Negyedszázados jubileumát ünnepli a Tőkési Kupa díjugratóverseny. A Czajlik-rancson 2018. július 29-én volt a huszonötödik felvonása. Honlapunk egyedülálló kalandot kínál a kupa múltjába. Nézze velünk végig, kik győztek eddig Dunatőkésen.
Előszó a krónikasorokhoz
Három számmal indult a közönségvonzó lovasverseny, melynek hátterében a dunatőkési Czajlik Jenő és neje, Katalin lószeretete állt. Később gyerekeik is belenőttek ebbe a világba. Napjainkban korszerű Czajlik-rancs várja vendégeit a Kis-Duna partján. És az évközi versenyek közben a versenyek versenye, a harmadik évtizedében járó díjugrató Tőkési Kupa. Sajátossága, hogy legtöbbször három versenyszámban versenyeznek a lovasok a díjakért az akadályok fölött. Az eddigi 24 kiírás során csak ötször (1995, 1996, 1997, 1998, 2005) fordult elő, hogy csak két versenyszám volt műsoron. 2014-ben, 2015-ben és 2017-ben már négy, mert a kezdő lovasoknak is teret adtak a 100 cm-es akadályok fölött. 2016-ban először és eddig utoljára volt kétnapos a kupaverseny.
Egyébként egyik évben sem hiányozhat a műsorból az Abanderáda Díja (110 cm-es akadályok fölött). Abanderáda volt a Czajlik család első lovának a neve. Ugyancsak mindig a versenykínálatban szerepel a Tőkési Kupa (120 cm-es akadályverseny) és a magasugrási viadal, melyben a lovas lovával egy alapmagasságot teljesít, majd a megemelt magasságokkal viaskodik. Az győz, aki magasabb akadályt visz át. Legtöbbször mini-maxi néven fut a verseny, lebonyolítási módja azonban változó.
A Czajlik családtól honlapunk 2015-ben megkapta a nemzetközi verseny eddigi dobogósainak listáját. Azóta már újabb kiírásokkal gazdagodott, s elektronikus formában csak nálunk olvasható. Kalandozzon velünk a kupa történetébe.
1. kiírás (1994)
Dunatőkés polgármesterének díja (Z): 1. Marian Midelka (Kometa hátán) – Slávia VŠP Nitra, 2. Viliam Naštický (Teplá) – Slávia SOUP Šaľa, 3. Miriam Potocká (Kalif) – Zámocký klub Hlohovec
Abanderáda Andi Díja (ZL): 1. Marian Midelka (Savana) – Slávia VŠP Nitra, 2. Marian Midelka (Kometa) – Slávia VŠP Nitra, 3. Roman Mladý (Baletka) – Slávia SOUP Šaľa
Tőkési Kupa (L): 1. Roman Mladý (Baletka) – Slávia SOUP Šaľa, 2. Pavol Dúbravský (ALL Tiger) – Dynamo Šamorín, 3. Zdeno Šťastný (Nanga) – Slávia SOUP Šaľa)
2. kiírás (1995)
Abanderáda Andi Díja (ZL): 1. Viliam Naštický (Bankár) – Slávia SOUP Šaľa, 2. Viliam Naštický (Peter) – Slávia SOUP Šaľa, 3. Juraj Poláš (Duet) – Žižka Bratislava
Tőkési Kupa (L): 1. Pavol Dúbravský (ALL Tiger) – Dynamo Šamorín, 2. Rastislav Noskovič (Čiko) – Slávia STU Bratislava, 3. Juraj Poláš (Duet) – Žižka Bratislava
3. kiírás (1996)
Abanderáda Andi Díja (ZL): 1. Juraj Hanulay (Ford) – Slovan Bratislava, 2. Peter Hayden (Rival Uni) – Ekon Bratislava, 3. Juraj Hanulay (Le Cordial) – Slovan Bratislava
Tőkési Kupa (L): 1. Roman Mladý (Nora) – SOUP Šaľa, 2. František Pál (Karneval) – Slávia Bratislava, 3. Peter Hayden (Rival Uni) – Ekon Bratislava
4. kiírás (1997)
Nincs megnevezve a verseny: 1. Juraj Bero (Fabricio) – PD Trenčín Soblahov, 2. Petra Havlovičová (Korzika) – JK DS Bratislava, 3. Marko Halo (Karát) – SPU Nitra
