2005. május 30-án futótűzként terjedt a hír a Csallóközben, hogy motorbalesetben életét vesztette Csölle Gergely (1972–2005), a kick-box első szlovákiai magyar világbajnoka. Sikerei csúcsán járt, mikor megismerkedtünk. Egy világbajnoki csalódásról (1999, Madrid), egy vb-bronzról (1999, Caorla) és a világbajnoki címéről (2000, Prága) elég sokat beszélgettünk. Halálának huszadik évfordulóján a vele készült, Új Szóban megjelent interjúimból közlök három részletet, majd azt is, amivel egyetlen napilapunk beszámolt végzetes balesetéről.
Caorla (1999)
Abban az évben az olaszországi Caorlában zajlott a világméretekben három szervezetbe (WKA, IAKSA, WAKO) tömörülő küzdősportág legnagyobb seregszemléje, ahol az amatőrök és a profik egyaránt indulhattak. Csölle Gergely 90 kilóban harmadik lett azon a világbajnokságon.
„Tizenheten léptünk ringbe. Az első fordulóban nem kaptam ellenfelet, harc nélkül léptem a legjobb nyolc közé. Persze erőnyerő csak az lehet, aki már korábban felmutatott valamilyen kiemelkedő eredményt. Eb-címem, Vk-győzelmeim feljogosítottak a kiemelésre – nyilatkozta az akkor még légi szakács, aki szórakozásból volt kick-boxoló. – A folytatásban egy szerb fiú következett, pontozással 3:0-ra legyőztem, s máris az elődöntőben találtam magam, ahol az orosz Havak Mankijevvel kellett bunyóznom. Kikaptam, de szoros csatában. Pontozással 2:l-re, de a bírói döntés akár fordított is lehetett volna. Mindketten győzelmet érdemeltünk. Ezért vagyok egy kicsit csalódott, mert éreztem, volt esélyem a döntőbe jutásra. Egész idő alatt nagyon figyeltük egymást, hibákat nem követtünk el, kiadtunk magunkból mindent. Bármennyire is kiegyensúlyozott volt a meccs, a bíróknak valakit ki kellett hozniuk győztesnek. Később Mankijev világbajnok lett, miután a döntő második menetében kiütötte magyarországi ellenfelét. Engem csak az vigasztal, hogy én voltam az egyedüli a mezőnyben, aki úgy bokszolt ellene, hogy kénytelen volt végigküzdeni az egész meccset, többi ellenfelét sorra kiütötte. Már ez önmagában hatalmas siker számomra, hiszen egy olyan orosszal szemben álltam meg a helyemet, aki több ezer versenyző szűrőjén jutott el odáig.”
Madrid (1999)
Beiratkozott ugyan a galántai klubba, ahol a hagyományos ökölvívást űzik, de egyszer sem ment el oda. Csak néhány napig érdekelte. „Őstehetség lehetek, mert sohasem volt edzőm, mindig egyedül készülök fel. Megnézem a hivatásos és az amatőr meccseket, s amit csak lehet, ellesek. Nem tudom, honnan jött elő, de véremben van a kick-box. Értek hozzá, és űzöm – avatott be sportágszeretetébe. – Volt egy másik világbajnokság is ebben az évben. Madridban a IAKSA-szervezet rendezte, és nagy csalódást hozott nekem. Nők pontozták egy spanyol elleni összecsapásomat az első körben. Ez már önmagában meglepett, mert fogalmuk sem lehet arról, hogy mi játszódik le a nehézsúlyú óriások között. Mindkét menetben egyszer rászámoltak ellenfelemre, de még ez sem volt elég a győzelemre. Már a következő riválisomra gondoltam, mikor odaálltam az eredményhirdetéshez. Erre nagy meglepetésemre a vezetőbíró a spanyol kezét emelte a magasba. A hazai közönség is megdöbbent, tapsvihar helyett néma csendben fogadta a döntést. Nagyon kihoztak vele a sodromból.”
