Mai szemmel nézve igazán kuriózum, de megtörtént. Szenvedő alanya Farkaš Henrietta (szül. 1986), a legutóbbi téli paralimpiai játékok (2018, Pjongcsang) legeredményesebb versenyzője, akit 2019-ben a világ legjobb paralimpiai sportolójának hirdette ki és aki megkapta a sportolók Oscar-díját is. Három paralimpián (Vancouver – 2010, Szocsi – 2014, Pjongcsang – 2018) uralta alpesi síben a gyengén látók női mezőnyét, kétségkívül a paraversenysport kiemelkedő alakja. Első paralimpiáján (2006, Torino) azonban nem indulhatott, hiába utazott a hárskúti származású lány az olaszországi városba.
Mi történt? A rövid krónikasorok csak annyit írnak, hogy az orvosi bizottság nem hagyta jóvá A B3-as látáskárosultságát, és ezért nem engedték versenyezni. Ugyanis minden parasportolót egészségkárosodása alapján besorolnak egy versenykategóriába, s valós állapotát szakemberek ellenőrzik a verseny előtt. Heni az utolsó ilyen ellenőrzésen akadt fenn, hiába tiltakozott a szlovák küldöttség, nem járt sikerrel.
Ha a később világnagysággá érett versenyző már Torinóban is rajthoz állhatott volna, akkor Pekingben immár ötödik paralimpiáján versenyezhetne. Nem szívesen foglalkozik ezzel a témával, lezártnak tartja. Évekkel ezelőtt mégis megkérdezték tőle: visszamenőleg érez-e valamilyen igazságtalanságot? Válaszából minden kiderült: „Már eltűnt belőlem, régen nem foglalkozom vele. Talán a következő paralimpián, 2010-ben Vancouverben volt a legfájóbb, ugyanakkor ottani szereplésem nagy elégtételt jelentett számomra. Már nem hordom a fejemben, a múltat nem lehet megváltoztatni. A jelenre összpontosítok és arra, hogy még mi vár rám.”
Napjainkban Pekingben, a XIII. téli paralimpián újabb kihívások elé néz Farkaš Henrietta. Nem mind az öt női szám megnyeréséért utazott Kínába, mint négy éve Pjongcsangba (négy arany és egy ezüst lett a vége), hanem azzal az elhatározással, hogy kiadja magából a maximumot, és a versenypályán majd kiderül, mire lesz elég, hány és milyen érem kerül a birtokába.