Tőkési Kupa (L): 1. Jana Sláviková (Rebelant) – Háje Bratislava, 2. Kamil Benčič (Lopezka) – KMD Šamorín, 3. Juraj Hanulay (Winerwald) – Háje Bratislava
5. kiírás (1998)
Tőkési Kupa (L): 1. Roman Mladý (Nova) – SOUP Šaľa, 2. Roman Mladý (Jantár) – SOUP Šaľa, 3. Jana Oršuliaková (Viesulis) – TJ Žižka Bratislava
Abanderáda Díja (Mini maxi): 1. Roman Mladý (Jantár) – SOUP Šaľa, 170 cm, 2. František Pál (Gazel) – Tenzona STU Bratislava, 3. František Pál (Tiger) – Tenzoma STU Bratislava
6. kiírás (1999)
Abanderáda Díja (ZL): 1. Jana Oršuliaková (Viesulis) – TJ Žižka Bratislava, 2. J. Sláviková (Ida) – Slovan Bratislava, 3. Pavol Dúbravský (fiatalabb Izumud) – Regent Šamorín
Tőkési Kupa (L): 1. J. Krčulanský (Arko) – Goščík Nitra, 2. Pavol Dúbravský (fiatalabb Izumud) – Regent Šamorín, 3. Iveta Boórová (Reskátor) – Boór Bernolákovo
Polgármesteri-díj (Mini maxi): 1. Iveta Boórová (Reskátor) – Boór Bernolákovo, 2. K. Tichá (Quen Ellen) – Žižka Bratislava, 3–4. P. Šťastný (Olava) – Ouzkych Bratislava és Z. Šťastný (Dublin) – Ouzkych Bratislava
7. kiírás (2000)
Abanderáda Díja (ZL): 1. František Pál (Claudio) – Tenzoma Bratislava, 2. František Pál (Karneval) – Tenzoma Bratislava, 3. H. Mock (Zaira) – Marckamp Bratislava
Tőkési Kupa (L): 1. H. Mock (Quido) – Marckamp Bratisalava, 2. Pavol Dúbravský (Izumud) – Regent Šamorín, 3. Roman Mladý (Seňor) – SOUP Šaľa
Polgármesteri-díj (Mini maxi): 1. František Pál (Claudio) – Tenzoma Bratislava, 2. Iveta Boórová (Reskátor) – Boór Bernolákovo, 3. H. Mock (Zaira) – Marckamp Bratislava
8. kiírás (2001)
Abanderáda Díja (ZL): 1. J. Kriviansky (Stely) – Ippico Bratislava, 2. Roman Mladý (Suchár) – SOUP Šaľa, 3. ifj. Pavol Dúbravský (Zakat) – Regent Šanorín
Tőkési Kupa (L): 1. Ivan Rydzi (Anita) – Libach IMI, 2. ifj. Pavol Dúbravský (Gravenko) – Regent Šamorín, 3. Andrej Hollý (Ginka) – SOUP Šaľa
Polgármesteri-díj (Mini maxi): 1. P. Ňurc (Nogel) – Cavallo Bratislava, 2. Iveta Boórová (Reskator) – Boór Bernolákovo, 3. Ivan Rydzi (Anita) – Limbach IMI
9. kiírás (2002)
Abanderáda Díja (ZL): 1. Karol Bartos (Nois) – JK Bernolákovo, 2. Dagmar Humlová (Levinsky) – Hyppoclub Bratislava, 3. Pavol Dúbravský (Celantano) BHL Bratislava
Tőkési Kupa (L): 1. Marián Sýkora (Grand Evita) – JK Dobrovolná Levice, 2. Roman Mladý (Nikara) – SOUP Šaľa, 3. Iveta Boórová (Reskator) – JK Bernolákovo
Polgármesteri-díj (Mini maxi): 1. Iveta Boórová (Reskator) – JK Bernolákovo, 2. Eva Fabiánová (Viesulis) – Grécka relt. Trnava, 3. Henry Moeka (Komuš) – Žižka Bratislava
10. kiírás (2003)
Abanderáda Díja (ZL): 1. Peter Baričič (Grand Evita) – JK Motešice, 2. Pavol Ivanek (Paris) – Ivanek Team Skalica, 3. Jarmila Skautová (Rotwals) – JK Alexandria Bratislava
Tőkési Kupa (L): 1. Marián Sýkora (Granada) – JK Motešice, 2. Grunner Gábor (Jósnő) – Lajta Hanság Rt., 3. Robert Pál (Dabler) – Slávia STU Bratislava
Polgármesteri-díj (Mini maxi): 1-2. Marián Sýkora (Granada) – JK Motešice és Robert Pál (Locadero) – Slávia STU Bratislava, 3-4. (csak az egyik helyezett neve szerepel a listán): Grunner Gábor (Panama) – Lajta Hanság Rt.
