Bajnokcsapatban, a pozsonyi Interben futballozott Hornyák Zsolt (szül. 1973), amikor ez a történet lejátszódott a pályán. Középpályás és balhátvéd is volt akkoriban a sárga-feketéknél. 2000 augusztusában a zsolnaiak elleni bajnokin a nagy hőségben már a nézők is bóbiskoltak a 0:0 alatt, de csak huszonöt percig. Akkor támadt egy ötlete a köbölkúti származású hazai játékosnak (a mostani focivilág a magyar élvonalbeli Puskás Akadémia sikeres vezetőedzőjeként ismeri), és átívelte a labdát az ellenfél középhátvédjein, de olyan pontosan, hogy a résen álló kapus ne érjen oda. Ezzel Németh Szilárd fejére varázsolta a labdát, és a válogatott csatár csak gyenge érintéssel továbbította a hálóba azt. Aki látta a jelenetet, Hornyák zseniális átadásáról lelkendezett.
És a maga a játékos? „Beíveléseimmel a tizenhatosba leggyakrabban Szilárd fejét keresem, mert ő tud gól adni. Egyáltalán nem állítom, hogy minden alkalommal ilyen pontosan helyezem a fejére a labdát, nem vagyok labdaművész, ezért nagyon örülök, hogy ezúttal sikerült – nyilatkozta az eset után a Šport napilapnak. – Hallottam, a lelátón a labdámat értékesebbnek tartották, mint magát a gólt. Nem tudom... Azt viszont beismerem, ha átadásomból gól születik, ugyanolyan öröm számomra, mint amit a gólszerző érez. Csapatunkban a társak megszokták köszönni a gólpassz szerzőjének is az átadást, és a góllistára kerülésen kívül ugyanolyan elismerésben részesül, mint a gól szerzője. Hogy a zseniális gólpasszt vagy a gólt tartom-e fontosabbnak? Mind a kettőt, nem teszek különbséget, de csak akkor, amikor átadásomból gól születik. A csapatnak mindkét játékosra szükséges van, de a góllövőre még inkább., mert mit ér a jó átadás, ha nincs kinek értékesítenie.”

(Forrás: Šport napilap)