Kitalált történetek is léteznek, ez is közéjük tartozik, de annak idején – 2007. márciusában – nagy port kavart. Lengyelországi sztori, ami az érintettek idegeit is felborzolta. Lérant Péter (szül. 1977) gyakori klubcserével teli labdarúgó pályafutása egyik állomásán, Plockban csapata 1:0-ra elvesztette hazai pályán a Kielce elleni bajnokit, s egy lengyel sportportál tudni vélte, hogy a mérkőzés után az öltözőben csapattársai megfenyegették a komáromi fiút, hogy agyoncsapják, de mielőtt bántották volna, közbelépett Bogdan Pisz, a csapat másodedzője. A hír futótűzszerűen terjedt a cseh és a szlovák médiában. Cseh fonala azért volt érdekes, hogy a Plockot akkor Josef Csaplár edzette, és öt cseh játékos volt a keretben.

Mi történt a pályán?
A bajnoki 12. percében a vendég Kowalczik meglódult a bal oldalon, védője mellett beívelt az ötösre, ahol a labda átszállt Lérant feje fölött, és a berobbanó Rabak a hálóba fejelte. Ez döntötte el a mérkőzés sorsát, s a helyzetet fokozta, hogy a Plock éppen sereghajtó volt a bajnokságban.

A játékost sokkolta a hír
„Semmi ilyesmi nem történt – reagált a sokkoló hír hallatán a Šport napilapnak Lérant Péter, aki hozzáfűzte. – Előfordul, hogy valaki hibát követ el a pályán. De hogy mindent én okoztam volna? És hogy valaki valakiről olyasmit terjesszen, hogy a hibájáért valaki agyon akarta csapni? Igen, benne voltam a gólban, mert a játékosom adta. De az ötösről fejelt, annak a labdának a kapusénak kellett volna lennie.”

Csaplár dühös lett
Mikor a lap munkatársa rákérdezett Josef Csaplárnál az állítólagos öltözői nézetletérésre, a cseh vezetőedző nagyon feldühödött. „Ez badarság! A vereségnek sok oka van. Lérant kivette a részét a gólból, az vitathatatlan, a játékos mellett kellett volna állnia. De nincs ebben egyedül. Mondtam a kapusomnak, hogy a labdáért kellett volna mennie. Más is közrejátszott a vereségben. A bíró nem ismert el egy szabályos gólunkat, ahogy a lengyel lapok is megírták, és a második félidőben kimaradt három százszázalékos helyzetünk... Olyan butasághoz, hogy meg akarták verni Lérantot, nem szólok hozzá. Idióta, aki ezt megírta, és ezt komolyan állítom, csak írja meg. És aki átvette a hírt, és nem győződött meg a hitelességéről, az egy további idióta.”

Ki Lérant Péter?
A komáromi születésű Lérant Péter (szül: 1977) igazi vándormadár volt játékos pályafutása alatt. Több országban futballozott. Volt játékosa a komáromi KFC-nek, a DAC-nak, a Bayer Leverkusennek, a Panioniosz Athénnek (vendégjátékon), az FC Luzernnek (vendégjátékon), a bécsi Austriának, a GAK Graznak (vendégjátékon), az Újpestnek, a Villachnak, az NK Rijekának, a Wisla Plocknak, az ND Goricának, a Minyor Perniknek, majd idehaza fejezte be (KFC Komárno, Marcelová, Topoľníky). Azóta edzősködik, volt Komáromban és Nagymegyeren, az élvonalban pedig a szeredi és a nyitrai gárdát vezette.