11. kiírás (2004)
Abanderáda Díja (ZL): 1. Silvia Sotniková (Ovin) – Žižka Bratislava, 2. Juraj Krviansky (Lonca Ra) –. JK Ulan Bratislava, 3. Patrik Čutka (Jarinka) – JK Jen Polomk
Tőkési Kupa (L): 1. Marián Sýkora (Ruleta) – TC Contact Nové Mesto nad Váhom, 2. Andrej Hollý (Questor) – AMG Hollý Šaľa, 3. Ivan Rydzi (Falco) – IMI Limbach
Akadályugratás: 1-2. Iveta Boórová (Reskator) – Boór Bernolákovo és Andrej Hollý (Questor) – AMG Hollý Šaľa, 3. Miroslav Matuška (Alf) – NŽ Topoľčianky
12. kiírás (2005)
Abanderáda Díja (ZL): 1. Igor Šulek (Antik) – JŠ Topoľčiakny, 2. František Pál (Colbert) – Tenzoma Bratislava, 3. Oľga Michalková (Festina) – ORTV Nitra
Akadályugratás: 1. Andrej Hollý (Questor) – AMG Hollý Šaľa, 2-4. Denisa Polčíková (Kredit Reon) – Piešťany, Igor Šulek (Grifin) – JŠ Topoľčianky és Miroslav Matuška (Nubira) – NŽ Topoľčianky
13. kiírás (2006)
Abanderáda Díja (ZL): 1. Roman Mladý (Haidi) – SOUP Šaľa, 2. Robert Pál (Stagrano) – RSP Team Bratislava, 3. Zuzana Soutniková (Orom) – Žižka Bratislava
Tőkési Kupa (L): 1. Igor Šulek (Grifin) – JŠ Topoľčianky, 2. Robert Pál (Forever girl) – RSP Team Bratislava, 3. Andrej Hollý (Questor) – AMG Hollý Šaľa
Polgármesteri-díj (Mini maxi): 1. Františk Pál (Charlatan) – Tenzoma Bratislava, 2. Františk Pál (Constance) – Tenzoma Bratislava, 3. Andrej Hollý (Questor) – AMG Hollý Šaľa
14. kiírás (2007)
Abanderáda Díja (ZL): 1. Igor Šulek (Grifin) – JŠ Topoľčianky, 2. Tomáš Kuchár (Luda) – NŽ Topoľčianky, 3. Brigita Mazsárová (Ramazotti) – ZCHKS Topoľčianky
Tőkési Kupa (L): 1. Jana Válečková (Antik) – JŠ Topoľčianky, 2. Andrej Hollý (Cappela) – NŽ Topoľčianky, 3. Iveta Boórová (Reskátor) – JŠ Bernolákovo
Polgármesteri-díj (Mini maxi): 1. Iveta Boórová (Reskátor) – JŠ Bernolákovo, 2. Jozef Wild (Orimein) – CJŠ Bernolákovo, 3. Andrej Hollý (Questor) – AMG Hollý
15. kiírás (2008)
Versenyigazgatói-díj (Mini maxi): 1. František Pál (Colbert) – Tenzoma Bratislava, 2. Szentirmai Péter (Othello) – Ácsi Gazda Kör, 3. Tóth Péter (Rózsa) – Canton lovas klub Máriakálnok
Tőkési Kupa (120 cm): 1. Szentirmai Péter (Othello) – Ácsi Gazda Kör, 2. Pirik József (Kenes) – Pirikfarm Győr, 3. Tóth Péter (Zsenóbia) – Canton lovas klub Máriakálnok
Mini – maxi (130 cm) EX-EQUO – 180 cm: 1-3.. Monika Štangelová (Génio) – KMD Šamorín, Pirik József (Kenes) – Pirik farm Győr és Andrej Hollý (Chorche) – AMG Hollý Šaľa
