Neve még mindig szépen cseng a honi birkózóvilágban. Alaposan letette névjegyét a szőnyegen, versenyzőként, majd edzőként is. Hakszer Tibor felbecsülhetetlen érdemei révén a dunaszerdahelyi birkózás egyik alappillére, évtizedeken át ezt tapasztalta minden gyerek, szülő, sportvezető, aki kapcsolatba került vele. Megszámlálhatatlan mennyiségű birkózócsemete került ki a keze alul, közülük talán a legfényesebb pályafutása Fernyák Istvánnak volt. A jókai származású mester a szabadfogás híve, védencei Tibi bácsija 2022. január 17-én ünnepelte 75. születésnapját. Honlapunk is csatlakozik a gratulálókhoz.
Isten éltessen, Tibor!
J. Mészáros Károly
A jubileum alkalmat kínál arra is, hogy két kedves történetet húzunk elő kínálatunkból, egyet Hakszer Tibor versenyzői, egyet edzői éveiből merítve.
Hakszer-menü Mongóliában: barackpálinka, lótej és kenyér
Hakszer Tibor évtizedek óta nevelőedző a dunaszerdahelyi birkózósportban. Még versenyző korában élte át az alábbi történetet: „Pontosan nem is tudom, hogy hetvenháromban vagy hetvennégyben, de akkor voltam először Mongóliában. Már előre figyelmeztettek, hogy vigyek magammal falusi kaját, kolbászt, szalonnát és valami innivalót, mert ott nem fogok tudni megenni, meginni semmit. Sebaj, mondtam, úgyis mindig gond van a testsúlyommal, legalább nem kell majd fogyasztanom, ha olyan rossz lesz a kaja. Én addig mindenhol mindent megettem, ott is úgy lesz. Előtte otthon kóstolgattam a bárányhúst, ízlett. Kimentünk. Napközben mínusz huszonöt fokot mutatott a hőmérő, március végén. Szerencsénkre közel volt a sportcsarnok. Egyetlen szálló létezett Ulánbátorban, az is Husák elvtárs (az akkori csehszlovák köztársasági elnök, pártfőtitkár – a szerkesztő megj.) tiszteletére épült, hogy legyen hol megpihennie. Oda mentünk az első ebédre. Megfogtam a kést és a villát, próbálkoztam az ennivalóval, de nem akart lemenni. Mintha valaki felkötötte volna az ádámcsutkámat. Amit csak adtak, bűzlött a báránytól. Hiába volt meleg az étel, nem tudtam lenyelni. Csak barna kenyeret ettem, vacsorára újra semmi mást. Aztán láttam, hogy valami kefirféleséget kínálnak. Mondták a magyarok, hogy ez lótej. Hát megkóstoltam. Mit mondjak, négy napon át más nem is ment le, mint egy-egy stampedli barackpálinka és a lótej két-három karaj kenyérrel. Fogyasztanom tehát nem kellett, de úgy elpáholtak a szőnyegen, hogy többet Mongóliába biztosan nem megyek.”
Fernyák István álnéven nyerte első versenyét
Fernyák István kiváló szlovákiai magyar birkózó nem akármilyen körülmények között szerezte első tornagyőzelmét. Mivel még nem nőtt bele a legalsó korosztályba, de edzője, Hakszer Tibor mindenképpen el akarta indítani, kénytelen volt álnéven szőnyegre küldeni. Tanítványával már másodikos kora óta foglalkozott: örökmozgó kis méhecske volt, röpdécselt, nagyon nehezen lehetett kordában tartani. Félévi gyakorlás után az edző megkérte az édesapját, mit szólna, ha elvinné a fiát versenyre. Az apa beleegyezett, sőt nagyon tetszett neki. Erre mi történt? A kis Fernyák a tizenhárom tagú mezőnyben megnyerte a kerületi bajnokságot. Csak az volt a baj, hogy nem az igazi nevén szerepelt. Egyszerűen egy másik fiú versenyigazolványa alapján birkózott. A verseny után azt kérdezte az edzőjétől: „Tibi bácsi, hát ezzel mit csináljak? Én nyertem, de nem a nevem szerepel az oklevélen.” Mestere feltalálta magát, s azt válaszolta neki: „Pistikém, én is, édesanyád is, mindenki tudja, hogy te nyertél. Ne félj semmit, két év múlva belenősz a korosztályodba, s akkor majd lesöpröd őket.” Így is történt. Utána nyolcadik osztályos koráig Hakszer Tibor készítette fel, s ezalatt Fernyák egyetlenegyszer kapott ki a szlovák bajnokságon. Akkor is Kassán, a helyi bírók elfogultsága miatt. De két hét múlva a csehszlovák bajnokságon másfél perc alatt elintézte kassai vetélytársát. A diákkorosztályban már más veresége nem is akadt, megnyerte az összes hazai és nemzetközi versenyt, amelyen elindult. Mestere már akkor érezte, hogy Fernyákból csodálatos birkózó lesz. Lett is.