Lelkes Júlia (szül. 1972) évtizedek óta kulcsszereplő a somorjai női kosárlabda háttérmunkájában. Azért szorgoskodik, hogy minden zökkenőmentesen menjen a klubéletben, a mérkőzéseken. A történések technikai részlegét felügyeli, immár negyedszázada vezeti. Nem csoda, hogy az egykori játékos lányai is sorra a palánkok alatt találták magukat. A 60 éves csallóközi kosarasbástya hétköznapjaiba kalauzol bennünket az alábbi interjúban.

Hány éve ragadta hatalmába a kosarak világa?
Kicsit később kezdtem kosarazni, mint a többiek. Akkor még megvolt szabva az alsó korhatár a korosztályokban, így én a pozsonyi Lokomotívában kezdtem, mert nálunk nem volt olyan csapat, amibe a koromnál fogva belekerülhettem volna.

A vasutascsapatban játszott először. Mikor került vissza Somorjára?
Kicsiként Nagy Ferenc edzőnél kezdtem a pályafutásomat.

Hány éves volt akkor?
Harmadikos-negyedikes vagy ötödikes lehettem.

Először játszott a klubban, aztán mást vállalt. Együttvéve ez mennyi időt tett ki?
Kilenc évesen kezdtem kosarazni. Túl a húszon azonban ínszalagszakadásom volt a térdemben, és úgy döntöttem, hogy nem akarok plasztikát, s ezáltal befejeztem az aktív játékot, ami közel tizenöt évig tartott.

Mi következett a korai visszavonulás után?
Gyesen voltam, megszületett a három lányom. Nagypapájuk, Kovács László volt akkoriban a bemondó a kosárlabda-mérkőzéseken. Előtte elment értük az óvodába, iskolába, aztán magával vitte a kislányokat a sportcsarnokba, ahol a szünetben labdáztak, míg nem mentem értük. Esetemben jó pár év kiesett, akkor csak a papa vitte oda a gyerekeket, annyi volt a kötödésünk a klubhoz. S mikor a lányok elkezdtek kosarazni, besegítettem technikai vezetőként, és az egyik korosztályban rövid ideig edző is voltam.

Tehát tizenöt év játék után néhány esztendős kiesés következett, s mikor a lányai is kosarak alá találtak, újra visszatért…
Ha kellett, az edzést is levezettem a kicsiknél. Aki kosarazott, van némi tapasztalata az edzésmunkában. Olyan is előfordult a későbbi válogatott, Orosz Szabina csoportjával, hogy teleraktam gyerekekkel a mikrobuszt, elvittem őket, és le is edzősködtem a barátságos meccsüket. Volt, amikor meg magyarországi tornára is elküldtek a lányokkal.

Amikor szükséges, a mikrofont is kezébe veszi a Samaria Sportközpontban

Mióta technikai vezető a klubban?
Huszonöt éve.

Mi a dolga?
Mindig a háttérben vagyok, szervezem az utat, kapcsolatban vagyok a csapattal, de legtöbbször valamelyik olyan szülő utazott ki a lányokkal a mérkőzésre, akinek a gyereke is játszott. Én ritkán mentem. Mióta elektronikus lett a kapcsolattartás a szövetséggel és a klubok között, azóta nekem kell a meccseket bejelentenem, és én csinálom meg a regisztrációt is. Koordináló szerepem van.

Az elektronikus jegyzőkönyv elkészítése is a feladatai közé tartozik?
Nem. Az a bírók segítőire hárul. Az én dolgom az, hogy ott legyenek minden mérkőzésen.

A technikai vezető az asztalnál ülők fölöttese?
Amíg kézzel készült a jegyzőkönyv, a legmagasabb osztályú, vagyis extraligás mérkőzéseken évekig én írtam. Nem nagyon akarta más elvállalni. Most már a fiatalok közreműködnek, gyorsabb a reflexük, és egy kis hozzáértéssel elvégzik a dolgukat. Ebben a tevékenységben nincs vezető. Az asztalnál ülnek a segédbírók, akik erre a munkára képzett emberek. A játékvezetők a pályán vannak, ők meg azért felelnek, hogy pontosan készüljön a jegyzőkönyv, figyelmeztetik a bírókat a nyilvántartási rendellenességekre. Végig együtt kell működniük a bírókkal, a hozzájárulni a mérkőzés szabályszerű lefolyásához.

Ön is a segédbírók között szokott ülni?
Általában igen, mert ha felüti a fejét valamilyen gond, akkor rögtön elhangzik: „majd a Juli megoldja”. Állatorvosi végzettségem van, de valamikor számítástechnikát is tanultam a gimnáziumban. Ha kell, villamosmérnők férjem is besegít.

Újbóli szerepvállalása összefügg azzal, hogy lányai kosaraztak?
Valamikor azzal kezdődött, hogy a lányok mellett voltam, s most meg már azt tartom fontosnak, hogy minél több gyerek mozogjon. És legyen meg az a tapasztalata, hogy a vereségből fel kell állni, sőt abból tanulni kell. Aki valamilyen szinten sportolt, annak könnyebb, mert az első kudarc után nem azt gondolja, hogy összedől a világ.

Tehát a klub technikai vezetőjeként koordinál…
Mindegyik csapatnál már van technikai vezető, mindent nem győznék. Mert munka mellett végzem. Elkelne egy ilyen ember a klubban, aki teljes munkakörben csak ezzel foglalkozna. De nálunk az a helyzet, hogy mindenki munka mellett vagy nyugdíjasként teszi a dolgát. Ez nem egy profi klub.

Ha jól számolok, a hatvan évnek a felét végigélte a klubban. Mit jelent ön számára a somorjai kosárlabda?
Már fiatal koromban sokat adott. Megtanultam a kitartást, kialakult a mozgásigényem. Amikor hosszú idő után elkezdtem Pilatesre járni, azt mondták, hogy azért van mire emlékezniük az izmoknak. A szüleimtől megtanultam, hogy a háttérmunkára nem mindig akadnak olyan emberek, akik lelkesen csinálják. Én szívesen beszállok a közhasznú dolgokba, s amit a klubban végzek, azt is annak tartom.

Azt hogyan könyvelte el magában, hogy megérte a hatvanat a somorjai kosárlabda?
Örülök annak, hogy sikerült az ünnepség, nagyon sok segítővel jött össze. Vannak a klubban oszlopos tagok, akik már régen működnek, és hála Istennek, mindig akadnak olyanok, akik hozzáteszik a magukét. Általában azok a szülők segítenek, akiknek a gyereke kosarazik, de azért másokra is számíthatunk. Ez bizonyos áldozathozatallal jár, hiszen a szabadidőből kell felhasználni az edzősködéshez vagy más klubmunkára.

Az jó dolog, hogy megélte a hatvanat Somorján a Székely Pista bácsi által meghonosított labdajáték?
Nagyon szép kornak tartom. Utánpótlás csapat mindig volt a klubban. Nem kevés munka van mögötte. Minden hullámcsapást túléltünk, és vannak még emberek, akik úgy gondolják, hogy fontos a kosárlabda, s mozgáslehetőséget adnak a gyerekeknek. A szülők hozzák csemetéjüket, és besegítenek, legalább addig, amíg érdekeltek, de akadnak, akik tovább is kitartanak, és olyanok is, akiket csak a sportszeretet vezérel.

J. Mészáros Károly