16. kiírás (2009)
ZL – Abanderáda Díja (110 cm): 1. Nagy Rita (Leona) – Andau Reitstall, 2. ifj. Czajlik Jenő (Beky) – JK Czajlik-ranch, 3. Júlia Virágová (Megy) – JK Kubiš
L – Tőkési Kupa (120 cm): 1. Béni Lilla (Wictoria) – Pirik-farm Győr, 2. Patrik Schramka (Dalibor) – Ekocenter Bratislava, 3. Révész Ágnes (Niké) – Sóshegyi lovasklub
Versenyigazgatói-díj (Mini maxi): 1. Béni Dániel (Regale Ragatta) – Pirik-farm Győr, 2. Denisa Polčíková (Credit) – JK Orlando Piešťany, 3. Tomáš Kuchár (Chorche) – AMG Hollý Šaľa
17. kiírás (2010)
ZL – Abanderáda Díja (110 cm): 1. Révész Ágnes (Nike) – Lovasakadémia SC, Esztergom, 2. Mayer Zoltán (Aramis) – Sóshegyi Lovasklub, 3. Marián Sýkora (Kométa 4) – Matušice Sýkora
L – Tőkési Kupa (120 cm): 1. Barbora Sokolová (Granda) – Topoľčianky JŠ, 2. Révész Ágnes (Nike) – Lovasakadémia SC, Esztergom, 3, Pirik József (Kenez) Pirik-farm Győr
Versenyigazgatói-díj (Mini maxi): 1. Mráz Tamás (Londanus) – Prosper Lovasklub Esztergom, 2. Tomáš Kuchár (Sundaj) – Slávia Bratislava, 3. Igor Šulek (Candy) – Topoľčianky JŠ
18. kiírás (2011)
ZL – Abanderáda Díja (110 cm): 1. Denisa Polčíková (Kredit) – Orlando Piešťany, 2. Révész Ágnes (Nike) – Kaposvári Lovasakadémia, 3. Juhos Nóra (Highlight) – Pirk-farm Győr
L – Tőkési Kupa (120 cm): 1. František Pál (Salvatore) – Terizona Bratislava, 2. Yanina Haranina (Levistos) – Pozana Detva, 3. Sárffy Gábor (Jessica) Soproni Lovasklub
Versenyigazgatói-díj (Mini maxi): 1. Yanina Haranina (Simplex) – Pozana Detva, 2. Yanina Haranina (Rómeo) – Pozana Detva, 3. Yanina Haranina (Levistos) – Pozana Detva
19. kiírás (2012)
ZL – Abanderáda Díja: 1. Daniel Sýkora (Kométa 4) – Motešice Sýkora, 2. Kristína Stowasserová (Roxanna) – JŠ Zálesie, 3. Michal Žák (Nastasja) – JS Polet Trebostovo
L – őkési Kupa: 1. Pirk József (Starlet) – Pirk Lovasfarm Győr, 2. Kajtár Ákos (Ócskás) – Soproni LK, 3. Yanina Haranina (Romeo) – Pozana Detva
Versenyigazgatói-díj (Mini maxi): 1. Yanina Haranina (Romeo) – Pozana Detva, 2. Peredi Szabolcs (Betty) – Lajmi LF Győr, 3. Peter Kopecký (Satan de Rolex) – JŠ Zálesie
20. kiírás (2013)
ZL – Abanderáda Díja: 1. Hegedűs Kristóf (Papaja) – Czajlik-ranch, 2. Daniel Sýkora (Kométa 4) – JK Severný vietor Považany, 3. Peredi Szabolcs (Betty) – Lajmi LF Győr
L – Tőkési Kupa: 1. Szentirmai Péter (Starlett) – Czajlik-ranch, 2. František Pál (Tiil VR) – Šamorín KMD, 3. Michaela Šatarová (Romeo) – JK Pozana Detva
