Politikai szerepvállalása, a Magyar Szövetség élére választása vitte az érdeklődés középpontjába. Kevésbé téma manapság Gubík László (szül. 1986) sportvilága, kötődése a mozgáshoz, mindnyájunk, határon innenső magyarok serkentése a sport kínálta tevékenységre. Pedig nyomon követhető, s ennek jelei elnöki tetteiben is megjelenhetnek. Focinyelven szólva: kihagyhatatlan helyzeteknek kínálkoznak.
Nem góljaival akarok foglalkozni, meg azzal, hogy milyen cselei vannak kedvtelésből futballozó emberként. Magában a játékban ez is fontos, de a szervezésből fakadó közösségépítő munka, az összetartozás szálainak erősítése még ennél is többet érő. Gubík László sportvonalon már több mint egy évtizede építi a jelent, évről évre újabb állomással bővíti. 2013-ban ötletgazdaként elindította a Felvidéki Labdarúgó-bajnokságot, ami a II. világháború utáni évtizedekben létezett mindössze négy sportversengésünk egyike. Évente egyszer egy napra társaival összehozza a csapatokat, hogy eldöntsék maguk között, ki a legjobb a pályán, s közben olyan együttesek találkozzanak, melyek a maguk szintjén soha nem köthetnék össze a kelet-szlovákiai Szirénfalvát a csallóközi Tejfaluval, vagy éppen a Kassa térségében fekvő Pédert a Komáromi járási Vágfüzessel. Csak ezen a bajnokságon. Az eredeti ötlet még ennél szerteágazóbb volt, behálózta Dél-Szlovákia, mint ő mondja, a Felvidék szinte teljes területét. Régiós előcsatározások is léteztek, hogy aztán Martoson csúcsosodjon ki az adott év mérkőzéssorozata. Azóta a futball sorvadása, a játékosállomány a szervezett, hosszú távú bajnokságokban is megmutatkozó csökkenése új hullámhosszra kényszerítette a Felvidéki Labdarúgó-bajnokságot, de megtalálta új arcát a Komárom környékbeli településeken lebonyolított 16 csapatos modellben, immár nem nagy-, hanem kispályán.
Gubík László sporttörténetünk megismerésének fontosságát is felismerte. Martosi Esterházy Akadémiáján évek óta jelen van a tanagyagban ez a téma, ami tudomásom szerint egyedülálló a dél-szlovákiai oktatási intézményrendszerünkben. Eligazít elődeink testkultúrájában, visszapillant szervezett sportéletünk megjelenésére és folytatására, s a hallgatókat arra is rávezeti, hogy megismerjék, hogyan lopakodott be térségünkbe az újkori olimpia szelleme, miért és hogyan virágzott tájainkon a két világháború közti szervezett sportélet, s mi az, ami az azóta eltelt évtizedekben testmozgásra bírta a dél-szlovákiai magyar ajkú embereket.
Minél többen tudnak erről, annál könnyebben elhiszik, hogy létezett, létezik.
J. Mészáros Károly