes, korunknál fogva meg duplán.
Csallóközkürt hogyan él az emlékeiben?
Már nem voltam otthon három éve, nincs arra utam. De megmarad az emlékeimben, mert a szülőfaluját nem szabadna az embernek elfelejtenie.
Az interjú rövidített változata 2020. április 14-én jelent meg az Új Szóban
Ki Bugár Imre?
Bugár Imre a férfi diszkoszvetés első világbajnoka (1983. Helsinki), olimpiai ezüstérmes (1980, Moszkva), Európa-bajnok (1982, Athén). Háromszoros olimpikon. Pályafutása legnagyobb formájában nem utazhatott ki a Los Angeles-i olimpiára (1984), mert az akkori szovjetbarát szocialista országok többsége – köztük Csehszlovákia is – bojkottálta a játékokat. Cseh(szlovák) csúcstartó: 71,26 m (San Jose, 1985. május 25.). Csallóközkürtről származik, 1974 óta Prágában él, 1995-ben negyvenévesen vonult vissza. Azóta a prágai Dukla sportklub nemzetközi osztályán dolgozik.
Írta: J. Mészáros Károly