Puissance-magasugrás: 1. Hegedűs Kristóf (Cantona R) – Czajlik-ranch, 2. František Pál (Till VR) – Šamorín RMD, 3. Peredi Szabolcs (Betty) – Lajmi LF Győr
21. kiírás (2014)
Akadályverseny (100 cm, 8 induló): 1. Monika Komosná (Zidanee) – Czajlik-rancs, 2. Zuzana Magdinová (Hilary2) – Slávia SOUP Šaľa, 3. Alena Baracková (Pirueta) Briecky M Club)
Abanderáda Díja (ZL, 110 cm, 25): 1. Juhos Fülöp (Starlet) – Czajlik-rancs, 2. Hegedűs Kristóf (Emperor) – Czajlik-rancs, 3. Michal Žák (Nastasia) – Trebostovo Polet JS
Tőkési Kupa (L, 120 cm, 18): 1. Juhos Fülöp (Starlet) – Czajlik-rancs, 2. Štefan Bajcík (Hektor 2) – Motešice Bajcík, 3. Peredi Szabolcs (Betty) – Lajmi LF Győr
Puissance-magasugrás (5): 1. Michal Žák (Simplex) – Trebostovo Polet JS, 2–4. Hegedűs Kristóf (Cantona R) – Czajlik-rancs, Hegedűs Kristóf (Liam) – Aput SE és Peter Nurc (Ceri-Ann DH Z) – Cavallo Bratislava
22. kiírás (2015)
Akadályverseny (100 cm, 20 induló): 1. Petrényi Ákos (Ispán) – magyarországi 57,92 (0 hibapont), 2. Rigó Gergő (Athéne) – magyarországi 62,05 (0), 3. Agáta Bajčíková (Hektor 2) – Motešice Bajčík 64,95 (0), ...6. Alföldy Lilla (Vesna) – Czajlik-rancs 68,44 (0)
Abanderáda Díja (ZL, 110 cm, 33): 1. Juhos Fülöp (Starlet) – Czajlik-rancs 54,18 (0 hibapont), 2. Peter Kopecký (Diafar Else) – Zálesie JŠ 55,38 (0), 3. Michal Žák (Acona) – JK Academy Vrútky 57,19 (0), 4. Juhos Zoltán (High Light) – Czajlik-rancs 57,73 (0), 5. Juhos Fülöp (Lugano) – Czajlik-rancs 59,02 (0)
Tőkési Kupa (L, 120 cm, 26): 1. Maszlag Ilona (Carneval) – balatonkenesei 58,02 (0 hibapont), 2. Peredi Szabolcs (Deleila) – magyarországi 58,28, 3. Németh Georgína (Stella) – magyarországi 61,82 (0)
Mini Maxi (6): 1. Štefan Bajčík (Sirius 5) – Motešice Bajčík 150 cm, 2. Peredi Szabolcs (Quintana) – Dunakiliti 130 cm, 3–5. Alena Baracková (Coltplay SZ) – JK Aurum Komárno 110 cm, Mayer Zoltán (Antonelli) – magyarországi 110 cm és Andrej Nosek (Mefisto) – JK Alberi Pezinok 110 cm.
23. kiírás (2016 – kétnapos volt)
Akadályverseny (80 cm, 15 induló): 1. Mia Pavkovičová (Gabika) – KŠJ Leopoldov) 0 hibapont/72,47 (-1,53).
Summer Grass Series (gyerekek, 100 cm, 30), 1. forduló: 1. Róbert Pál (Michael Fax) – Czajlik-rancs Dunajský Klátov 0/53,37, 0/20,01.
Abanderáda Díja (22): 1. Egervári Attila (River Side) – magyarországi 0/57,04, 2. Róbert Pál (Michael Fax) 0/57,12.