Prága (2000)
November tizenkettedike, Prága. A száztornyú cseh főváros élete végéig emlékezetes marad Csölle Gergely számára, írtam akkor. A huszonnyolc éves légi fiatalember ezen a napon kick-box-világbajnok lett a WKA világszervezet égisze alatt. Full-contactban a 86 kilósok között szerzett aranyérmet. Eredetileg a 91 kilósok között akart indulni, aztán mégis a nyolcvanhatban versenyzett.
„Ráálltam a mérlegre, s megdöbbentem: mindössze nyolcvanöt kilót mutatott – mesélte csodálkozásomra. – Nem is értettem, ennyit lefogytam volna? Az igaz, hogy ledolgoztam magamról a maximumot, amit csak lehetett. Korábbi magamhoz képest levékonyodtam. S mivel nyolcvanötöt mutatott a mérleg, eldöntöttem, megpróbálom a nyolcvanhat kilósok között. Prágában először a német Adrian Runtsek ellen bokszoltam. Rögtön az elején egy jobb horoggal leptem meg, utána még továbbiakkal. Megtántorodott, s már enyém volt a meccs. Nem volt nehéz legyőzni. Csak kétszer bunyóztam. A nehezebb súlycsoportokban nincsenek sokan. A magasabb erős emberekben nincs annyi természetes agresszivitás, harcosság, mint a középmagasakban. Ezekre a tulajdonságokra pedig ebben a sportágban nagy szükség van. Kevesen vagyunk, így kevesebben osztozunk az érmeken is. A döntőben pontozással 3:0-ra vertem a német Markus Schrenkhammert. Pedig nagyon tartottam tőle. Előtte már láttam egypárszor bokszolni. Nem most kezdett. Velem egyidős, öreg róka. Nagyon nehéz meccsen nyertem. Mindhárom pontozó engem látott ugyan jobbnak, de nem nagy különbséggel. Közelharcban vívtuk le a háromszor két percet, a fülledt levegőben majd szétszakadt a tüdőm. A lábmunkára alig maradt energiám, inkább tartalékoltam, hogy végig bírjam a döntőt. Horgaimra nagyon figyelt, azokat nem vethettem be. Arra viszont nem számított, hogy közelharcban is képes vagyok alulról megsorozni. Ez rendre bejött. A vb-arannyal számomra egy álom teljesült. Megharcoltam érte, s egyfajta elismerés az eddigi munkámért. Megvan a világbajnoki cím, többet nem is akarhatok, szebbet talán nem is kaphatok. Utólag elárulhatom, hogy vb-felkészülésemben házépítkezésemnél a talicskázás, a betonkeverés és az alapásás játszotta a legnagyobb szerepet. Kevés ember fejezheti be a versenyzést a csúcson, én megteszem.”
Meghalt Csölle Gergely (2005)
„Motorbalesetben életét vesztette Csölle Gergely 32 éves légi kick-box világbajnok. Hétfőn este Sárosfánál egy parkoló felé kanyarodó Škoda Fabia nem adott előnyt a szembe haladó motornak, amely az autó jobb oldalának csapódott. A motorkerékpár vezetője – aki egyébként kick-boxolóként vált ismertté a környéken, az utóbbi időben pedig kaszkadőrként dolgozott – a helyszínen belehalt sérüléseibe. Utastársnőjét súlyos állapotban szállították kórházba. A gépjárművekben 300 ezer korona kár keletkezett, a rendőrség vizsgálatot indított.
Csölle Gergely volt a kick-box első szlovákiai magyar világbajnoka: 2000-ben Prágában a 86 kilósok között győzött a WKA szervezet égisze alatt rendezett vb-n. Utána visszavonult a versenyzéstől, de teljesen nem szakadt el kedvenc sportágától. Tanítványai közül Sáfár Zoltán a legismertebb, aki nemrég bronzérmes volt a pozsonyi Európa-bajnokságon.”
(Új Szó, 2005. június 1.)
Csölle Gergely családja az Új Szóban is minden évben megemlékezik fiatalon elhunyt szerettükről. Idén is megtették, és halála 20. évfordulójára pedig sportnapot rendeznek a légi futballstadionban. Labdarúgással és lábtenisszel emlékezve a kick-box első szlovákiai magyar világbajnokára.
J. Mészáros Károly