Horse TV Díja (fokozaton akadályemelkedés 125 cm-ig, 9): 1. Róbert Pál (Stanley Boy) – Czajlik-rancs Dunajský Klátov 48/56,85.
Akadályverseny (80 cm, 10): 1. Katarína Višňovská (Casper) – Pegasus Monarch Šamorín 0/71,60 (-0,40), …4. Alföldy Lilla (Vesna) – Czajlik-rancs Dunajský Klátov 0/67,08 (-4,92).
Summer Grass Series (gyerekek, 100 cm, 19), 2. forduló: 1. Róbert Pál (Michael Fax) – Czajlik-rancs Dunajský Klátov 0/64,59, 0/27,21.
Abanderáda Díja (22): 1. Egervári Attila (Cimbalom) – magyarországi 0/56,68, 3. Róbert Pál (Michael Fax) – Czajlik-rancs Dunajský Klátov 0/63,08.
Summer Grass Series (juniorok, 125 cm, 10), 1. forduló: 1. Róbert Pál (Wibert M) – Czajlik-rancs Dunajský Klátov 0/91,24, 0/33,12, 3. Róbert Pál (Cantona R) – Czajlik-rancs Dunajský Klátov 0/89,66, 4/35,14.
Mini Maxi (120 cm, 3): 1. Egervári Attila (Cimbalom) – magyarországi, 3. Róbert Pál (Cantona R) – Czajlik-rancs Dunajský Klátov.
24. kiírás (2017)
100 cm magas akadályok fölött (21 induló): 1. Alföldy Lilla (Cantona R, JK Czajlik-ranch) 0/59,70 és 0/34,03, 2. Alföldy Lilla (Ramazotti) 0/58,23 és 0/34,46, 3. Monika Meidlinger (Meidlingers Fantstico, JK Rozálka Pezinok) 0/52,25 ás 0/38,46.
Abanderáda Díja (ZL, 110 cm, 29): 1. Hegedűs Kristóf (Emperor M) 0/59,09, 2. Nagy Erika (Astrid, mindketten magyarországiak) 0/61,78, 3. Sarah Vrabčeková (Gama, KŠJ Leopoldov) 0/62,15.
Tőkési Kupa (L, 120 cm, 13): 1. Pavlína Číková (Bojak DL, JK Rozálka Pezinok) 0/72,03 és 0/39,62, 2. Viliam Naštický (Sabrina, ŠK Divoká Voda Bratislava) 0/71,53 és 0/41,28, 3. Igor Šulek (Sunshine, Ranch Palomino Bohunice) 0/73,64 és 4/38,53.
Mini-maxi (7). 1. Martin Maivald (Sarah, TJ žrebčín Motešice), 2. Balogh Dániel (Tangó), 3. Nagy Erika (Astrid, mindketten magyarországiak).
25. kiírás (2018)
100 cm magas akadályok fölött (21 induló): 1. Nyúl Georgina (Sommers By) 0/57,31 és 0/31,60, 2. Sánta Imola (Costa Rica Ronin Drogida, mindketten magyarországiak) 0/60,13 és 0/33,34, 3. Sarah Vrabčeková (Gama, JK Považany) 0/59,10 és 0/33,54.
Abanderáda Díja (ZL, 110 cm, 25): 1. František Pál (Chandler, Riders and Dreams Bratislava) 0/51,96, 2. Balogh Dániel (Leonardo Di Cabrio) 0/56,54, 3. Tóth Ninetta (Plakton, mindketten magyarországiak) 0/56,98.
Tőkési Kupa (L, 125 cm, 9): 1. Pavlína Číková (SR Cassiaz, JK Rozálka Pezinok) 0/79,46, 2. Natália Muthová (Fokert Flight, JŠ Považany) 4/79,56, 3. Balogh Dániel (Leonardo Di Cabrio, magyarországi) 6/97,20.
Mini-maxi (5): 1–2. Horváth Gábor (Casimir P) 180 cm és Balogh Dániel (Tangó, mindketten magyarországiak) 180 cm, 3. Pavlina Číková (SR Cassiaz, JK Rozálka Pezinok) 170 cm.